10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

- Oh... - jegyezte meg halkan Emiko. Nem igazán akart mást hozzáfőzni, s szerencsére a kopogás kimentette.

- Szép jó reggelt! - köszönt cirkalmasan Shinji. - Jól sejtettem, hogy már ébren vagytok. Legalábbis te. Bejöhetek, vagy most nem alkalmas?

Shinji? Hát rá valahogy nem gondolt...
- Véleményem szerint be - tárta ki az ajtót a fiúnak. - Elvégre te is hősiesen viselted a zaklatásaimat. De mégis szinte rögtön felvetődik bennem a kérdés, hogy mégis kihez jöttél...?
"És nagyon ajánlom, hogy ne Emiko legyen a válasz..."


Yuuka az ajtóra tapasztotta a fülét. Valaki jött...? De ki? Innen valahogy nem hallotta túl jól. Vendégük, ilyenkor...? Talán... talán...
Szíve hevesebben kezdett dobogni, mikor eszébe jutott Benawi. Talán ő...? De lehet, hogy nem....

- Úgy tűnik, ennyi volt a reggeli - bólogatott szomorúan Eizan. - Magát a kaját nem is bánom annyira, de ez azzal jár, hogy most szépen megint különválunk, amihez valahogy nincs kedvem. De sajnos tudom, hogy muszáj. Hmm, és végül el sem késtem a műszakkezdésről... Ja tényleg, üdvözlöm majd Yuukát! Kíváncsi vagyok, mi van vele, meg alapból úgy hármukkal. Ilyen asztaltársasággal meg pláne.

Shinji visszapillantott a fiúra.
- Hozzád - felelte, de közben azért besétált. Nem akart belefogni a dolgokba, míg nem helyezkedik el kényelmesen.
- Szia Emiko! Yuuka? Még alszik?
- Ö... hello... azt hiszem... - mondta bizonytalanul pislogva a fiúra. - Hogyhogy... itt?
- Zavarok? - kérdezte csalódottan az.
- Nem! - vágta rá a lány gyorsan. - Csak.. fura...
- Hayate segítségét szeretném kérni valamiben - nézett újra a fiúra, miután helyet foglalt.

- Oké, átadom - bólintott Natsuki. - Akkor este!

- Az enyémet? - ráncolta a homlokát Hayate, miközben ő is leült. Legszívesebben előbbi helyét célozta volna be, de kicsivel mégis távolabb foglalt helyet Emikotól. Azért jobb a biztonság...
De mégis miben segíthetne ő Shinjinek? Mindjárt kiderül. Az érdeklődését már felkeltette, az biztos.
- Hallgatlak - biccentett biztatóan a fiúnak.


Yuuka kicsit távolabb húzódott az ajtótól. Shinji...? Mit akarhat itt, ráadásul Hayatétól...?
A csudába is, Yuuka, tudod, hogy nem kéne így hallgatóznod! Igen, de... miért ne tartozhatna rá is? Vagy inkább húzódjon még hátrébb...?

- Megvárlak - mosolygott Eizan. Szerencsére még egy rövid búcsúra is volt idejük. Most viszont megint csak irány a munka... és megint féltheti egész nap.

- Igazából a kapcsolataid miatt bízom benne, hogy tudsz segíteni - mondta komolyan a fiú. Elővett valami papírt. - Ez a lány sejtéseim szerint olyan körökben mozog, mint Morinaga, érdekelne, ismered-e, és ha igne, mit tudsz róla - nyújtotta át a képet.

Natsuki Daisuke után forgatta a fejét. Amíg nem indul be a műszak talán még válthatnak pár szót. Bár konkrétan nem akart semmit, csak... Jó egy ismerőssel beszélgetni munka közben.

Hayate érdeklődve nyúlt a kép után. Egy Morinaga köreiben mozgó lány? Nem valószínű, hogy ismeri, hisz nem egy ember veszi körül a férfit és különben is...
Nem kis meglepetéssel meredt a képről rámosolygó lányra. Egy tablófotó... pont róla? De hát az nem lehet, hogy lenne pont ő...?!
Sietve fordította meg a képet, hátha van valami a másik felén, és nem is kellett sokáig keresgélnie a hátulján a feliratot.
"Millió köszönettel Yamaguchi Ayumutól"
A francba... Most már tényleg ki van zárva mindennemű tévedés.
- Igen, ismerem... - mondta ki hangosan. - Ezt honnan szerezted?

