10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

- Mármint... egy kabinba...? - kerekítette a szemeit Yuuka is. - Húú... ezek szerint jól megvagytok. És... csak úgy fogtátok magatokat...?
Közben Benawi előző szavai és ígérete járt a fejében. Szenvedett...? Tényleg ő is szenvedett attól, mert külön voltak...? És többet fog átjönni! Csak tényleg ne legyen belőle baja! Majd... legfeljebb gyakrabban rontja el a tévét. Vagy az meg pláne feltűnő...?

- Szerintem meg nem fogok fülbevalót ajándékozni egy pasinak... Ellenkezik az elveimmel. Meg... abból úgyis szapulás lenne a vége... Úgy reméltem, hogy poénnak veszed... - jegyezte meg sötéten. Nem mert nevetni, nem volt benne biztos, hogy vicces volt, amit mondott. Tényleg semmit sem tud erről a srácról.

- Hát... igazából nem csak úgy, de lehetett volna csakúgy is... - mélázott el Natsuki. - Na, hát nem stílusom annyit tökölni a dolgokon, mint nektek.
Benawi elkerekedett szemekkel nézett a lányra. Aztán gyorsan lesütötte a szemét, és kínosan kerülte Yuuka pillantását.
- Mi csak... - nyögte ki zavartan - mármint... én... nem akarok... a terhére lenni, vagy...
- Azért csak a szobádban aludt egy hétig - mutatott rá Natsuki. - Talán az ágyadban is... - mosolyodott el. Benawi fülcimpája egy árnyalatnyival vörösebbre váltott, és igyekezett nem válaszolni.

- Bocs, nem vagyok elememben - tárta szét a kezét Ichiro. Az ágy szélén ülve lóbálta a lábát és rá kellett jönni, hogy tényleg nincs formában. Valami hiányzik, vagyis valakik. Hiányzik az az egy, vagyis most már két illető, akik remekül ki tudják hozni belőle az idiótát. Meg amúgy sincs olyan hangulatban. - Akkor a legegyszerűbb, ha csak magadat viszed. Aztán majd kiderül. Biztos egyedül akarsz menni...?

Yuukának is elég volt ennyi, hogy teljesen elvörösödjön, ezért sietve az asztalt kezdte vizsgálgatni. Hogy tudja ilyen könnyedén venni ezeket a dolgokat Natsuki? Hogy csinálja? Vagy csak ennyire talpraesettebb nála? Ő meg bezzeg már ennyitől elpirul. Sőt, elég egy apró célzás és már kész van!
Igaz, tényleg Benawival aludt a bázison, de az nem ilyen összeköltözés! Vagy igen...? Ebbe... ebbe bele sem gondolt eddig, mert olyan... természetesnek tűnt!
Na tessék, most se Benawi, se ő nem tud erre mit felelni. Ez most nem ér fel valami beismeréssel, vagy hasonló...? Csak ne vonjon le elhamarkodott következtetéseket Natsuki.

Miharu bólintott.
- Most még legalábbis... Kell, hogy komolyan vegyen - bocsánatkérően nézett a fiúra. - Nem akarlak sokáig magadra hagyni, és biztos te is szívesen látnád, de... remélem utána már jobb lesz, és... tényleg a te érdekedet szolgálja az egész... Bár... ma is elszúrtam mindent - hajtotta le a fejét az ágyra. - Mit kellett volna csinálnom? Eljátszani a meglepettet? Vagy a szájába rágni, hogy jé itt dolgozol... Én... én nem tudok jól hazudni... Vagy csak... nem szeretek... Szeretem az emberek orra alá dörgölni, hogy rájöttem, engem nem lehet becsapni... Talán... tényleg... nem tudok más lenni a kedvedért...

- De ebben semmi olyan nem volt... - motyogta a fiú.
- Pedig milyen jó is az - vigyorgott Natsuki. - Na jó, hát nem mondtam végülis, hogy siessetek... Ti tudjátok... De most komolyan... Nem pusztulsz meg, hogy nem érhetsz hozzá?
Benawi mozdulatlaná dermedt.
- Ezt most... komolyan ilyen könnyedén megkérdezted? - mondta ki hangosan, annyira meg volt rökönyödve. - Erre NEM fogok válaszolni! - tette hozzá az asztalt bámulva. Hogy lehet ilyen?! Ez... hihetetlen...

