10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

Shinji meglepette kapta fel a fejét a telefonra. Lehet, hogy variáláslesz a programban? Még szép... Morinaga... Fene, beszélnie kellett volna vele korábban! Na majd kitalál valamit... Valamit, ami... Hm, végülis mért hazudna? Fenn kell tartania a bizalom látszatát, ez az egyetlen esélye, hogy irányíthassa őt, ha minimálian is. De legalábbis a kezében tartsa a dolgokat... Hát... akkor kidumálja, hogy ezek újra összejöttek? Bááár, ha bejátsza a hűde nagy lelkiismeretfurdalást, meg a jajjj, mindjárt elsírom magam, az én régi barátom újra boldog, és istenem nem tudok haragudni rá, úgy szeretem... Vagy ez túl lányos? Nos... De lehet, hogy Morinagát meghatná. Úgy tűnt neki a szélsőséges érzelmek kellenek. Hát megkapja...

Yuuka hallotta? Emiko nagyon elszégyenlte magát. Amilyen jelentet lerendezettt tegnap... és Yuuka hallotta! te jó ég, akkor... azért néz így rá? Most mit gondolhat róla? Először Benawi, aztán ez a kitörés... Ezt... tényleg végleg elszúrta, igaz?
- Sajnálom... - nyögte ki Emiko a padlót bámulva. - Én tényleg nagyon féltem, és... aztán nagyon ki is akadtam... Nekem... nekem nagyon fontos Hayate és úgy éreztem, most végleg elvesztettem, úgy éreztem, hogy át lettem vágva és... és én... Én azért viselkedtem úgy, én... nem vagyok mindig ilyen... Nem szoktam... hisztizni... - halkan nevetett. - Látod, én sem vagyok erős, olyan erős, mint látszom. Voltaképpen egy kicsit sem vagyok az.

Yuuka döbbenten nézett Emikora. Miért tőle kér bocsánatot? Vele nem is csinált semmi rosszat, arról meg nem ő tehet, hogy hallotta az éjszaka történteket, és megijedt tőlük. És miért ismeri be neki mindezt? Ő tényleg... tényleg szereti Hayatét... Ő is csak attól tartott, hogy elveszítheti, akit szeret, csak tőle eltérően természetesen másként reagált. De tegnap... valamilyen szinten ugyanabban a szituációban voltak. Abban viszont mégiscsak kételkedett, hogy a lány ne lenne erős.
- De mégis visszaszerezted őt... - sütötte le a szemét. - Ti képesek voltatok rá, hogy rendezzétek a dolgokat...
"Talán... nekem is drasztikusabbnak kéne lennem...? Bár biztos, hogy az jönne be Benawinak...?"

Emiko meglepetten pillantott Yuukára. Ó... szóval...? Habozott egy kicsit aztán mégis odalépett a lány, mellé és bíztatóan megérintette a vállát.
- Te is képes vagy rá. Szerintem még okosabban is tudod csinálni, mint én. Engem valószínű, hogy a tegnapi jelenet után, egy kevésbé jó tűrőképességű fiú kivágott volna a fenébe... - lopva Hayatére pillantott, de most nem volt kedve mosolyogni. És ki tudja, hogyha... kevésbé bízna benne, milyen következtetéseket vont volna le a... személyiségéről... - Szerintem jobb, hogy te visszafogottabb vagy, Yuuka. Sokkal megfontoltabban tudod kezelni a dolgaid, nem csinálsz hülyeséget. És most aludtál is rá egy kicsit, szóval...

- Majd kiderül... - sóhajtott Yuuka. - De a megfontoltságom... nem mindig érzem előnyösnek. Nem akarom hagyni, hogy megint csak úgy elsétáljon, de nem tudom, képes leszek-e visszatartani. Szeretném... és mindenképpen meg fogom próbálni. Szeretném, ha... mi is újra egy pár lennénk, mint... mint ti - még ő is észrevette, hogy egy kis irigység vegyült a hangjába, és ezen egy pillanatra meg is lepődött. De utána el kellett ismernie, hogy tényleg irigykedik. Főleg amikor meglátta őket az előbb... De azt azért említeni sem merte volna, hogy látta a lányt reggel kijönni Hayatétól...

