10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

- Nem nagyon érzem égető szükségét az ágyból való kipattanásnak, úgyhogy nem igen van kedvem feltápászkodni - osztotta a lány véleményét Hayate is. - Szerintem is jobb lenne pihengetni még egy kicsit...

Ayumu elgondolkodva törölgette vizes haját. Egész kellemes volt eza szabadnap, mégha nem is egészen úgy alakult az eleje, ahogy az elképzelte... De aztán a beszélgetés Morinaga-sannal és Hiroshival... határozottan jó volt! Ma pedig kikötnek! Valamiért izgult miatta. Ha ma lenne szabad, kimenne, így viszont valószínű nem kap engedélyt rá. Na sebaj. Amúgy sem biztos, hogy ment volna, hisz mindenképp Morinaga-sannal akart beszélni. A délutánja szabad, majd nézelődik kicsit a személyzeti teraszról. Bár valószínű megint tömegnyomor lesz odakinn... Dehát... Csak egy kicsit, tényleg... Nem fog tolakodni, csak majd ha kezdik megunni...

- Helyes... - felelete halkan Emiko, és leunyta a szemét. Lehet, hogy most tényleg be fog aludni... De azért... átölelhetné... Jó lenne úgy álomba merülni...

Daisukének eddig sem nagyon akaródzott felébredni így kora reggel, de most különösképpen így volt vele.
- Aludni akarok...! - húzta a fejére a párnáját, hogy legalább még pár másodpercet nyerhessen. Elege volt már a konyhai robotolásból! De holnap legalább szabad. Hol van az még...! Várjunk csak... ma kiköt a hajó! Alleluja, az emberek egy része remélhetőleg nem a fedélzeten fog majd enni, hanem leszáll körülnézni, és majd ott fogja el az éhség. Na, talán mégsem lesz olyan szar ez a nap...

Benawi álmosan figyelte a beosztását, miközben öltözködött. Ez meg mi a fene...? már korábban is nézte, de ilyne idiótaságot. Reggeles és délután-estis. Ez aztán jó, napközepén egy szünet... Ki talál ki ilyet? Egy ebédszünet alatt még elfoglalja magát, de ez most négy óra... basszus... Mégis hova menjen? Semmi kedve itt kuksolni és... gondolkodni... Basszus... És ráadásul még hátravan két szabadnapja... Hogy azokat hogyan fogja túlélni!!

Hayate halványan elmosolyodott. Csak nem fáradt a koránkelés hercegnője? Bár igaz, hogy ő sem vetne meg egy kis plussz alvást, vagy legalább szemlehunyást...
Még közelebb húzódott és a párnára fektette a fejét. Keze ösztönszerűen indult meg a lány dereka felé és finoman közelebb húzta magához. Ha ellenére van, úgyis szól, bár nem hitte, hogy erre sor kerül majd.

Kenta kivételesen egész ébernek érezte magát. Merthogy Midori koránkelő, tehát már akár a műszakja elején felhivatja "Excelezni". Hmm-hmm... Inkább felkészül minden eshetőségre, ki tudja milyen módszereket kell alkalmazni, hogy a lány elsajátíthassa új, számítógépes ismereteit...

Emiko jólesően döntötte oldalra a fejét, hogy így orrával a fiú arcát súrolhassa. De jó érzés ilyen közel lenni hozzá. Ááá, de... nem tud aludni, ha így felforrósodik! Tényleg álmos, de... most már nincs is annyira kedve az alváshoz... Ó basszus, már megint ez az érzés... Ha Hayate tudná... Lehet, hogy egy kicsit ténylg pedofil... Elvégre a srác tényleg csak tizenöt éves!

Hayaténak elég szokatlan érzés volt ilyen közelről éreznie a lány lélegzetvételeit, először enyhén meg is borzongott. Tényleg olyan közel van... De semmiképp sem kellemetlenül közel, ez nem olyan, mintha behatolt volna a személyes terébe, hisz épp ő engedte be. De akkor is különös... És tegnap még be is ismerte a lánynak, hogy khm... mennyire jól esik a közelsége. Kissé vissza kéne fognia magát, hisz lényegében csak tegnap jöttek össze... és máris letapizta a hátsóját. Biztos csak a hálóing hibája volt. Igen, ő igenis vissza tudja fogni magát... egy ideig.