- Nekem nem úgy tűnik... - hagyta abba a láblóbálást Ichiro. - Azt ne mondd, hogy ugyanúgy állsz hozzám, mint a legelején, mert úgysem hiszem el. De én nem is kértem olyat, hogy teljesen átfaragd magad, csakhogy minél jobban passzolj a terveimbe vagy mi. A franc kérne ilyet! Bár érdekes nézni, hogy így próbálkozol... Nem, nem nevetséges vagy hasonló, csak... nem gondoltam volna, hogy például fogod magad és elmész Hiroshihoz. Namiékon meg feleslegesen rágódsz, már mindegy. Egyikőtök mindenképpen észrevette volna a másikat és megállt volna. Kezdek rájönni, hogy nem túl egészséges, ha az ember túlzottan emészti magát azért, amin már úgysem lehet változtatni... Majd lesz valahogy.

Miharu a párnába fúrta a fejét. Miért ilyen furcsa érzés, ha Ichiro róla beszél? Túl... kedves. Túl sokat néz ki belőle. Ő... csak... sodródik. Ez csak így történt. Csak úgy megtörtént, ennyi. Miért hiszi azt, hogy... rendes lány? Nem is az... Egyáltalán nem. Mért kezeli akkor akként? Nagyon nagyot fog koppani a végén. Mert... úgyis megunja majd ezt a játékot, nem? És akkor... majd eltűnik, mint szürke szamár a ködben.
- Nem kellett volna megbíznod bennem... - suttogta alig hallhatóan.

Yuuka végképp zavarba jött. Mindig is meglepte Natsuki ilyen nyíltsága, de most meg pláne! És Benawi válasza is...! És ő meg mit mondjon? Már egy ideje csak csendben kuksol és igyekezik összehúzni magát, de lassan már mondania kéne valamit. Csakhogy gyanította, hogy jelen körülmények között egy értelmes mondat nem tudná elhagyni a száját, legfeljebb hebegne-habogna. Jaj, Natsuki... Direkt csinálod, igaz...?! Hiába is tagadnád, hogy élvezed...

- Inkább mesélj arról, hogy mi bajod volt - vetette közbe Benawi, és Natsuki azonnal elkomorult. - Mi van Morinagával...?
Talán hiba volt felhoznia. De tudnia kell...
- Nem számít - felelete a lány. - Nem tudsz vele mit kezdeni. Ne akarj rajta bosszút állni, légy szíves! Nem tudod kivel állsz szemben.
- Úgy tűnik, tudom - felelte komolyan a fiú. - És meg kell védenem magunkat. Ha bármit tudsz róla, ami hasznomra vállhat...
Natsuki elsápadt.
- Azt tudom, hogy húzd meg magad - mondta dühösen. - És csináld, amit mondd! Komolyan mondom! Ez most nem büszkeségkérdés...

- Hát... most már cseszhetem... - mosolygott szomorkásan Ichiro. - Ha belebukok, belebukok... Az emlékedeit nem tudom kitörölni, nem igaz? De ha lenne rá lehetőség... nem tudnám megmondani, hogy megtenném-e... Lehet, hogy élnék a lehetőséggel, de lehet, hogy nem. Nem tudom, ez túl sok mindenen múlik...

Yuuka először hálás pillantást küldött Benawi felé, amiért elterelte a szót, de Natsuki válaszait hallva és reakcióit látva elkomorult és ismét aggódni kezdett. Natsuki... mit csinált vele Morinaga...? Miért mondja azt, hogy ne akarjon bosszút állni? Viszont ezek szerint... nincs esély...?
- Morinaga... mindig beváltja a fenyegetéseit...? - tette fel az őt nyomasztó kérdést.

Miharu nagyot sóhajtott.
- Muszáj lesz összeszednem magam. Túl pletykás vagyok, de... neked ezen az életed múlik...
Megrázta a fejét, és sietve felült.
- Inkább megyek beszélni a haveroddal. Talán motiváltabb leszek, ha mondjuk megfenyeget...