Emiko kissé bizonytalanul pillantott Hayatére. Milyen tanácsot adhatna a lánynak? Mi volt az ő... "sikerük" titka? Bizonyára az, hogy kölcsönösen szeretik egymást, de... ugyan már, ez Yuukáéknál is igaz, ez nem elég...
- Szerintem... csak mondd ki neki, amit érzel. Ne hallgasd el, mert... ő is bizonytalan, és csak találgat, csak remél, azt hiszi... Az ember ilyenkor mindig a legrosszabbakat feltételezi, mert nagyon fél. De ha elmondod neki, akkor... talán csak pusztán ennyi elég is. Hogy végre ne beszéljetek el egymás mellett. Néha elég csak annyi, hogy abbahagyod a hallgatást. Ha egy kicsit... magadra gondolsz... Nem jó ez így neked, nem? - lendült bele. - Akkor mondd meg neki! Mondd meg neki, hogy te így nem vagy elégedett, nem érzed jól magad! Mondd meg neki, hogy szükséged van rá! Hogy... nem hagyod csak így kisétálni az életedből...
Érezte, hogy elpirul, pedig előző éjjel ezt egy kicsit konkrétabban és hevesebben tálalta Hayatének, de ezt így előtte, mégegyszer elmondani...

Hallgatva Emikot Yuuka érezte, hogy felbátorodik. Igaza van, ha nem próbálja meg, ha nem mondja el, mit érez, mit szeretne, akkor csak továbbra is egy helyben fognak toporogni. Viszont az egy dolog, hogy most megint elhatározza magát, de mikor oda jutna, hogy cselekedni is kell... nem fog leblokkolni?
- Igazad van... - bólintott. - Mindig csak panaszkodok, hogy ezt szeretném, nem tetszik ez így... de eddig vajmi keveset tettem annak érdekében, hogy változtassak is rajta. Talán tényleg itt lenne az ideje, mert ez egyikünknek sem jó. Nekem legalábbis nagyon nem...
Hayate eközben Emiko kipirult arcát figyelte. Tehát ő is hasonlóképpen érzett tegnap...? De tényleg nem tudta, hogy a lány ennyire ragaszkodik már hozzá! Ha tudta volna, hogy szinte már lehetetlen az elszakadás, talán másként lépett volna. Vagy akkor is ezzel a módszerrel próbálkozott volna...? Jobb nem is tudni... A lényeg az, ami most van. Többé nem okoz neki csalódást.
Hmm... ha viszont most Yuuka úgy dönt, hogy beszél Benawival, az nekik is jól jöhet ki. Kérdezhetnék a fiút a Morinagával való beszélgetéséről. Csak persze Yuuka erről nem tud... Így kicsit neccesebb lenne azért...

Ichiro kényelmesen fordult át a másik oldalára, és nemsokára realizálta is, hogy felébredt. Reggel van...? Elvileg igen, különben nem ébredt volna fel most, hogy kivételesen viszonylag nyugodtan aludt. Ilyen is régen volt már... Talán mert most semmiről sem álmodott, de tényleg semmiről. És persze senkiről...

- Menni fog - bíztatta Emiko. - Azt hiszem ideje megint lelógni, és megtudakolni, mikor van szabadideje, igaz? - kacsintott Yuukára. - Viszont most... rendeljünk már kaját, mert éhenhalok!