Oké, ez tényleg jól esik így, de komolyan kéne aludnia, mert kemény napjuk lesz. Nem szédítheti azzal magát, hogy Morinaga nem fog megint próbálkozni, szóval... Pihent fejjel kell felvennie a harcot. Óvatosan visszahúzta az arcát, de igyekezett csak úgy mozogni, hogy a fiú azért ne engedje el. Olyan kellemes, ahogy átfogja...
- Szeretlek... - suttogta neki halkan, még mindig lehunyt szemmel. Keresett egy kényelmes pozíciót a ejének a párnán, aztán jólesően szívta be az illatát. A párna friss illata keveredve Hayatéével. Nagyon finom... A fiúnak tényleg nagyon vonzó illata van. Nem kisfiús, valahogy... inkább férfias, erőt sugárzó. Vagy ez nem egyszerűen egy illat, inkább valami kisugárzás? Akárhogyis, nagyon kellemes...

Hayate kinyitotta a szemét és a lány arcát figyelte. Kimondta. Az ilyesmit... szokás viszonozni, nem? Ha valaki, azt mondja, hogy szeret, akkor már pusztán azért is illik... Nem... Ez nem illik vagy nem illik kérdése. Akkor mondja ki, ha tényleg úgy is érzi. De most tényleg úgy érzi? Még csak hasonlót sem mondott eddig senkinek. Talán épp itt lenne az ideje, Hayate. Tudod, mit érzel. Vagy legalábbis erős sejtéseid vannak róla.
- Én is... szeretlek... - suttogta vissza, és egy pillanatra mintha szorosabban ölelte volna át a lányt, ahogy újra lehunyta szemeit.

Emiko elmélázva cirógatta a fiú kezét az ujjaival. Jó volt hallani ezeket a szavakat... Nem gyakran mondtak neki ilyet... És ha közben átöleli... akkor feltétlen igaznak érzi. Főleg a tegnap este után... Sok mindent tesz meg érte. Hogyisne szeretné?!

Shouri kinyitotta a szemét majd szinte rögtön vissza is csukta.
- Még korán van... - állapította meg. - Ráérek még. Ha reggeles vagy, akkor már úgyis elindultál. De kell majd még ebédelned, vacsoráznod, hasonlók. És tudom, hova jársz enni. Megvagy...

Hayate élvezte a lány ujjainak cirógatását. Ám valahogy eszébe jutott, mit is mondott tegnap este, hogy Emikonak másvalaki kéne. Ahhoz képest nem nagyon huzakodott az ellen, hogy ismét így kibékültek.... Biztos nem árt neki hosszú távon?
- Mivel érdemeltelek ki...? - sóhajtott halkan. - Nem volt túl becsületes életem, és még csak nem is vagyok annyira jó ember... Még azt is meg kellett tanulnom, hogy hogyan viselkedjek emberibben. Erre itt vagy nekem te...

Emiko meglepetten nyitotta ki a szemét.
- Én se vagyok épp tökéletes... - mondta, mintha mi se lenne egyértelműbb. - Szerintem nagyon sokban hasonlítunk. Ráadásul te erőt sugárzol, és nekem pont erre van szükségem. És valamiért... már az első pillanattól fogva úgy éreztem, benned megbízhatok. Igaz, sokat kételkedtem, de mégis mindent elmondtam neked, és... és ha úgy igazán nem mertem volna bírni benned, akkor nem beszéltem volna úgy veled az este... Mert... féltem volna, hgy megölsz... De egy pillanatig sem hittem, hogy ilyet tennél. Ezért voltam oylan bátor. Ezért engedhettem meg magamnak olyan sokat...