Jól van, jól van. Kivételesen jó fiút játszik majd, amiért segített neki megadni Nami szobáját és még a fúszert is megmutatta.
- Jó reggelt, vagyis napot...! - köszönt Daisuke, miután ellenőrizve a terepet Natsuki mellé slisszolt. - Mondd csak... Namiék le szoktak egyáltalán járni ide enni? Vagy te sem tudod? Mindegy, a szobaszámuk végül is megvan, de így azért kényelmesebb lett volna.

Shinji zavartan elfordította a fejét, de így se tudta teljesen eltüntetni önelégült mosolyát.
- Morinagától. Bár erről ő még egyenlőre nem tud...
Visszafordult Hayate felé. Közben Emiko is kíváncsian a kép felé hajolt, de nem igazán értette miről van szó.
- Szóval...? Ki ő? Valami rokona?

- Szia! - köszönt vidáman Natsuki. - Ó, ja, hogy tegnap nem voltak... Nos, nem tudom, szoktak-e, de elvileg... Ritkán ehetsz ilyen drága vacsorát, nem? Nem tudom mért nem voltak most.

- Morinagától? - értetlenkedett Hayate. - Nocsak...
Vajon miért őriz Mprinaga ilyen képet erről a lányról? És mi az, hogy köszönettel? Csak nem neki írta, hisz címzett nincsen! Biztos, csak szerezte valahonnan. Vagy nem. Akkor viszont elég érdekes ez a helyzet...
- Rokona? Nem, nem az. Ő... a múltkori lány a bárból - felelte Emikonak, és közben lopva Shinjire pillantott. - Csak nem igazán értem az összefüggést, hogy mit kereshet ez a kép pont Morinagánál. Tudnia kell róla, hogy itt van a hajón, és ha a lány neki címezte a képet, akkor ő is ismeri... Miféle aljas játékot játszik Morinaga? - hirtelen észbekapott, hogy most lényegében csak saját magával folytat vitát. Ők meg ebből semmit nem értenek. - Amúgy miért érdekel?

- Majd alkalomadtán megérdeklődöm tőlük, úgyis fel kell keresnem Namit. Majd talán műszak után.
Közben felkapott egy edényt - ahogy észrevette, hogy az egyik felettese épp arra pillantott - és egy pulttal arrébb ismét letette, mikor a férfi elfordította tekintetét. - Üzensz neki esetleg valamit? Elvileg nem felejtem el átadni.

- Szóval már ti is találkoztatok vele - bólintott Shinji. - Akkor nem csalt az emlékezetem, hogy már láttam valahol. Hogy érted az aljas játékot? Azért érdekel, mert úgy tűnt, hogy ez a lány kedves Morinaga számára, de... Még mindig nem válaszoltál a kérdésemre. Mit tudsz róla? - nézett szúrós szemekkel Hayatére. Emiko nem győzte kapkodni a fejét. Mért olyan fontos ez a lányzó?

- Ümm, hát csak annyit, hogy remélem jól van... - gondolkodott el Natsuki.

Hayate még egyszer a képre nézett, majd úgy döntött, végre válaszol Shinji kérdésére. Ha már ennyire próbálkozik választ kapni..
- Ez a lány egyáltalán nem Morinaga rokona, legalábbis elég érdekes lenne, ha az lenne. Hogy kedves a számára..? Akkor viszont nem értem, hogy miért ölette meg a lány szüleit… Igen, ezért használtam az aljas szót. A képét őrzi, és talán még a bárba is ő segített neki bejutni. Mi a fenét akar ettől a lánytól…?!

- Átadom - biccentett Daisuke. - Már ha most végre sikerül elkapnom. És ha fogadni is hajlandó...Na bocs, közben megyek vissza. Sajnos ezek a dzsuvák nem mossák el magukat. Bár... ha nagyon szeretnéd folytatni a beszélgetést, nem vetem meg a segítséged - vigyorgott a lányra. - Persze megértem, ha nem engem és az edényeim társaságát választod. Gondolom, így is elég dolgod van, vagy legalábbis hamarosan lesz.