- Nem, nem, nem és NEM!
Tatsuya karba tett kézzel ücsörgött az egyik padon és igencsak bosszúsan festett.
- Most miért? - próbálta győzködni őt Haruka.
- Mert nem!
- De hát itt vannak a medencék!
- Ja, az oldalamon meg egy gyönyörű seb, akárcsak a lábamon, ha már elfelejtetted volna!
- Ó... - nyögte Haruka, majd elkerekedtek a szemei. - Ó! Basszus, elfelejtettem!
- Nekem ez nem olyan egyszerű... - forgatta a szemeit Tatsu.
- Akkor... mihez lenne kedved?
Tatsuya gyorsan körbelesett, majd az egyik irányba bökött.
- Mondjuk... nézzünk el arra.

Yuuka szíve már most a torkában dobogott. Már ma... már ma beszélni fog vele...! Tegnap még nem hitte volna, hogy ma már hasonló lépésre szánja el magát. De már nincs visszalépés. És nem is akar többé megfutamodni.
- Akkor... rendeljünk... - bólintott még azért kissé bizonytalankodva, de ekkor már Hayate biztató tekintetét is magán érezte. Ők komolyan bíznak benne, ugye? Bennük... Ideje, hogy ő is teljes szívből tudjon bízni.

Alighogy Emiko leadta a reggelésüket nekiállt a lehetőségeket elemezni.
- Ha nagyon pechünk van, és ma későn kezd, akkoris még este elérheted. Bár tizenegy után lehet, hogy neked fura lenne beállítani, de szerintem ad egy olyan képet, hogy... a fenébe is nem bírom tovább! Ami szerintem nem feltétlenül negatív, sőt! Bár én jóval hevesebb vagyok, mint te Yuuka... Hayate, te mint férfi mit gondolsz, ennek pozitív lecsapódása van?

Nobu kétségbeesetten nézett Nami után.
- Tele hassal máris rohanni akarsz?
- Dehát nicns tele a hasam! - felelte rögtön a lány, majd Nobu értetlenkedő tekintetére hozzátette. - Csak annyit ettem amennyi jólesik. Gyere, most még csak ruhát nézünk!
- Dehát hova rohansz? - tárta szét a karját a fiú. - Inkább... - vette finomabbra a hangját - gyere, ücsörögjünk még kicsit a kanapén, vagy... unod? Mert... ha csak a karjaimban tarthatlak, ha nem is szólunk egymáshoz semmit, én már akkor is jól érzem magam. Nincs itt senki, nem zavar bennünket semmi. Ezt... akármilyen furcsa, de a szigeten is éreztem, mikor vártuk, hogy megszáradjanak a ruháid... Vagy amíg őriztem az álmod...
Nami mozdulatlanul nézett vissza a fiúra. Igen, ezt... ő is így érezte... Milyen furcsa ezt az ő szájából hallani. Nem felelt, csak visszaült a fiú mellé. Az ölébe hajtotta a fejét és lehunyta a szemét.

- Mármint, hogy mit szólnék Benawi helyében, ha Yuuka este tizenegy körül állítana be hozzám? - lepődött meg a hirtelen nekiszegezett kérdésen Hayate. - Mindenképpen meglepődnék, de... végső soron igazad van, körülbelül hasonlóra gondolnék. És... nos igen, eleinte megpróbálnám elküldeni, de azért... titkon biztos várnám, hogy maradjon és ne menjen el. Bár kicsit nehéz ebbe így belegondolni, mindenki más...