Shouri kedvetlenül feküdt az ágyán és ujjai között a bicskáját forgatta. Próbált lehiggadni és rájönni, hogy mit is csináljon, de egyre csak emésztette a düh és az egyre erősödő gyűlölete Daisukével szemben.
Nem kellett volna kiadnia a kezei közül azt a tőrt. Szerette azt a fegyvert, hiába kóstolt már bele az ő húsába is. Ejnye, Chino. Tényleg azt hitted, hogy ez elég lesz az íjammal szemben? Azért bátor próbálkozás volt. Vagy inkább botor?
Igaza van Daisukének, ő tényleg egy szemétláda. Bár néha mégis előtört belőle az úgynevezett jobbik része. Mint múltkor, mikor elkapta Yuukát a folyosón. Vagy Haruka esetében például elég gyakran. Mondjuk Harukával szemben így is mindig jóval többet engedett meg magának elgyengülés terén is. Különös... Ezek valahogy annyira nem illettek hozzá, és ő sem tudta mire vélni mindezt. De hát annyira nem is számítanak, főleg ha az ember figyelembe veszi a sokkal rosszabb tetteit. Mint az a szigeti eset, ha már Daisuke miatt úgyis fel kellett idéznie. Azt a helyzetet például nagyon is… élvezte? Igen, ez lehet a jó kifejezés rá. Igen, élvezte. És imádta, hogy vadászhat. Ez a mostani Daisuke-vadászat a nyomába sem érhet a szigetinek. Bár az sem tartott túl sokáig és nem is nagyon volt sikeres, de akkor is. Bár ki mit vesz sikernek? Végső soron elérte, amit akart. Megtalálta Harukát, kétszer is, és még elintézte azt a kényes ügyet is. Még most is emlékezett rá, mennyire megörült, mikor meglátta a sziklát között kapaszkodó lányokat. Pont akit keresett… Intézhette volna úgyis, hogy ő is gyorsan, viszonylag fájdalommentesen haljon meg. Vagy akár kezdhetett volna vele is. De mégsem tette. Sőt, még közelebb is ment. Látni akarta az arckifejezését. A szemébe akart nézni, mikor a lány rádöbbent, mi is történt. Bár nem hitte volna, hogy majd megpróbál harcolni ellene. Alábecsülte őt és még azt is hagyta, hogy megsebezze. Utána persze nem volt kíméletes. Azért nem kicsit lepődött meg, hogy a végén sírni látta. Vajon miatta, vagy csak a tény miatt, hogy meg kellett halnia?
Megrázta a fejét és felült az ágyon.
De valahogy mégiscsak el kellett hallgattatni. Túl veszélyes lett volna, ha találkozik Harukával és kitálal. Akkor alapjaiban véve dőlt volna meg a terve. Bár… ha azt vesszük, így is eléggé át kellett alakítania. Nem hitte volna, hogy onnan ki lehet így jutni.
Chino potenciális veszélyforrás volt. És hiába halott, még mindig az, hála Daisukének. Bár tényleg ő volt a hülye. Eszébe sem jutott, hogy valaki esetleg belenézhet a telefonjába. Már az is rejtély, hogy miért hagyta akkor a szobában. Talán ki volt akadva Haruka miatt.
- Hogy miért csaltam meg Harukát, Niokinuma? - felelte a fiú korábbi kérdésére. - Mert jól esett, mert kellett egy kis izgalom. Chino pedig épp elég izgalmat kínált… És hogy mivel hitegettem? – elvigyorodott. – Ez egy egészen érdekes történet…

Natsuki csak kicsit gondolkodott, aztán megrázta a fejét.
- Nem. Egyáltalán nem. Van, hogy... azért fenyeget csak, hogy csapdába csaljon. Én is... elég későn jöttem rá... Viszont. Egyet jegyezzetek meg! Piszok büszke ember. Ha megsérted, kicsinál. És vegyétek szó szerint!

- Arra még reális esélyt is látok - húzta el a száját Ichiro. - Bár még egyet sem váltott be a fenyegetései közül. Ja de... Huhh, mégis. Sőt... Na mindegy, neked esni azt nem fog, annyira azért nem olyan. Basszus... elképzelni nem tudom, mi fog majd kisülni ebből a beszélgetésből...

Yuuka Benawira pillantott, és ezúttal halvány remény is érződött a tekintetében. Ezek szerint nem váltja be minden fenyegetését...! Viszont... mit értett az alatt, hogy csapdába csalni? Nem hangzik túl jól...
- A büszkesége a gyenge pontja... - jegyezte meg akaratlanul. - És... nem lehet valahogy... kijátszani?