Emikonak nem kevés energiájába került, hogy ne ugorjon fel a kanapéról.
- Mit?! - fakadt ki. - Mit csinált...? - fel sem tűnt neki, hogy egész testében remeg.
Shinji is elég meglepettnek tűnt, bár közel sem tűnt olyan feldúltnak, mint a lány.
- Hát ez így... tényleg elég érdekes... - motyogta elmélázva. Valahogy nem áll össze a kép... - Ez a pasas vagy tényleg nagyon perverz, vagy... valamit nagyon félreértünk. Vagy csak szimplán nem tudunk valamiről - megrántotta a vállát. - Lehet, hogy nem bírta a családját és még hálás is Morinagának.
- Ez nem így működik! - közölte Emiko emelt hangon.
- Oké-oké! - hőkölt kicsit hátra Shinji. - Csak egy... tipp volt... csak hangosan gondolkodom... Szóval, itt dolgozik a csajszi, és vélhetőleg Morinaga segítségével, azt mondod? Miközben Morinaga ölette meg a családját. Hát ez... elég fura... A pasas meg odáig van érte... Érdekes lány lehet... - rágta meg jól a szót.

Hayate bocsánatkérő pillantást küldött Emiko felé. Sejtette, hogy most ezzel megint felébresztette a lány emlékeit, de korábban beszélt mint gondolkodott volna. Nem kellett volna pont előtte felhozni ezt a témát, azt kellett volna mondania, hogy nem ismeri. De túl kíváncsi lett. Shinijt meg legszívesebben lecsapta volna, bár végül is a fiú semmit nem tudhatott Emiko múltjáról. Neki csak ez a stílusa. Ő is csak találgatni próbál. Mert ez így tényleg érdekes. Nem, sokkal inkább abszurd.
- Sokkal többet nem tudok róla - rázta meg lassan a fejét. - Csak ennyit. Az okokat ilyenkor nem szokták hangoztatni... Valamit talán tényleg nem tudunk. De mégis mit? A nagy kérdés mégis inkább az szerintem, hogy mennyit tud a lány...

Natsuki zavartan pillantott Daisukére. Szívesen segítene, hogy még kicit beszélgethessenek, komolyan, de... ha meglátják, hogy bedolgozik oda is, biztos nagyon meg fogják szivatni, hogy ha ennyire szeretsz dolgozni, nesze ez is meg ez is...
- Még... beszélünk úgyis... - nyögte ki. - Most inkább megyek, mielőtt rámszólnak, hogy lógok... - búcsúzott. Na tessék... Most Daisuke biztos azt gondolja, hogy nem akar segíteni, és egyébkéntis beszélni sem akar vele...

- Mármint... miről? - kérdezett vissza elbizonytalanodva Shinji. - Most, rólunk? Na várjál, ti hogy találkoztatok vele?
- Hát lementünk az egyik bárba, és pont ott volt... Igazából csak azért szúrtuk ki, mert Hiroshival dolgozott... - felelte Emiko, aztán kijavította magát. - Vagyis... Először azt hittem, hogy csak azért...
Shinji meglepetten nézett rá.
- Hiroshi? Ránk állított embereket? Basszus... Nem mintha lettek volna illúzióim, hogy a puszta jószándék vezérli, de azért ez. Bár... - a kép felé pillantott. - Nem néz ki egy kém-alkatnak a lányzó. Bár Emiko sem egy közveszélyes bűnöző alkat.
A lány felhúzta az orrát.
- Nem vagyunk közveszélyes bűnözők!
- Nos, ez csak nézőpont kérdése - rántotta meg a vállát hanyagul Shinji.
- Hát ez szép tőled... - morogta a lány, és hátradőlt a kanapén. Igyekezett lenyugtatni magát. Mégse volt könnyű. Van itt még valaki, akinek a kormány eltette láb alól a szüleit. Akárhogyis rokonszenvet érzett ezzel a lánnyal, hacsak... De nem. Nem lehet igaza Shinjinek. A lánynak nem lehet köze a saját szülei meggyilkoltatásához. Bár... kérdés, hogy miért él még? Neki is... szerencséje volt... Illetve... nem is. Az anyja mentette meg. De Hayate itt többesszámban beszélt, szóval úgy tűnik, hogy itt mindkét szülőt eltüntették. Mért hagyták akkor életben a gyereket? Ezek még mindig nem szívbajosak... Nem jelentett volna problémát. Hacsak... Nem származik hasznuk belőle.
- Van egy olyan érzésem, hogy erre nem kéne Morinagánál rákérdezni... - jegyezte meg.
- Nem kéne - erősítette meg hidegen Shinji. - Főleg nem azt, hogy a kezetekbe került a kép.