Morinaga pont olyan türelmetlen volt, ahogy Shinji várta. Hát jó... akkor jöjjön a megtört srác figura... Csak egy apró bólintással fogadta el a felkínált üdítőt, s igyekezett kerülni a férfi tekintetét, ahogy beszélt. Jött a legjobb barátnőm nője duma, meg a hogy megsajnáltam, meg a nem is próbált megállítani, hát nem bírtam megtenni dolog... Ezt egy kicsit még színezte azzal, hogy összehasonlította Nami és Nobu párosát Sayurival és sajátmagával. Beszélt a lányról is. Úgy belelendült, hogy megemlítette az illúziót, és hogy másnap nem igazán akart újra a valódi világban lenni. Talán rossz húzás, mert így Morinaga simán ráveszi, hogy újra éljen azzal a szerrel, de... talán tényleg ezt is akarja. Mégis... megemlítette, hogy úgy érzi, valahol ez nem jó. Akarja, és egyszerre mégis tiltakozik ellene. És most jöjjön a csali: feltette a kérdés, hogy Morinaga mit tenne a helyében, és az eredmény a sejtéseit igazolta. A férfi terjengős, érzelgős jótanácsokkal látta el. Na szép. Ez a pasas is átélhetett egysmást, amiről nem beszél általában, de... Ilyeneket csak személyes élményből mondasz. Ez a pasas... ha azt hiszi, elnyerte a bizalmad, annyira sebezhető lesz... Na jól van... Csak így tovább.
Azért az kicsit meglepte, hogy meg se próbálta ráerőltetni, hogy mégis ölje meg Namit. Úgy tűnt Morinaga kiszórakozta magát a Nami-Shinji-Nobu szálon, ők már túl vannak ezen. Azért még fog ide járni... Hogy szemmel tarthassa, mit művel a többiekkel...

Emiko bíztatóan bólogatott Hayate szavai mellé.
- Akkor a kilátásaid mindenképp kedvezőek. Jajj, most én is úgy izgulok, mi lesz! - fakadt ki.

Miharu kivételesen nem vette észre Ichiro ébredését. Kikászálódott az ágyból, és megcélozta a fürdőszobát, hogy rendbeszedje magát és átöltözzön, felnyalábolt hát pár darabot a csomagjai közül.

- Hát még én... - motyogta Yuuka, és nyelt egyet. Te jó ég, még ki kell találnia, pontosan mit is akar mondani! Mert tényleg azt akarja, hogy Benawi tudja, mi játszódik most le benne, hogy tudja, hogy szüksége van rá, hogy nem akarja elengedni. És mire találkoznak, talán egy kis bátorság is ráragad majd Emikoról. Bár az biztos, hogy kiabálni ő nem lesz képes a fiúval, semmi szín alatt...
- Csak bízz magadban - biccentett felé Hayate.

Ichiro hanyagul könyökölt fel az ágyán. Jé, már ő is ébren van? Akkor tényleg benne járhatunk már a délelőttben. Bár ő legtöbbször amúgy is korábban kel nálam. Addig akár át is öltözhetek, amíg nincs itt. Ő talán nem nyit majd úgy rám, mint én tettem az ő esetében....

Úgy tűnt, kezdett minden visszatérni a "normális" kerékvágásba. Emikoék újra jókedvűen beszélgettek egymással, és leszámítva, hogy a lány minden pillanatban hozzá akart bújni Hayatéhez, de nem érezte illőnek Yuuka előtt, minden úgy zajlott, mint a vitájuk előtt, vagy inkább Yuukáék szakítása előtt. Emiko akaratlanul is arról álmodozott, mi lesz, ha Benawiék is kibékülnek, és esetleg időnként a fiú is átjön. Tudnak majd négyesben önfeledten beszélgetni? Vagy Benawinak még sokáig nehéz lesz elviselnie Hayatét. Ha reálisan próbált gondolkodni, Emiko úgy ítélte meg, nem kéne illúziókba ringatnia magát. Benawi szereti Yuukát, de még bizonytalan vele kapcsolatban, főleg akkor, ha Hayate a közelben van. Hát ha meglátja őket együtt, azzal a nyilvánvaló arckifejezéssel, ahogy a szerelmesek néznek egymásra, bizonyára nagyon feszült lesz. Úgyhogy ezt a dolgot nem kéne eröltetnie. Legalábbis az elkövetkezendő pár hét távlatában még nem.
- Szeretnéd, hogy lemenjek, vagy lemenjünk veled megnézni a beosztást? - vetette fel az evés végeztével Emiko. - Vagy ezt egydül intéznéd?