Ez eddig eszébe sem jutott... Bár logikus, mi értelme lett volna ennyit kockáztatnia, ha akár bele is halhatott volna? Tudnia kellett, hogy nem lenne képes őt bántani. Csak el volt keseredve, dühös volt és feltámadt a gyűlölete, amiért azt hitte, csak kihasználta.
- És mindezek ellenére is tudtál bízni bennem... - rázta a fejét hitetlenül. - Bár nem biztos, hogy tudatosan, de mégiscsak átláttál rajtam. Csak tudnám, hogy csinálod... - jelent meg valami mosolyszerűség az arcán.

- Ez inkább a te varázsod, mint az én érdemem... - felelte halkan a lány, s újra lehunyta a szemét. Tényleg nagyon fáradtnak érete magát, s bár nem szokott gyorsan elaludni, most már érezte, hogy félálomban van, vagy legalábbis halad felé. Nem tudta pontosan mit mondd, nem volt olyan átgondolt se. Még magához képest mérve sem.

Ayumu izgatottan érkezett meg az üres bárba, és jobb híján nekiállt tisztogatni, a szerinte nem tökéletesen fénylő poharakat. Az előző napja után, ma kifejezetten jó kedve volt. Bár most hirtelen eszébe jutott, hogy talán meg kellett volna várnia Hiroshit a reggelinél, mert... mi van ha rosszul esik neki, hogy most nem futottak össze ott? Igaz, nem beszélték meg, de... Majd elnézést kér tőle...

- Szerintem inkább kölcsönös... - jutott a megállapításra Hayate, de látva, hogy Emiko már az elalvás határán van, elcsendesedett. Egy kicsit még hagyja aludni. Ha neki nem is sikerülne, legalább a lány álmát őrizheti. - Akkor aludjunk még egy kicsit...
Szinte már csak suttogta az utolsó szavakat.

Hiroshi még egyszer végignézett a reggelizők arcán, de Ayumut csak nem találta közöttük. Bekopogni meg azért mégsem akart, hisz nem szólt, hogy esetleg majd benéz hozzá reggel. Lehet, hogy már meg is reggelizett. Akkor majd a bárban találkoznak. Kár...
És ha még nincs a bárban? Lehet, hogy elaludt? Á nem, nem szokása. Biztos csak elkerülték egymást.

Midori ezúttal is talpon volt már hét óra körül, s egy gyors reggeli után úgy döntött, nem húzza tovább Kenta idegeit. Kár, hogy ez azzal járt, hogy a fogadott apjáét viszont igen... Hát... valamit valamiért...

Tatsuya örömmel tapasztalta, hogy sem a feje nem fájt, sem hányingere nem volt sem a másnaposság más egyéb tünetét nem produkálta. Helyes. Ezek szerint tényleg jól volt tegnap, nem csak bemesélte magának. Huhh... mennyit is ivott végül? Azt a hármat biztosan... meg azt a negyediket is. Ehh... meg azt a valamit, ami nem koktél volt, hanem valami töményebb, meg... nem, azt már végül nem itta meg, annak már nem volt jó az íze. Egész jó arány...
De miért kelt fel ilyen korán...? Mindegy, most már fent van. De mit csináljon?

Shinji unottan ejtette a kanapéra a könyvét. Na jól van már... Csak vár-vár, már lassan kilenc óra, és ezek még mindig sehol. Meddig szórakoztak kettecskén? Szép mondhatni... Hát most már neki is elkéne valami elfoglaltság. Mert ezek a könyvek, rohadt unalmasak. Na jó, elnéz akkor valaki máshoz látogatóba. Ha már a kedves barátai és halálos ellenségei is tesznek rá magasról. Az ember többet várna a barátnője gyilkosaitól... Hová fajul a világ...

Eizan átkozva kapcsolta ki a mobilja ébresztőjét. Ehh, már megint fel kell kelni...
Szokás szerint kinyújtóztatta tagjait és Natsukira pillantott. Na most megint fel kell őt is ébresztenie. Bár majdnem egyszerre kezdenek, úgyhogy végül is neki is fel kell kelnie.
- Jó reggelt... - hajolt a lányhoz, hogy egy puszit nyomjon az arcára.