Daisuke számított erre, úgyhogy nem különösebben rázta meg, hogy Natsuki visszautasította a nagyszerű ajánlatát. Ő is hülye lenne más helyett melózni, nemhogy mosogatni. Hmm... nem ólálkodik véletlenül megint erre Ichiro? Jó lenne megint befogni, csak most kicsit többre. Cicc, cicc, gyere, gyere csak nyugodtan. Hív a gazdi...!

- Gondolom azt sem ajánlott említeni, hogy tulajdonképpen hogyan is került a kezünkbe a kép - bólintott Hayate. - És a lánnyal sem lenne tanácsos erről cseverészni, főleg ha megvan rá az esély, hogy Morinaga
fülébe jut a dolog. Viszont Hiroshival meg kéne próbálni beszélni. Azt már tudjuk, hol dolgozik, valahogy csak el lehet csípni pár szóra. Kíváncsi vagyok, hogy ő milyennek látja a lányt, hogy hogy viselkedik vele, mutatott-e bármi gyanús jelet vagy hasonlót. Ja igen, és a kép... Ha Morinaga észreveszi az eltűnését és utána rajtunk áll bosszút a vacsoránál, akkor kicsit nem fogok örülni neked, Shinji. Viszont ha a lány tényleg besúgó, és sikerül leleplezni, akkor talán mégis elnézem. A múltja alapján nem feltételezném róla. Bár pont én mondom...

- Ahhoz nem sok közöm van, ha rossz a napja, és rajtatok tölti ki a dühét - tárta szét a kezét ártatlanul Shinji. - Egyébként nem szokásom lebukni. Eddig szinte kivétel nélkül kézben tartottam az eseményeket. Nos, akkor még elgondolkozom azon, hogy meg akarom-e keresni Hiroshit. Nem tudom mennyi energiát érdemes invesztálni a kérdésbe. Apropó... ha már itt vagyok, Yuuka merre leleddzik?

Lehet, hogy Shinji így félvállról veszi a dolgot - legalábbis látszólag, mert különben mégis mit keresne itt... - de Hayatét nagyon is érdekelni kezdte a kérdés. Ha ez valami olyan, amivel keresztbe tehet kicsit Morinagának, akkor igenis érdemes lenne utánajárni.
Most viszont mihez kell Shinjinek Yuuka?
- A szobájában van, talán még alszik - pillantott a lány ajtaja felé.

Yuuka ijedten húzódott el az ajtótól. Hogyhogy hirtelen ő került szóba? Ugye... nem akar bejönni vagy valami? Csak nem, miért is jönne...
Az ágyáig hátrált és lecsüccsent a szélére. Ennyi hallgatózás elég is volt, most kapott egy adag gondolkodnivalót.

Shouri zsebre dugott kézzel rótta a folyosókat. Valahogy biztosra vette, hogy a mai nap sikerrel fog záródni. De hogyan máshogy is záródhatna? Elhatározta, hogy elkapja, hát el is fogja kapni. Eddig is bejöttek a hasonló tervei.
Most szépen végigjárja a közös helyiségeket, utána letelepszik valami csomópontnál és vár. Ideje az van.