Yuuka már azelőtt bólintott, mielőtt átgondolhatta volna a dolgot. Végül is... a beosztást még lejöhetnek megnézni vele, nem biztos, hogy rögtön Benawihoz megy onnan. Vagy ez hiba volt, mert inkább szerettek volna most egyedül lenni? Ő meg most jól rábólintott, hogy kísérjék le, így ugrott ez a lehetőségük. Majd kárpótlásul magukra hagyja őket délután, vagy hasonló. Csak rájuk kell nézni, hogy láthassa, mennyire élvezik egymás társaságát, szinte vibrált körülöttük a levegő. Mindez szöges ellentéte volt annak, amit tegnap látott rajtuk.
- Lekísérnétek? Már ha nem gond... Utána úgyis egyedül szeretnék vele beszélni.

Miharu kényelmesen készülődött. Legalább egy fél óra eltelt, mire kikászálódott a fürdőből. Meglepetten konstatálta, hogy a fiú is ébren van már.
- Reggelt! Jól aludtál? - érdeklődött.

- Egy könyvtár...? - fordult körbe Haruka.
- De még milyen könyvtár! - csillant fel Tatsu szeme.
- Te most tényleg...?
- Nem, nem szándékozom az egész napot itt tölteni, bár szívesen tenném. Csak egy kicsit nézzünk körül!
Komolyan, már csak egy elnyújtott légyszi hiányzott a végéről. Hiába, Tatsuyát veszélyes könyvek közé engedni.
- Na jó, körbenézhetünk... - adta be a derekát a lány. Végül is ő is szerette a könyveket, de... azért mégis... Egy hajón vannak, ahol még megannyi felfedezés vár rájuk, erre könyvtárba jönnek?

- Meglepő módon... igen... - bólintott elgondolkodva Ichiro. - Talán jót tett, hogy tisztázni tudtam tegnap a dolgokat. És nem is álmodtam semmit... Na és te? - kérdezett vissza udvariasan.

Emiko bólintott.
- És majd mesélj, mi történt - ígértette meg előre is. Aztán ha Yuukáék beszéltek... nem akarja nagyon lerohanni, és elrontani a kedvét, de nekik is még a mai nap ki kéne faggatniuk, hogy mit beszélt Morinagával. Csak... kicsit necces, hogy ezt az egészet titkolják Yuuka elől. Őt mindig máshogy kezelik. Mintha ennyi terhet nem bírna el. Nem csoda, ha gyengének érzi magát, ha ők is mind gyengeként kezelik. Na majd átbeszélik ezt Hayatével, mit tegyenek. Addig semmiképp nem aggasztják, míg Yuuka nem beszélt Benawival. És akkor... talán elmondja maga a fiú is. És közben itt van ez az Aya is, vagy kicsoda. Lehet, hogy előbb ennek kéne utánanézni. Talán míg Yuuka Benawizik, ők átbeszélik, a dolgok állását, pont véletlenül a bárban, ahol pont véletlenül talán elkapják Hiroshit is, míg nincs mellette a lány... Jól hangzik.

- Nagyon kellemesen aludtam - bólintott Miharu. - És ma szabadnapom van! És... tudod, az a helyzet, fogalmam sincs, mivel töltsem el! Azon kívül, hogy este egy igazi nagy vacsorát akarok, igazi vacsoraidőben! De... neked van ötleted mivel kéne elcsapni a délelőtt utolsó kis maradványait? Hmm... a reggelin túl? Bár... talán jobb ha úgy fogalmazok, mit csinálunk reggeli után, mert úgy nézem, azzal le is zártuk a délelőttöt.

- Majd... rendben... - bólintott vonakodva Yuuka. - Még kicsit helyrerázom magam, utána mehetünk, ha gondoljátok. Egy perc és jövök...!
Hayate kivárta, míg a lány eltűnik a szobája mögött, majd Emikohoz fordult.
- Azt hiszem... legközelebb azért jobban figyelek rá, mikor kap el a hév... - nézett bocsánatkérőn a lányra. - De... végül egész jól alakultak a dolgok... Remélem, sikerül vele rendesen beszélnie.