Natsuki fáradtan nyújtózott.
- Máris reggel van? - pislogott álmosan. Talán mégse kellett volna éjbe nyúlóan filmet néziük? Áh nem, érdekes volt, nem bánja. De nehogymáris reggel... Még nem érzi úgy, hogy reggelnek kell lennie!

Yuuka az éjszaka további részében elég nyugtalanul aludt, és az ébredése is hasonlóképp telt. Megint... Bár most nem Benawi, hanem az éjszaka hallottak miatt érezte magát rosszul. Örült, hogy végül nem tudott kivenni minden szót, de valahogy mégiscsak érdekelte, hogy hogyan is zajlott a teljes 'beszélgetés'. Nem kicsit ijedt meg, mikor Emiko kiáltozására ébredt. Még mindig nem tudta eldönteni, mekkora lehet a baj.
Gyorsan felöltözött és összeszedve minden bátorságát kinyitotta az ajtaját. Sehol senki...? Ilyenkor már rég ébren szoktak lenni, eddig mindig ő kelt legkésőbb! Az ajtajaik is csukva vannak...
Idegesen harapdálva a száját kijjebb óvakodott, de a fürdőből sem hallott semmit sem. Ez... ijesztő.
De ha már itt van, legalább a gyógyszereit be kéne vennie.

- Sajnos úgy tűnik - bólintott Eizan. - Hacsak nem romlott el a telefonom, de ennek sajnos nem túl nagy a valószínűsége. Legközelebb inkább majd korábban feküdjünk le, most én is k.o. vagyok.

Emiko most már némivel pihentebben ébredt. Most már biztos nem fog tudni visszaaludni, ahhoz túlzottan nappal lehet már... Bár rásegít, hogy ebben a szobában nincsenek ablakok, csak kinn... A telefonjáért akart nyúlni, hogy megnézze az időt, de aztán rájött, hogy nem a saját szobájában van. Hm..? Hayate felébredt a mozgolódásra? Ehh.. hát persze...
- Mennyi az idő? - kérdezte halkan. - Aludtál te is?

- Mennyi?! - pattant ki az ágyból Natsuki. - Hogyaza...! Nem akartam, hogy megint kapkodni kelljen! - görbült le a szája, aztán már szaladt is az egyenruhájáért.

- Egy kicsit igen, pedig azt hittem, nem fogok - ismerte be Hayate, és kis nyújtózást követően a kezében tudhatta telefonját. - Hát... eddig is ritkán alszom. De rám fért már és nem is esett rosszul. Néha jól esik egy kis dőzsölés.

- Egyetértek! - kapkodta magára a ruháit Eizan is. - Valahogy mindig sikerül így rendeznünk a dolgokat, ösztönös érzékünk van hozzá. De hát legalább próbálkozu... bassza meg! - szakadt fel belőle a kiáltás, miközben elterült a földön. Talán nem fél lábon egyensúlyozva kellett volna megbirkóznia azzal a nadrággal...

Emiko elnézően mosolygott.
- Na jó, azért most már akárhogyis nem akaródzik, visszamegyek a szobámba és felöltözöm... Aztán lassan tanakodhatunk a reggeliről is. Te jó ég... Idejét nem tudom mikor aludtam eddig!
Kimászott a meleg takaró alól, de valahogy mégsem érezte túl szépnek csakúgy kisétálni, hát egy finom puszit nyomott Hayate arcára. - Akkor kinn találkozunk! - búcsúzott, de szinte abban a pillanatban belepirult ebbe a hülye mondatba, hiszen azért erre a kettő percre talán nem kell könnyes búcsút vennie, és figyelmeztetni is felesleges a fiú, hogy ugyan jöjjön már ki a nappaliba, méghozzá sietve, mert dádá lesz, ha öt percig nem látja... Inkább meg se várta a reakciót, hanem kisietett.