- Értem - bólintott Shinji. - Hát, ha még nem kelt fel, nincs mit tenni. Majd visszanézek akkor még később - mondta, s fel is kelt, jelezve, hogy most távozik. - Talán nem is bánná, ha elrabolom egy kicsit, ahogy látom ti úgyis jól elvagytok egymással...
Emiko meglepetten kerekítette el a szemét. Mi...?! Honnan?
- Csinos szoknya - válaszolt Shinji a lány kimondatlan kérdésére. - Már majdnem úgy nézel ki, mint egy lány. Csak a hajaddal kéne kezdeni valamit sürgsen...
Emiko felháborodottan meredt a fiúra, aki zsebrevágott kézzel élvezte szavai hatását.
- Tudod mit? - kérdezte Emiko, és felállt. - Segítek megtalálni az ajtót...
- Kösz, kösz - legyintett Shinji. - Megy magamtól is. Na, további szép napot! Apropó... - fordult még hátra. - Szerintem kérj Yuukától tanácsokat, hogy lehet ülni, meg felállni egy ilyen cuccban... Nem megy még igazán...
Emiko elvörösödve bámult a csukodó ajtóra, aztán sietve visszafordult Hayatéhez.
- Ugye ez most csak blöff volt?! Nem... nem ültem rosszul benne, igaz? Mármint... nem... látszott ki semmi... Ugye...? Basszus, átöltözöm! - jelentette be hirtelen, de azért még nem mozdult.

- Na, és mi a mai program? - szólt ki Nami a fürdőszobából, miközben még a haját igazgatta.
- Hm? Mármint... - kérdezett vissza Nobu - úgy érted menjünk valahova... együtt?
A lány meglepetten hajolt ki az ajtón.
- Bánnád?
- Úgy nézek én ki?! - háborodott fel a fiú. Nami mosolyogva rázta meg a fejét.
- Este lesz igazán érdekes. Megnézhetnénk valami előadást, például. Most meeeg... á, tudom! Célozzuk be a medencéket!
- Fürdőzni akarsz?
- Mért is ne? Süt a nap... Ráadásul ezek fűtöttek... És piszokul jól néznek ki...
- Hát rendben, de nem vagyok benne biztos, hogy van fürdőgatya a csomagjaim között...
- Akkor előbb bevásárlótúra!
- Éljen... - "lelkesedett" a fiú. Nami érezte, hogy az ötlet némi ösztönzésre szorul.
- Segíthetsz nekem bikinit választani!
Nobu elmosolyodott. "Éljen!"

- Ööö... nem? - felelte nem túl meggyőzően Hayate. - Vagyis volt egy pillanat, mikor igencsak kivillant a combod, de azt reméltem, Shinji nem veszi észre, és kicsit feltűnő is lett volna, ha megigazgatom rajtad, vagy
figyelmeztetlek. Bár pont egy Shinji ne venné észre... De ne is törődj vele, tényleg jól áll. Ám ha kényelmesebbnek éreznéd magad egy nadrágban, amit azért meg is értek, bár még nincs tapasztalatom szoknyaviselés
terén, akkor nyugodtan öltözz át. De akkor sem fogok panaszkodni, ha ebben maradsz.
Ő is felállt a helyéről és Emiko mellé lépett.
- Na nem mintha rá akarnálak beszélni... - mosolyodott el.

- Látom te is friss és üde vagy - vigyorgott Tatsuya a nappaliba lépő kócos Haruka láttán.
- Még szép - ásított gyönyörűt a lány. - Mondjuk egy kávé nem ártana. Megtennéd, hogy...?
- Főzök egyet? Már kész is, nekem is kellett.
- Ó... és hagytál nekem is?
- Nem, mind megittam, azért mondom, hogy csináltam. Látszik, hogy fáradt vagy.
- Á, dehogy. Csak egy kicsit - vette a konyha felé az irányt.

Morinaga elgondolkodva szürcsölte a délelőtti kávéját. Nos, Hayate-Emiko szál halad, Shinji viszont nem jelentkezett már egy ideje. Namit nem látta vacsoránál, de ha halott lenne, annak azért lenne némi visszhangja. Jó lenne felvenni a kapcsolatot a sráccal, és kifaggatni a történtekről. És valahogy mérni kéne az eredményességét a másik projektnek is. Kit faggathatna ez ügyben...? Külső szemlélő...? Nos, ilyenkor még nem illik egy lányt zavarni. Akkor először is a másik delikvenst hivatja. Fel kéne már vennie egy titkárnőt ezekre a telefonálgatásokra... Ebben még biztosabb volt, miután feleslegesen csengetett, senki sem vette fel. Ennyire alszanak? Valószínűtlen, hogy kölcsönösen kicsinálták egymást...