- Hát akkor én, hogy tudnám - sóhajtott fel Miharu. - Huh, na jó, bátorság... Oké!
Visszapillantott a fiúra.
- Akkor majd jövök! Addigis aludj egyet, este megyünk bulizni! - mosolygott rá.

- Bulizni...? - kérdezett vissza Ichiro, de addigra már bezáródott az ajtó. - Jelenleg nem sok kedvem van hozzá... Ahhoz meg pláne nem, hogy el kelljen számolnom a többiekkel. Gyerünk, Hiroshi, legalább miattad ne fájjon tovább a fejem. Legalábbis ne annyira.
Namiék hirtelen felbukkanása... Hogyan felejthetne, ha szüntelenül mindenki eszébe juttatja a történteket? Most például épp a páros, aki az egészért felel.
- Basszus! És ezek után még aludjak...?!

Natsuki sietve rázta a fejét.
- Meg ne próbáld! Pont ezt mondom... Feldühítitek vele... - könyörgőn nézett Benawira. - Mi a fenét terveztek? Ne játszátok ezt, jó? Tényleg húzzátok meg magatok. Tudom, hogy nem könnyű, ott a múltad, meg minden, de... Hagyd őt békén, jó?
- Békén hagynám, ha ő is hagyna engem. De tudod, én sem tolerálom, ha Yuukával zsarolnak.
Natsu ijedten pillantott a lányra.
- ... zsarol? Mit...? Mit csinált?

- A bázisról akart megtudni dolgokat... - felelte Yuuka, majd megerősítést kérve Benawira nézett. - Én... nem akarom, hogy Benawi miattam kényszerüljön ilyen helyzetbe, de... akkor mit tegyünk, Natsuki?

Miharunak még mindig rendesen volt görcsa a gyomrában, mikor rávette magát, hogy kopogjon azon a bizonyos ajtón. De csak el kell kezdeni, és ha az első öt percben nem dobja ki... akkor már menni fog...

Hiroshi épp csak leült az ágyára, mikor máris kopogtattak. Ez meg ki? Hiszen ő is csak most ért vissza. Ichiro lenne? Esetleg... Ayumu? Nem, ő még bizonyára a parton van. Ehh... Akkor mégiscsak Ichiro lesz. Nem is mondta, hogy ma is jönni fog...
Nem Ichiro volt. Nem is próbálta leplezni meglepetését, mikor Miharut látta meg az ajtóban? Ő meg mit keres itt?
- Nincs itt Kaz... Ichiro, és tegnap óta nem is láttam, sőt, még telefonon sem beszéltem vele - gondolt az első lehetséges eshetőségre, remélve, hogy ezzel máris elháríthatja a dolgot.

- A bázisról, mármint... - Natsuki elsápadt. - Nagyon... remélem, hogy csak azt akarja, mint velem... Hogy... kicsit essetek kétségbe...
Benawira pillantott.
- Sejtettem, hogy ára lesz, hogy elhozott bennünket. Helyettünk feladja a barátaim... - Benawi összeszorította a fogait, miután kimondta ezeket. A francba... Rohadék...
- Talán... Igen, ez... Nekem is eszembe jutott, hogy nem szívességből, segít, de... Talán tényleg csak próbára tesz. Nem tudom, de... Csak... ne mondj semmit, amiről... rájöhet kik azok, hol vannak. De... mondj általános dolgokat... Amitől, örül... Nem tudom... De ne add meg magad túl könnyen.
Benawi dühösen bámulta az asztalt.
- Könnyű azt mondani... Aztán azon kapom magam, hogy bántotta Yuukát, akkor mit csinálok?! Akkor már késő lesz!
Natsuki tanácstalanul nézett a másik lányra. Ez... megtörténhet. Őt se kímélte... Pedig... sokkal rosszabbul is járhatott volna.

- Ichiro a szobánkban van, én viszont téged kereslek - felelte a lány semleges hangon. - ... Bejöhetek?