- Már megint a földön - lépett hozzá fejcsóválva Natsuki, miközben a blúzát gombolta befelé. - Ehhez is kiváló érzéked van. De legalább itt már nincs sár... - nevetett. Hm, legutóbb ilyenkor maga mellé akarta rántani a földre... Akkor... milyen őrült, és mégis milyen vonzó dolog volt... Na ná, hogy lehemperedett mellé. Na, de most igyekezni kell, elég az álmodozásból!

Most Hayatén volt a mosolygás sora. Kezét arcához közelítette és hitetlenül megcsóválta a fejét. Még mindig olyan hihetetlen volt ez az egész...
Na jó, ideje neki is felöltözni...

Yuuka ijedten húzódott vissza a fürdőszobaajtó mögé. Tehát Emiko felébredt. De... az nem Hayate szobája...?! Mit csinált ilyen korán, ilyen... hálóingben Hayaténél?
Döbbenten húzta be az ajtót és értetlenül nézett maga elé.
Ez most hogy...? De hallotta a hangos szavakat! Bár az elcsendesedést is hallotta. Lehet, hogy... végül sokkal közelebb kerültek egymáshoz, mint gondolta? Érezte, hogy az arca lángvörösre vált. Te jó éj...

- Még jó hogy... - sóhajtott Eizan. - Egy kicsit fejleszteni kéne az egyensúlyérzékemet, legalábbis erősen úgy érzem. Na majd valamit kitalálok, holnap úgyis ráérek. Most viszont jobb lesz feltápászkodni... - nyögte, miközben így is tett. Valahogy sikerült elhessegetnie a kísértést, hogy most tényleg lerántsa maga mellé Natsukit. Majd legközelebb. Magát ismerve esik még el...
- De legközelebb nem úszod meg - vigyorgott a lányra. - Majd amikor nem leszünk késésben...

Emiko meglepődött magán, mikor a kezébe kerülő rövid szoknyát nem hajította el rögtön. Huhh, hát oké... Legyen. Nem ismer magára! Először az a hálóing, a belopakodás, meg hogy már nem is bánja mindig a habos-babos ruhákat most meg ez... Bizonytalanul nézegette magát a tükörben, aztán megrázta a fejét. Így is túl sokat szöszölt, azt mondta kettő perc... Jó lesz így.

- Te... tessék? - pislogott rá meglepetten, aztán értetlenséget színlelve hozzátette - Mégis... mit?
Honnan a francból tudta, hogy mire gondol?! Közben sietve a fürdőszoba felé vette az irányt. Még kezdenie kell valamit a hajával, meg az arcával, meg egy gyors fogmosás... Na jó, eddig jól halad azért, talán a reggeli már mehet kényelmesen.

Yuuka megint kilesett az ajtón, és mikor senkit sem látott, gyorsan visszaslisszolt a szobájába. Még idejében, mert épp hogy magára csukta az ajtót, újabb nyitódást hallott kintről.
Hayate felmérve a terepet hamar megállapította, hogy egyelőre egyedül van. Emiko még biztos öltözik, Yuuka meg talán alszik. Na az is érdekes lesz, hogy hogyan kér majd elnézést a lánytól...

- Itt is vagyok - perdült ki a szobájából Emiko, s várakozóan nézett a fiúra. Na, szép szoknya? Huuhh, oké, ezt a kérdést nem mondja ki, de valószínű nyilvánvaló. és felesleges is, úgyhogy... Na mivel csaphatná el gyorsan? - Ömmmm... reggeli? - bökte ki. - Mikor menjünk? Megvárjuk míg Yuuka felébred? Vagy inkább megint ide rendeljünk?

- Ó, semmit, semmit... - rázta a fejét Eizan. - Időben úgyis megtudod...
Neki is fogat kéne még mosnia. Ehh, csak egyszer ne kéne így rohanni! Majd holnap úgyis szabad. De úgyis fel kell kelnie, mielőtt Natsuki megy. Persze nem kényszerből. A lány is felkelt érte, hát ő is fel fog. Csak hogy utána mit kezd majd a napjával... Lassan ki kéne találnia valamit. Nem kéne egész nap filmeket néznie vagy hasonló.