- Szabadnapos, tényleg? - Ichirot ez kellemes meglepetésként érte. Legalább most nem kell egyedül elvernie az időt. - Király! Hmm... a konyhába nem tanácsos visszamenni, legalábbis ne abba, ahol a múltkor voltunk. Nincs kedvem megint mosogatni. Te... amúgy tegnap vacsoránál hallottam valami érdekeset. Mi ez a kikötés vagy mi, amiről beszélnek? Tudsz róla valamit?

Shouri idegesen támasztotta a falat az egyik lépcső aljában. Ez most... kicsit gáz. Az egy dolog, hogy a konyhán dolgozik, de... melyik konyhán?! A személyzetinél valahol vagy az utasoknál? Hát ezt... valahogy elfelejtette megkérdezni. A rohadt életbe... De ennyivel azért még nem adja fel. Nincs olyan szerencséd, Niokinuma.

- Semmi gond, ez... azt hiszem elég kölcsönös figyelmetlenség volt... úgy értem... két emberen múlik... Talán kicsit... elkapattuk magunk. De bevallom elég nehéz most fékeznem magam... Mégis... Muszáj lesz, Benawi miatt, mert így se könnyű a helyzetük, pláne, ha... szekálom... Mindenesetre jelen pillanatban elég pozitívan látom Yuukáék helyzetét. És remélem nem csak azért, mert jelenleg rózsaszín ködben látom a világot - nevetett halkan. Ő és a rózsaszín... Na ezt is megélte... Ha csak fogalmi szinten is...

- Én is hasonlóképpen vagyok - bólintott Hayate. - Főleg, hogy látom, mennyire szeretne próbálkozni. Nem hiába találtak egymásra a szigeten, tényleg illenek egymáshoz. Ami meg a rózsaszín ködöt illeti... ezt a színt ilyen formában még én is szívesen látom.
Nem kellett túl sokat várniuk Yuuka érkezésére, a lány tényleg gyorsan összeszedte magát. Akkor akár indulhatnak is. És igyekezhet visszafogni magát, ahogy Emiko is tanácsolta.

- Ó, tényleg! Ma rakodási nap van! - lelkesedett fel Miharu. - Akkor lehet, hogy már ki is kötöttünk? Zseni vagy Ichiro! Kaja után megyünk engedélyt kérni, hogy leszállhassunk és körbenézzünk a szigeten!

- Egy... sziget...? - rágcsálta a száját Ichiro. De most hirtelen mitől lett ilyen ideges? Ez a sziget nyilvánvalóan nem ugyanaz a sziget, de még csak nem is hasonló. Ide nem meghalni jönnek az emberek... - Bár mondjuk logikus, mi más, mint egy sziget... Szóval ehhez külön engedély kell? És meg is kapjuk? Ha nem, akkor még mindig lelóghatunk.

Emiko valamiért nagyon zavartan érezte magát, ahogy hármasban sétáltak, hát inkább egy szót sem szólt. Nem ez volt a legjobb taktika az alsó szintekre lejutáshoz, hát ki is szúrták felszültségét. Ráadásul semmi épeszű ötlet nem jutott eszébe, hogyan magyarázza ki magát! Lehet, hogy mégse kellett volna Yuukával tartania? Ha most miatta nem jut le... Tanácstalanul pillantott Hayatére. Most vallják be, hogy a beosztás érdekli őket, egy... ismerős miatt?

Miharu meglepődött a fiú reakcióján. Nem sázmított rá, hogy a sziget szóra ilyen hevesen reagál. Igyekezett inkább a másik kérdéssel foglalkozni.
- Nem, nem tdunk lelógni. Ellenőriznek mindenkit a kijáratnál, ez itt nem megoldható. De elég valószínű, hogy kapok engedélyt. Szabadnapom van, ráadásul a művészeket megengedőbben kezelik. Ugyebár néha fenn maradhatok véletlenül az utasszinten bározgatni, elhívhatnak a kedves vendégek magukkal... Nos, tudod, ez ilyen üzleti húzás a hajótársaság részéről.