Shouri megengedte magának, hogy kicsivel tovább kutakodjon az emlékei között.
Mire is szólt be neki akkor? Talán valamit Fumira, de már nem is emlékszik rá pontosan, hogy mit. A lényeg az azt követő erőteljes pofon volt Chino részéről. Na azt azért már ő sem tolerálhatta...! Sikeresen lefogta a lány karjait, és hogy tovább inzultálja, még egy győzedelmes vigyort követően meg is csókolta. Igazából csak a reakcióira volt kíváncsi, a meghökkent arcára. Nem volt abban a csókban semmi komoly. Miután elengedte a lány kezeit, ő lepődött meg legjobban, mikor a válasz nem egy újabb pofon volt…
- Érdekes egy lány voltál, Chino… Ki a franc gondolta volna rólad…! Talán pont ezért jutottunk el oda, ahova jutottunk. Csakhogy rossz emberrel kezdtél ki, jobb lett volna, ha mégis szépen eljátszadozol a barátaiddal.
Igen, Chinot tényleg nem tudta megunni. Ritkán látta, hogy a nagyobb gyanúkeltést elkerüljék, de azok a találkozók épp elégnek bizonyultak. Mégis… nem nagyon tudott rá másként gondolni, mint… egyszerű játékszerként. Amikor vele volt, az sosem volt ugyanolyan, mint Harukával. Haruka teljesen más volt. Őt… igen, őt talán szerette. Harukát nem kellett meghódítani, ő meghódíttatta magát. Hagyott számára némi kihívást, ő pedig ezt rettenetesen élvezte.
Most viszont itt van ebben a nem túl derűs helyzetben. Na ebből most hogy másszon ki? Egyszerűbb lett volna egyszerűen kicsit megszurkálni Daisukét és utána kihajítani a vízbe. Na ott aztán kereshették volna. De ha tényleg bebiztosította magát, akkor már gáz van. Apropó, biztosíték. Vajon kit rejthet az a bizonyos ajtó? Valakit a hajdani osztályból talán...?

- Próbáljuk meg, Benawi... - mondatta ki magával a szavakat Yuuka, bár már most gyötörte a félelem. - Ha Natsukinak igaza van és csak ránk akar ijeszteni, vagy csak feszegeti a határainkat... akkor... akkor talán mégis békén hagy minket... idő után.

- Nem - sziszegte ökölbe szorított kézzel. - Nem engedhetem, hogy rajtad csapódjon le a dolog. Ez az egész az én hibám... Neked semmi közöd ehhez.
Natsuki ijedten nézte őket.
- Oké, figyeljetek, nekem.. most mennem kell. De beszélek vele, rendben? Yuuka, ne menj a közelébe! Semmiképp! Benawi, te fogd be a szádat, mert meg fogod bánni! Bírjátok még ki egy kicsit... Megtudom, mit akar... És... vigyázzatok egymásra!
Felállt az asztaltól. Hát, nem lett a legvidámabb beszélgetés... Eröltetetten rájuk mosolygott.
- Hát... sziasztok, addigis. Este úgyis találkozunk, Yuuka. Benawi, akkor veled könnyebben összefuthatok, ha van valami.

- Szia... - motyogta még a lány után Yuuka, majd Benawira nézett. Akkor várjanak...? És könnyű azt mondani, hogy ne menjen a közelébe, mikor egy asztalnál esznek... És ha... ha magához kéreti, mint tegnap Emikoékat? Akkor mégis hogyan mondhatna nemet?
- Nem szabadott volna így elengedni... Mi lesz, ha így most a saját helyzetén is ront...? Végre megszabadult tőle, ezért miattunk újra beszélnie kell vele...! De mégis... nem tudom, mit csinálhatnánk. Hagyjuk, hogy megpróbálja kideríteni...?

- Engem? - kérdezett vissza hangjában némi értetlenséggel Hiroshi. - Miért is?
Most beengedje...? Lehet, hogy fontos mondanivalója van, azt viszont nem a folyosón kéne megvitatni. Legfeljebb majd szépen kitessékeli, ha nem tetszik, amit mond.
- Rendben van... - lépett arrébb az ajtótól. Na ez érdekesnek ígérkezik...

Benawi tanácstalanul ingatta a fejét.
- Visszakísérlek a szobádba - szólalt meg aztán. - Nem hinném, hogy a vacsoránál bántana, ott vannak a többiek is - a lényeg, hogy ne menj le egyedül -, mellesleg idegenek is, pincérek. Túl nyilvános. Csak nem...
Udvariasan felsegítette a lányt is.

- Vajon mi alapján rakta oda az embereket, ahova? - fontolgatta Hayate. - Gondolom részben ehhez kellettek a Natsukinak elmondott beszámolóink. Másrészt meg azok alapján keresi a gyenge pontjainkat. Még mindig maradt az a kérdés, hogy miért is jó ez neki. Gondolom, nem csak minket szivat. De csak szórakozik vagy egyéb céljai vannak?

