10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

Hayate enyhe rosszallással rázta meg a fejét.
- Úgysem bírsz nem megvárni - dörmögte megint magának, majd elmosolyodott.
Akkor most megy ő is lezuhanyozni. Vagy Yuuka akar...? Nem, ő még mindig macskázik.

Ayumu lehunyta a szemét, és igyekezett lehiggadni. Majdnem... már majdnem megtette... Érezte a lélegzetét a nyakán... De nem fogja, nem fogja megcsinálni... Hihet neki, hogy nem azért, mert nem kell neki?
- Rendben - felelte tárgyilagos hangon. Már egészen nyugodtnak tűnt. Hátrébb húzódott, s talprakászálódott. Mintha az egész világ megváltozott volna innen. Úgy pislogott le a fiúra, mintha először látná. Mi ez a furcsa érzés belül? Határozottságnak tűnik, talán ezt hívhatják így, de ez ilyen hideg érzés?
- Holnap úgyis megint szabadnapunk lesz. El se hiszem, hogy most megúszom a gálanapi felfordulást!
Ezt most ő mondta? Az a kedvence, most mégis örül, hogy nem kell dolgoznia. Az egésztől... Hányingere van... Mi történt vele pár óra leforgása alatt? Hová tűnt... minden ami volt?
- Most nem tudnám elviselni, ha dolgoznom kéne. Te is lestrapáltnak tűnsz. Menj, aludd ki magad, holnap beszélünk! Majd... - tétovázott - átmegyek.
Igen, jobb ha ő dönti el, mikor áll készen rá. Maximum... ha úgy alakul, miután átgondolta a dolgokat... egyszerűen csak... majd nem megy... Megérdemli, hogy hiába várjon rá.

Emiko csak a kis asztali lámpát kattintotta fel. Köntösét a fogasra akasztotta, mégse vette fel rögtön a hálóingét. Kíváncsian lesett bele a tükörbe. Szép... vagyok...? Furcsa volt a fiú szobájában mászkálnia meztelenül. Nem azért, mert megjelenhet, felöltözik mielőtt ideérne, csak... Elgondolkodva figyelte a lábait. Nem volt túl magas, mégis hosszúaknak érezte őket. Vékony, mégis csinos, izmos annyira, amennyire kell. Hát igen, sokat mozog... Ezt továbbra se akarja feladni. A többi része talán nem volt olyan figyelemreméltó. Nem volt kifejezetten vékony, de még csinosnak mondható. A hasával lehetne valamit kezdeni, de ruhában nem olyan feltűnő. A haját... megnöveszthetné...? Gondolkodott el, ahogy egyre feljebb futott a tekintete. Zavarná, ha túl hosszú lenne, de talán ha a vállán megpihenhetne az csinos lenne. Lehet, hogy majd megkérdezi a fiút, hogy hogy tetszene neki...
Felsóhajtott és visszasétált az ágyhoz.

Hiroshi sem sokat maradt már a földön. Sietve talpra küzdötte magát.
Még mindig bántotta az, amit a lány hangjában hallott. Szenvedett tőle, de... megérdemelte. Főleg az előző után. Te jó ég, tényleg alig múlott valamin! Ha csak egy kicsit mások lettek volna a körülmények, szinte biztos, hiszen már így is csak egy hajszál választotta el tőle.
- Rendben... - bólintott rövid tétovázás után. Pár másodpercig még vívódott, hogy közelebb lépjen-e, de végül mégis úgy döntött, most már jobb, ha megy. Végül is pont ő kérte meg, hogy gondolja át a dolgokat. Nem szabadna tovább maradnia. Most nem...
- Sajnálom, hogy mindezt így rád kellett zúdítanom. Remélem, azért valamennyit tudsz majd pihenni... Akkor hát... jó éjt...