Yuuka hiába igyekezett leplezni zavarát, ezért inkább felváltva hol a földet, hol a falat pásztázta, bele sem gondolva, hogy így csak még feltűnőbb.
Hayate agyában közben vadul forogtak a kerekek. Ha egyedül lenne, akkor valahogy csak lejutott volna. Eddig szinte mindig sikerült számára az akadálytalan bejutás - eltekintve néhány sajnálatos esettől, de azokért meg is lett a 'jutalma'... - de a feladat nem kicsit nehezedett így, hogy plusz két főről volt szó. Lássuk csak... valami hasonló történettel kéne előhozakodnia, mint az orvos esetében. Aztán vagy bejön, vagy nem. Mert most megint kérjék Midori segítségét? Biztos jobb dolga is van annál, minthogy ők ugráltassák. De akkor is meg kell tudniuk azt a beosztást.
Azért azt mégsem mondhatja, hogy ismeri a Tom nevű pincért, és tőle szeretne visszakérni valamit, amit kölcsönadott... /muszáj volt! XD/
- Előre is elnézést kérünk, de mindenképpen muszáj átengedniük minket. A kisasszonyok macskája elcsatangolt, és addig nem nyugodhatnak, míg nem találjuk meg az állatot. A macska minden bizonnyal riadt, így csak a kisasszonyok hangjára reagál. Nemrég valaki szólt, hogy erre látta feltűnni, és mivel már más eshetőség nem maradt, kénytelenek vagyunk itt is szét nézni. Persze megemlítjük majd a segítőkészségüket. Szóval ha megengednék...
Tudta, hogy állatot csak ritka esetben engednek fel egy ilyen hajóra, és akkor is csak rengeteg utánajárást és ráfizetést követően, de ha elég hihetőre sikerült, akkor legalább egyből arra asszociálnak, hogy módosabb vendéggel van dolguk. Mert ha valaki már ott tart, hogy felhozhatja a kisállatát, azzal már számolni kell. Szerencsétlen állatról meg inkább ne is beszéljünk... Nem lehet túl kellemes számára egy ilyen utazás.

- Milyen jó nővérkét is fogtam ki - vidult fel egy árnyalatnyival Ichiro arca. - Tehát megengedőbbek... Hmm... biztos ki lehet még használni ezt valahogy... Ó, vedd úgy, hogy nem is mondtam semmit! Még hogy én és a hátsó gondolatok... Szóval akkor most reggeli, utána szerzel nekünk lelépési nyilatkozatot? Várj... azért csak megengedik, hogy az öcsédet is vidd nem? Ha már ide felengedtek...

Hayate jól taktikázott. A kötekedő férfi arca egy lehelletnyivel fehérebb árnyalatott vett fel, majd szabadozott, és átengedte őket. Azért hozzátette, hogy különös figyelemmel vigyázzon a kisasszonyokra, mert odalenn nagy a sürgés-forgás, nem fogják őket figyelembe venni, veszélyes is lehet, a gépházat például mindenképp kerüljék el - bár ott amúgy is külön őrzés van.

- Hogyisne! - vágta rá Miharu. - Próbáljanak csak meg tiltani téged mellőlem! Olyat kapnak a fejükre... De... drága öcsém mire célozgattál az imént? Miben tervezel kihasználni ezúttal?
Közben nagyot kordult a gyomra, jelezve, hogy mindezt igazán megbeszélhetik reggeli közben is.
- Mhhmm, izé... - kommentálta a lány.

Hayate köszönetképpen biccentett és a lányokkal egyetemben végre átjutott az első akadályon.
- Most akkor siessünk azzal a beosztással... - suttogta, mikor már azért kellőképpen maguk mögött hagyhatták az ellenőrzőpontot. - És lehetőleg meg kéne próbálnunk máshol visszajönni, mert macska nélkül kicsit necces lenne a visszajutás. Az meg most nem hiányzik, hogy emiatt riasszák az egész személyzetet, hogy aztán kiderüljön, csak egy fantommacskáról van szó... Szóval szépen, méltóságteljesen, de azért spuri! Ja, és csináljunk úgy néha, mintha nagyon keresnénk azt az állatot.