- Köszönöm - felelte csak udvariasságból. Még kisebb szoba volt, mint az övé, hát csak megállt a falnak támaszkodva. Kényelmes lesz ez így is...
- Igazából azért jöttem, hogy biztosítsalak róla, hogy nem foglak beköpni benneteket - nézett komolyan a fiúra. - Nekem fogalmam sincs, mit gondolsz rólam, hogy tudsz-e hinni nekem, de... Ichiroval más a helyzet. Talán túl naív, de... - igyekezett nem lesütni a szemét, akármennyire furcsa volt is ilyeneket beszélnie - valahogy megfogott engem az őszinteségével. Nem volt oka bízni bennem, de megtette és én... nem si arról van szó, hogy így nincs szívem kijátszani, inkább... Valahogy... túl sok mindenen ment át, és... megrázott... Nem akarom, hogy még többet kelljen elviselnie. Az alapján, hogy túl könnyen fecseg gyengének tűnt, de aztán megtudtam, hogy mik történtek vele, és ő... mégis folyton hülyéskedik. Mégiscsak... erősnek gondolom. Még nem igazán találkoztam olyan erős emberrel, aki ezt nem mások kárára használta volna fel. És ez megfogott...

- Úgysem engednének el egyedül, hozzá meg pláne nem - felelte Yuuka.
De... ha tettel nem is, de a szavaival még mindig tudja bántani a vacsoránál... Az ellen pedig nem nagyon lehet védekezni. De ha megint nem megy le, akkor csak rosszabb lesz.
- Úgy, hogy ott vannak a többiek is vacsoránál, érthetően kevésbé félek tőle, mintha csak ketten lennénk. Valahogy megpróbálom kerülni...

Nami undorodó arckifejezéssel nézett maga elé.
- Talán... tényleg szórakozik. De nem csak. Morinaga... piszok gazdag, és piszok lelketlen. Nála a szórakozás túlmutat azon a határon, ami nekünk elfogadható, és ezt... ezt igen, én mondom, aki... - vett egy mély levegőt - szórakozásból öltem. Nem vagyok rá büszke utólag. Amint... letisztult kicsit az agyam, már... már hányok magamtól. De nála ez... nem csak egy ideiglenes fázis...
Nobu aggódva figyelte a lányt. Nem szerette, ha ilyenekről beszél. Féltette.
- Szóval, úgy gondolod puszta szórakozásból kicsinál minket. Annak... mi haszna? Akkor is meghalunk, ha a kormány kezére ad.
Nami megrázta a fejét.
- Nem érted. Nem a halál a lényeg. A folyamat.
- Oké, ezt a beszélgetést most hagyjuk abba - vágott közbe idegesen Nobu.
- Miért, ez nagyonis lényeges, mert...
- Nami, menjünk vissza! - szólt rá Nobu már kicsit eréjesebben. Nami ijedten nézett rá. Miért...? A fiú is észrevehette magát a lány pillantására, mert jelentősen lágyult a hangja. - Elbeszélgettük az időt, mindjárt indulunk...
- Rendben. Persze - bólintott a lány. - Akkor... még majd beszélünk... - búcsúzott, s hagyta, hogy Nobu sietve magával vonszolja.

Hiába mondta még az imént, hogy visszakíséri, valahogy... Még nem akarta elengedni a lányt. Ahogy a folyosóra értek megtorpant. Elindulhatnak felfelé a lépcsőn, vagy... véletlenül vissza a személyzeti szobék felé...

Hiroshi egyre csak figyelte Miharut és nem tudta eldönteni, most higgyen-e a nőnek vagy sem. Az eddig róla alkotott kép alapján a nem mellett döntött volna, de a tegnapi beszélgetés Ichiroval más szemszögbe helyezte a dolgokat. Másrészt meg tényleg csak azért jött ide, hogy mindezt közölje vele? A tegnap érzett féltékenysége egy része a szavak hatására visszahúzódott. Azt kívánta, bár mindezt Ichiro is hallhatta volna. Eddig... eddig nem gondolta ezt végig... De be kellett látnia, hogy Ichiro tényleg erős. Ő látta a mélypontjait, látta, milyen volt közvetlenül Himeno halála után, és látta azt az igyekezetet, amivel a fiú ismét próbálta összekaparni hajdani személyiségét. Akár tudatosan, akár sem, tényleg viszonylag szépen haladt. Viszont még minidig nem tudta, mennyire őszinték ezek a viccelődések. Bár egy részük biztos az, annak kell lenniük, hisz ez Ichiro személyiségéből fakadóan nem is lehetne másként. Egy másik részük viszont még mindig csak álca... Majd ha ezek is eltűnnek, akkor tényleg megnyugodhat. De még... nem érezte ezt...
Elgondolkodva nézett Miharura és azon tűnődött, mi lehetne erre a megfelelő válasz.
- Köszönöm - mondta végül Miharu felé biccentve. - Egyelőre elhiszem mindezt. De mindezek ellenére... még nem kedveltelek meg. Ezt az apró kis részletet nézd el nekem. Pusztán értékelem, amit teszel... és becsüllek érte.