Emiko elmosolyodott.
- Minden kezdet nehéz. De szokni akarom... - jelentette ki. - Főleg ha tetszik neked...

- Bátor vagy - mosolygott tovább Hayate. - De ha nem haragszol, én azért maradok a megszokott ruháimnál. Vagy szerinted elkelne kicsivel több szín a ruhatáramba? Egy kicsit komor, de... valahogy ezeket érzem magamhoz illőnek.
Bele sem gondolt, mit csinál, de ezen minek is gondolkodni. Kezei máris a lány derekán nyugodtak.
- Egyeseknek viszont tényleg jól állnak a színek, mint például neked is...

- Nem tudlak, és nem is akarlak elképzelni rikító szoknyában - simult közelebb Emiko. - Nem hinném, hogy variálnod kéne az öltözködésed.

Yuuka még mindig az ágya szélén ücsörgött. Kimenjen lassan...? Azért jeleznie kéne, hogy ébren van. De akkor meg Hayate beszélni akar majd vele. A mondanivalóját már hallotta, bármilyen csúnya dolog is a hallgatózás, de az okokat még mindig nem tudja. Pedig szeretné tudni. Most már kaphat rendes válaszokat...? Meg kell próbálnia.

Midori meglepően jól érezte magát ezen a délelőttön. Már nem az volt a meglepő, hogy mert Kenta itt van, igazából a programban nem volt egészen biztos. A fiú felvetette, hogy megmutatja azt a játékot, amihez egy elég szép kis holnapot készítettet, adatbázissal mindennel, s a lány kissé kétkedve egyezett bele. Neki való vajon a kockulás? Eddig csak krimi témájú játékokkal játszott, meg valami kísértetkastélyfelfedezőssel, amiben meg is halhattál, ha túl hamar nyitottál be bizonyos szobákba, mondjuk amíg még nem volt nálad fokhagymafüzér, vagy ha úgy döntöttél, hogy szellemet idézel, és nem pontosan hajtottad végre az utasításokat. Ez utóbbi elég szívás volt, mert ha nem találtad meg a hozzá kellő könyv fejezetének minden lapját, lehet, hogy fel sem tűnt a hiány, aztán belefogtál, és... tádá... elszúrtad! De ez a játék tényleg érdekes volt. Kicsit nehezen kezelte még, de Kenta türelmes oktatónak tűnt, sőt még az se zavarta, hogy karakterválasztásnál Midori fél órát gondolkodott, két női karakter közül. (Mert hát a druida is olyan szép, de a varázslónő... De a druidának vannak idézettjei!) S ami még jobban meglepte, az az volt, hogy a fiú már csak attól élvezi a játékot, hogy látja Midori lelkesedését, hogy milyen szép a táj, de jó, hogy változnak a napszakok, az időjárás...

- Örülök, hogy ebben egyezik a véleményünk...
Hayate már ha akarta sem tudta volna tagadni, mennyire megőrjítette a lány érintése, de már az illata is. Ez azért normális, nem? Mármint nem érzi nem normálisnak. És igazán kellemes.
Nem is sokáig tudott ellenállni Emiko közelségének. Ám nem sokkal azután, hogy közelebb hajolva megcsókolta a lányt, ajtó nyitódását hallotta nem is olyan messziről. Kelletlenül szakította félbe a csókot, először azt híve, hogy valahogy Shinji jött vissza, de hamar rá kellett jönnie, hogy Yuuka jelent meg a nappaliban. És igencsak érdekes arcot vágott. Meglepettet...? Örült volna, ha csak ennyiről van szó.
- Yuuka... szia... - köszönt, és közben lejjebb engedte kezeit Emiko derekáról.
- Szia...sztok... - felelte halkan a lány.