- Oké - bólintott Emiko, magaban megállapítva, hogy Hayate aztán tényleg úgy hazudik, mint a vizfolyás. Ijesztő! Nagy hasznukra lett volna a bandában! Szarrá szopatta volna a kormányt ezekkel a skillekkel... Odaérve a beosztáshoz Emikoúgy tett, mintha nagyon keresgélne, hogy Yuuka nyugodtan kikereshesse Benawit. De azért néha ő is fel-fel pillantott.

Ichiro angyali tekintettel pillantott Miharura.
- Ó, nagyon éhes lehetsz! - bólintott együttérzően, és elegánsan kitért a válaszadás alól. - Gyere, menjünk reggelizni, mielőtt a gyomrod tovább panaszkodna. Az enyém is teljesen kivan már.

- Menjünk! - indult meg a lány, s karonragadta a fiút. - Addigis mesélhetsz! - tette hozzá átható tekintettel pásztázva a fiút.

Hayate igyekezett őrködni, míg Emiko a nem létező macskát kereste, Yuuka pedig a beosztáshoz lépett. Megvárta, amíg az utóbbi lány végez, majd máris feltette a kérdést:
- Nos?
- Elég... érdekes most a beosztása... - lesett még egyszer hátra Yuuka, hogy biztosra menjen. - Mert most például dolgozik délig, utána van egy hosszabb szünete, és estére megint beosztották. Ilyet lehet...?
- Ezek szerint igen - bólintott a fiú, és megvárta, míg Emiko is csatlakozik hozzájuk. - Akkor hogy taktikázzunk tovább, hogy megtaláljuk?

- Ugyan már, még hogy én is bármiféle kihasználás egy mondatban... - legyintett felháborodást színlelve Ichiro. - Nem is értem, miről beszélsz, de tényleg. Hogy hogy juthatott egyáltalán eszedbe...

- Hm... - gondolkodott el Emiko. - Azt hiszem lassan hagynunk kéne, hogy Yuuka egyedül menjen tovább. Mármint... nem akarom őt Benawiig kísérni, és gondolom ő sem úgy tervezi. Hatázott kiállás kell most neki, igaz? - mosolygott a lányra. - Viszont... - a beosztás felé bökött. - Mindjárt dél és tudjuk hol van. Talán megvárhatná ott. Feltéve, ha valahogy kihúzza itt lenn félóráig lebukás nélkül. Ötlet? Keressünk addig macskát?

- Nos ez igazán meggyőző hangsúly volt - ironizált a nővére.

- Igen, azt hiszem a macska továbbra is jó alibinek ígérkezik. Mondjuk nagyot néznék, ha tényleg felbukkanna egy a hívásunkra - ráncolta a homlokát Hayate. - De ennek szerencsére nem túl nagy a realitása. Na de Yuuka, hogy döntöttél?
- Tényleg az tűnik a legjobbnak, hogy megvárom itt. És addig reménykedek, hogy nem bukok le, és hogy az sem lesz túl feltűnő, mikor vele beszélek... Egy kicsit... nem, nagyon izgulok. Az a határozott kiállás tényleg elkéne, Emiko...

- Akkor jó - vigyorgott Ichiro. - Annak szántam. De viccet félretéve semmi ördögi szándékom, komolyan... - pislogott angyalian a nővérére.

- Szerintem már az elég határozottá tesz, hogy most itt vagy. És ha továbbmész egyedül méginkább. Mert ahhoz erő kellett, hogy idegyere. Nem kell aggódnod. Na, mi megyünk háziállatot szerezni magunknak! Hozzál visszaúton tejecskét! - kacsintott a lányra, majd kézenfogta Hayatét.