Hayate még egy ideig követte Namit a tekintetével. Néha... nagyon is hasonlóképpen érzett. Ha ő nem is 'szórakozásból', de parancsra mégiscsak ölt. Kihívásból... És nem csak azt tette, hanem még sok más mindent is, amire nem büszke. Néha... néha ő is úgy érezte, hogy legszívesebben hányna magától. Ezt már nem lehet visszafordítani, ahogy Nami esetében sem. De míg őt megtanították rá, hogyan nyomja el a bűntudatát, addig Nami nem tudta ugyanezt megtenni. Még ő maga sem, sőt, szándékosan hagyott nyitva egy kiskaput, hogy mindez emlékeztette a múltjára. Szüksége volt a bűntudatra...
Mikor rájött, hogy talán túl sokáig meredt maga elé, gyorsan megrázta a fejét.
- Menjünk mi is...

Miharu elmosolyodott.
- Engem nem szoktak kedvelni az emberek. Nem is várom el, és nem is vágyom rá. Csak jobb ha elviselsz, mert úgy döntöttem, nem tágítok Ichiro mellől. Mellette kapok valamit, amivel még nem találkoztam, és nem szándékozom elereszteni ezt az érzést. Viszont... neki te jóval többet jelentesz, mint én... nyilván... úgyhogy, ha tartani akarom magam ehhez, akkor... el kell fogadtatnom magam veled. De nem ringatlak álmokba. Nem vagyok egy kedves nő, nem is leszek az. Úgyhogy csak egyezzünk ki valamiben, ami... megfelel neked is.
Határozottan nézett a fiúra. Egyszerre kíváncsi is volt, mi az ára a kérésének, és félt is, hogy nem fogja tudni tartani.

- Ó, rendben... - tért észhez Emiko is. Még jó, hogy Hayate túlzottan elgondolkozott ahhoz, hogy észrevegye, hogy figyelte őt. Figyelte, de... nem tudott rájönni, mire gondolhat. Furcsa volt ez az egész jelenet. Még nem tudta milyen következtetést vonjon le, vagy mit mondhatna, kérdezhetne a fiútól, úgyhogy inkább csak csendben megindult felfelé.

Ez a nő tényleg komolyan gondolja. Ichiro... hogy lehetsz ekkora hatással valakire? Nem hittem volna, hogy vannak hasonló képességeid. Vagy ez nem is képesség, azt teszed, amit eddig? Vagy a szigeten is te tartottad bennem a lelket, csak sosem vettem észre?
Hiroshi a homlokát ráncolta. Valamiben ami neki is megfelel...? Szinte nem is hagyott gondolkodási időt magának, az első dolgot mondta, ami eszébe jutott.
- Hagyd békén Ayumut. Vagy mivel saját bevallásod szerint nem vagy egy kedves nő, legalább kevésbé szállj rá.
Csak azután tudatosult benne, mit is mondott, miután már elhagyták a szavak a száját. Egy pillanatra hitetlenkedve kerekedtek el a szemei, de egy pislogás újra elrendezte vonásait. Különben is, mi mást kérhetett volna ettől a nőtől? Hisz nem akar tőle semmit.

Miharu is egy pillanatig meglepetten nézett a fiúra, aztán elmosolyodott.
- Nagyon rákattantál a kislányra - csóválta a fejét. - Van valami varázsa... ami miatt mindenki ezt csinálja. Azt hiszem... irigylem. De... ezek szerint muszáj leszek elkerülni őt - felsóhajtott. - Csak megoldom valahogy...