Hayate meglepetten vonta föl a szemöldökét. Szoknya...? És csak úgy? Vagy esetleg a kedvéért...?
- Egy kicsit még szerintem várjunk. Yuukát úgyis meg akarom várni, még beszélnem kell vele. Azt pedig nem szívesen ejteném meg egy zsúfolt étteremben, szóval lehet, hogy megint a rendelés mellett teszem le a voksomat. Amúgy... - arcán sokkal kellemesebb kifejezés jelent meg, és eltűnt róla az előbb felbukkanó komorság - Nem áll rosszul, sőt... Azt hiszem, órákig el tudnám nézegetni gazdástul.

- Készen vagyok - jelentette be Natsu. - Szabad a fürdő.
Addigis várakozón lecsüccsent az ágyára. Elgondolkozva játszott hosszú hajával. Vajon... tetszene Eizannak, ha vágatna belőle? Mondjuk úgy vállig?

- Sietek - indult meg a fürdő felé Eizan. Egy kis arc, fogmosás, hajrendbeszedés... kész is! Este azért már hajat kéne mosnia, bár még ráér.
- Megvagyok én is - jelent meg ismét a szobában. - Indulhatunk is egy ismét sietve elfogyasztott reggelire.

- Azt hiszem erre lesz is lehetőséged - bólintott Emiko, s lecsüccsent a fiú mellé. - Hát jó, akkor rendelés. Nem bánom... annyira... Amúgy... mit beszéltetek tegnap? Mármint Yuukával?

Kazu jólesően kezdett készülődni. Végre nem kell sietnie, csak szépen kényelmesen. Remélte, hogy érdekesen telik majd ez a szabadnap. De mivel töltse el? Járja egész nap a hajót? Vagy csak pihengessen? Most mindenesetre lemegy reggelizni, az már biztos.

- Menjünk! - bólintott Natsu, s már út közben törte a fejét mit egyen. Aztán a melón is gondolkozott, hoyg vajon ma keményebb lesz-e, vagy nem csupán szerencséje volt tegnap. Mindenesete... akárhogyis Morinaga a legneccesebb. Csak legyen mindig jó kedve! Neki tuti tökéletes ételeket fog vinni. Nem kéne felbosszantani semmivel se!

- Azt hiszem, egy kicsit rajta töltöttem ki, hogy nem voltam tegnap túl jó kedvemben - sóhajtott Hayate. - Kitértem a kérdései elől, lényegében úgy tettem, mintha nem is érdekelne és úgy tűnhetett, mintha direkt szadiznám a kétértelmű kijelentéseimmel... Remélem, nem vette nagyon a szívére, bár a tekintete mást súgott. Így is labilis idegállapotban van, erre még én is ráraktam egy lapáttal. És bármennyire is tudtam, hogy ezt nem kéne, nem tudtam másként felelni neki. Röviden: elég szemét voltam vele...

Shinji kopogtatott párat az ajtón, aztán várt. Vendégek ők is, ez tény, de azért Hayatéék csapata biztos koránkelő. Kilenc után már nem udvariatlanság beállítania. Nem mintha érdekelné az illem... (De ha párost dobtam volna, rosszabbkor is érkezhetett volna... XD Az de szép lenne!)

Yuuka az ajtajának támaszkodva hallgatózott. Tudta, hogy nem szép dolog, de... egyszerűen muszáj volt. Így már kicsit jobban átlátta, hogyan is viselkedett tegnap Hayate, de még mindig nem mondta ki, miért. Pedig ez a kérdés zavarja már tegnap óta, hogy miért! Mi történt Morinagánál? Miért nem mondanak neki semmit...?! Egy kicsit még kivár, aztán kimegy. Igen, menni fog ez. Nem akar bujkálni előlük...

Hayate gyanakodva kapta fejét az ajtó felé.
- Ki lehet az?
Rendelni még nem rendeltek. Talán valaki az osztályból? Elvégre páran tudják ezt a szobaszámot. Sőt... akár még Benawi is lehet. Ki tudja...
- Megnézem... - állt fel Emiko mellől és a kopogás felderítésére indult.