Emiko sietve ellépett Hayate mellől. Valószínűleg még életében nem tűnt ennyire zavartnak, mint most. Nem sokat segített a helyzeten ezzel a mozdulattal, mégis önkénytelenül a szája elé kapta a kezét, mintha ettől ki tudja Yuuka mit gondolt volna, hogy meg se történt... Hát persze... Inkább felhívta magára a figyelmet.
- Jó... reggelt... - motyogta, és az értésen nem sokat segített, hogy még mindig takarta a száját. Sietve leengedte hát a kezét, és igyekezett fesztelennek mutatkozni. Nulla sikerrel.

- Na, élsz már? - érdeklődött Tatsu a visszatérő Harukától.
- Nem - felelte reflexből a lány. - Csak félig. És mit csinálunk ma?
- Eszünk.
- Egész nap? - ráncolta a homlokát a lány.
- Ha bírod - rázta a fejét Tatsu. - Nem, természetesen nem egész nap.
- Tehát mit csinálunk?
- Ööö... felmegyünk és keresünk valami tennivalót?
- Helyes!

Shinji csalódottan mérte fel a kabinját. Tehát még mindig nem tértek vissza. Szép. Tartson nekik egy rövid kis ébresztőt? Vagy...? Inkább utánanéz ennek a Yamaguchi Ayumunak. Minél előbb lát neki a témának, annál jobb. Ez csak egy kis előzetes felmérés, semmi több. Nem lehet belőle baj, még csak le se bukhat. Mindenestere a képet msot jól elrakja...

"Ezek szerint mégsem ölték meg egymást az éjjel..." - állapította meg magában Yuuka.
- Ha gondoljátok... visszamehetek még kicsit pihenni...
Nem Emiko volt az egyetlen, aki zavarban volt. Yuuka is érezte, hogy igencsak vörösödik már, és önkéntelenül hátrált is egy lépést a szobája felé.
Hayate kérdőn lesett Emikora, majd vissza Yuukára. Nem gondolta volna, hogy a lány máris felbukkant, de biztos felébredt az előző beszélgetésre. Most vajon mi a jobb válasz...?
- Inkább... maradj... - mondta ki végül. - Úgyis beszélni szerettem volna veled.
Bár nem pont ilyen kezdéssel...
Yuuka határozatlanul bólintott és abbahagyta a hátrálást.
- Rendben... - bökte ki halkan.

Miharu jókedvűen nyújtózott, de még nem volt kedve kimásznia az ágyából. Éljen a szabadnap! Végre! már nagyon kiérdemelte! Lustán fúrta a párnájába az arcát, s jólesőn szívta be a levegőt. Nem mintha általában nem aludhatna addig amit akar, de most még az az érzés sincs, hogy az értékes napját vesztegeti el! És egyébként is eddig mindig korábban kelt Ichiro miatt. Bár... A fiú felé pillantott. Nem kényszerből, csak... tényleg nem akarta vesztegetni az időt, amit vele tölthet. Ki tudja, ha kiköltözik mennyit látja majd. Valószínű soha többé nem lesznek együtt ennyit. Hiányozni fog?

- Mmm... elmenjek? - kérdezte bizonytalanul Emiko. - Mármint, ha kényelmesebb nélkülem beszélnetek... Nekem, nem baj, vagy ilyesmi...
Valahogy úgy érezte sürgősen magyarázkodnia kéne Yuukának, de nem tudta megmondani, miért. Igyekezett leolvasni valamit a lány arcáról, de csak annyit látott, hogy most igazán kellemetlen helyzetbe hozta. Hogyaza...! Mért pont Yuuka szobája előtt kell nekik csókolózniuk? Ennyire lehettek volna körültekintőek...

- Üdv, An'tayoko...!
Kazu kíváncsian nézett fel. Shouri? Ömm... mit akarhat tőle? Annyira nincsenek jóban, hogy cseverésszenek, sőt, még tartott is a fiútól...
- Üdv... - köszönt vissza bizonytalanul.
- Hogy vagy?
- J... jól... - felelte némi meghökkenéssel Kazu. Mit akar...?!
- Igazából nem is akarlak sokat zavarni... - nézett színpadiasan az órájára Shouri. - Csak lenne egy röpke kérdésem.
- Hozzám?
- Pontosan. Mondd csak, nem láttad Niokinumát? Nála maradt egy cuccom, még akkorról, mikor kényszeredetten beköltöztem hozzá és csak most fedeztem fel a hiányát. Igazán megköszönném, ha visszaszolgáltatná.
- Ó, csak ennyi? - könnyebbült meg némileg Kazu. - Hát... hogy hol lakik, azt nem tudom, de a konyhán dolgozik.
- A konyhán? Hmm... hálás köszönet. Valahogy még meghálálom.
"Inkább ne..." - rezzent össze Kazu, mikor a srác továbblépkedett mellette.