Míg Hayatéék is megindultak a hajó felé, addigra Tatsuya is Haruka is előkeveredett.
- Mondtam, hogy nem arra kellett volna fordulni... - nézett szúrós szemekkel a lányra Tatsuya, majd mikor meglátta a hajót, megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Jól van na, nem vagyok én iránytű! - grimaszolt rá a lány. - Örülj, hogy egyáltalán visszataláltunk indulás előtt!
- Hejj, de jó nekünk! - kiáltott fel Tatsuya. - Megfelel?
- Még kicsit csiszolhatnál rajta. Na mindegy, menjünk, mielőtt tényleg elmegy, aztán meg úszhatnánk rendesen utána...

Midori sietve száguldott vissza a hajó felé, mikor azonban már közelebb ért lassított. Megpillantotta Shinjit, és most nem akart ismerőst beérni, pláne nem őt! Annyi ideje azért még van... És egy csajjal sétál? Jellemző... Látta is már valahol ezt a nőt. De hogy hol... Mindegy. Francba Shinji, mért pont így gyászolsz? Ez elég... bár... Eszébe jutott az a beszélgetés, mikor közölte Shinjivel, hogy ő képtelen lenne rámászni valakire... aztán... mit is csinált? Ja, hogy lefeküdt Kentával, hogy felejtsen? Igen. Szó szerint ez történt, ezt nem lehet szépíteni. Lesütötte a szemét. Mit művel? Még mindig becsapja őt. Csak Kenta... akkor figyelmeztette, de mostanra azt hiszi... de... voltaképp szereti őt, vagy még mindig csak eszközként használja? Fogalma sincs mi az igazság. Honnan lehet ezt megtudni? A francba...

- Úgysem látom majd ezután - vont vállat színlelt közömbösséggel Hiroshi. - Viszont sokkal tartozom neki, nem egyszer húzott ki a pácból, főleg az elején. De tényleg van benne valami... különös... vagy sokkal inkább különleges. Érdekes lány...
Na puff, eddig tartott a közömbösséged... Nem gondolod, hogy talán nem most és nem pont őelőtte kéne áradozni? De? Akkor hát ahhoz tartsd magad!

Emiko meglepetten konstatálta, hogy senki sincs a szobában, sé a papír is még mindig az asztalon hevert.
- Járt itt egyáltalán Yuuka? - húzta össze a szemét. - Remélem... nincsen semmi baj... Mert ez így elég ijesztő...

Yuuka kérdőn nézett Benawira, majd a lépcső felé. Ő is tétovázott. Most hogy végre megint itt volt neki, ki akart használni minden pillanatot. Lehet, hogy később Morinaga közbeavatkozik, de most még nem. Most még csak fenyegetően lebeg a fejük fölött, mint valami sötét árnyék vagy felhő, de még nem csapott le. Csak köröz. És kivárja a megfelelő pillanatot.
Yuuka halkan nyelt egyet.
- Mikor kezdődik megint a műszakod...?

Hayate felemelte az asztalra készített papírlapot, miután előzetesen megállapította, hogy az tényleg egy centit sem mozdult. Új üzenet pedig pláne nem volt rajta.
- Így már kicsit tényleg az - pillantott fel Emikora. - A legjobb lenne, ha utánanéznénk. De merre keressük? Eddig nem húzódhat Natsuki ebédszünete sem...

- Az, hogy a hülyeségig naív? Valahogy nagyon nem tudom sajnálni az olyan embereket, akik direkt hagyják magukat átvágni. Milliószor naívabb, mint mondjuk Ichiro. Kiráz tőle a hideg. Ki fogja csináltatni magát, de tudod... nem is sajnálom. De mindegy. Tegye csak. Nem szólok bele többet, most ígértem meg - felsóhajtott. - Hát. Akkor azt hiszem megbeszéltünk mindent, igaz? Ó, még egy dolog! Megértem, ha haragszol Ichirora, de... nagyon fel van zaklatva. Azért is mert elszólta magát, meg... Himeno miatt is, és... vannak dolgok, amiket nem akar elmondani nekem, én meg... én meg persze mindent hallani akarok, a fenébe is, nem könnyű visszafognom magam. Úgyhogy... komolyan beszélj vele! Szüksége van rád! Ezeket... nem velem kéne megbeszélnie... Akármennyire is szeretném hallani. De... ha próbálom reálisan nézni a dolgokat... semmi közöm hozzá.