Hayate igencsak fontolgatta a választ, de végül nemet intett.
- Szerintem azért téged is érint. Már ha nem bánod, Yuuka.
- Nem bánom... - felelte még mindig kissé erőtlen hangon a lány.
- Köszönöm... - biccentett Hayate. - És először is... sajnálom. Tényleg. Nem gondoltam komolyan a tegnapiakat, és tudom, hogy nem rajtad kellett volna levezetnem. Csak tegnap...
- Mi történt tegnap? - bátorodott fel valamelyest Yuuka hangja, és kérdőn nézett társaira. - Mi történt Morinagánál? Miért nem mondtok nekem semmit...?!
- Azért tértem ki tegnap, hogy ne kelljen választ adnom ezekre a kérdésekre. Reméltem, hogy így majd nem firtatod a dolgot. Azt hittem, jobb lesz, ha nem tudsz róla. Ezért voltam olyan...
- Szemét... - motyogta halkan Yuuka, mire Hayate vonakodva bólintott.
- Igen, szemét. De azóta... szerencsére rendeződött a dolgok egy része.
- Még... mindig nem mondtad el, mi történt...
Hayate kérdőn nézett Emikora. Mennyit szabad mondania? Ez most nem csak őt érinti.

Huhh, hát jó gyorsan belekezdett. Bár tény, hogy kicsit formális leülni, és... de azért jobb lett volna nyugalomba helyezni magukat.
- Szinte a szokásos - vette át a szót egy kicsit Emiko. - Morinaga csesztetett minket, csak talán... ezúttal túl messzire mentem, aztán meg... túlreagáltam a dolgot. Elég sok csúnya dolgot mondott Hayatéről, és én... én nem tudom... nem tudom, mért hallgattam rá, de... megijedtem... És... emiatt elég csúnyán összevesztünk Hayatével... - bizonytalanul a fiúra pillanatott. - Mikor már... épp kezdtek volna jól menni a dolgok... - akaratlanul is elpirult. - De most már... mint láttad...

- Szerintem reggelit inkább ide rendeljünk - mondta Nobu. - Nehezen mondanék le rólad, de ahol csak van alternatíva, kerüljük, hogy együtt mutatkozunk.
Nami kicsit eröltetettnek érezte ezt a titkolózást, miután együtt fognak fürdőzni, de nem vitatokozott a fiúval. Majd nem csókolóznak, meg nem tesznek semmi félreérthetőt. Ha nehéz is lesz... Bár... max azt gondolják az emberek, hogy megcsalja a vőlegényét, megesik, nem? Bááár... nászutas lakosztály, nem sokkal esküvő előtt... Azért ilyenkor nem szokás... Főleg egy lentebbi osztályba tartozóval... Aki ráadásul papír szerint, és kinézet szerint is jóval fiatalabb...

- Akkor azt hallottam... - motyogta Yuuka, de hirtelen észbe kapott. - Vagyis...!
- Hallottad...? - vonta fel a szemöldökét Hayate. - Mármint...
- Nem! - védekezett Yuuka, de tudta, hogy már elszólta magát. - Én nem akartam hallani, csak... csak...
- Kicsit hangosra sikerült... - fejezte be helyette Hayate, mire Yuuka lesütött szemmel bólintott.
- De... azért örülök nektek... - mondta kissé akadozva. - Csak megijedtem, azt hittem, valami nagy baj van, hogy bántott titeket, vagy... nem is tudom. És ahogy beszéltél tegnap...
- Tudom - sóhajtott Hayate. - Többé nem beszélek így egyikőtökkel sem.
- Ígéred...?
- Ígérem.