A lány nem reagált Hiroshi szavaira.
- Jó éjt... - felelte halkan. Megvárta, hogy távozzon, s csak ráérősen sétált az ajtóhoz, hogy becsukja. Nem nézett a fiú után, milyen messze jár már, vagy hogy fest. Érzéketlenül sétált vissza az asztalához, és nekilátott, hogy befejezze a vacsoráját, amit SHinjitől kapott.

- Hová tűnt mindenki...? - Yuuka körbelesett a szobában, de senkit sem látott. Viszont hamarosan meghallotta a fürdőszobából kiszűrődő vízcsobogást. - Ó... azt hiszem, utoljára maradok.
Csakhamar megjelent mellette egy igencsak elégedettnek tűnő cica. A macska jókedvűen nyalogatta a száját.
- Ízlett? - mosolyodott el a lány. - Pedig csak maradék volt. Kéne már neked valami rendes kaja. Na, megvárod velem, amíg sorra kerülök?

Hiroshi pár méter megtétele után megtorpant és visszanézett. Vajon... helyesen cselekedett...? Jobb ez így, mintha hagyta volna, hogy Shinji fedje fel magukat? Mindegy, már nem fog kiderülni. Már nem lehet ezen változtatni...
Akkora egy ökör! Ayumu... Ayumu semmiképp sem tudja majd olyan 'könnyen' feldolgozni és elfogadni mindezt, mint Miharu. Kizárt, hogy ekkora szerencséje legyen...

- Ne haragudj, sokat vártál? - bukkant ki a fürdőből Hayate, de a lány válaszul csak megrázta a fejét.
- Elvoltam addig a kis vendégünkkel - mosolyodott el. - Csak még nem tudja, hogy mindjárt itt hagyom.
- Nem hiszem, hogy veled tartana. De mindenesetre jó éjt! - köszönt el, majd az ajtaja felé indult.
- Neked is! - szólt még utána Yuuka, majd a cicára szegezte tekintetét. - Te pedig kénytelen leszel lemászni az ölemből.


Hayate gyanakodva nyitott be az ajtón. Vajon Emiko tényleg elaludt? Nem igazán hitt ebben, de hát sosem lehet tudni...

Gépiesen dobta ki a csomagolást, vonult be a fürdőszobába, öltözött át, majd süppedt az ágyába. Aztán parancsszerűen kezdett el hirtelen gondolkodni is.
Miharu sebesülten pihen valahol. És... állítólag Morinaga tette... Talán elhiszi, hogy igaz, de... nem érti. Komolyan Akira... Hiroshi se tudja a választ? Vagy csak nem mondja el neki? Akira... mennyire más ember? A nevét változtatta meg, nem a személyiségét... Hihet ennek? Akkor... azt az embert szereti, aki tényleg, nem akit elképzelt...? De... szereti így is? Hogy hazug? És még ha így is van... ha megismeri az igazi valóját, és kedvelni fogja... Mi lesz akkor? Ő nem jöhet vissza Japánba, de... neki ez az otthona. Majd... találkozgatnak, mikor ideutazik? Ennyi? Egy kis havonta egyszeri-kétszeri kavarás? Jól hangzik... nagyon... Ayumus...
Dehát... jelenpillanatban magáról sem tudja, mit gondoljon? Még ez az ijesztő tárgyilagosság is, ahogy ezeket végiggondolja... Annyira idegen. Nem szokott kiakadni, vagy hisztizni, de most ezt tette. És mi az hogy... így rámászott?! Te jó ég, le is feküdt volna vele, ha... ha a fiú nem bánja megtenni. Ezt nem gondolhatta komolyan... Persze, hogy nem gondolta. Valószínűleg nem... Talán nem...
A takaróba fúrta az arcát.
Shinji... És ő mennyit hazudott? Az a magány a szemében, azok a kedves szavak... minden... jól megtervezett színjáték? Mért hagyta Akira? Ha végig tudta ki ő, és mit akar... Mért hagyta?! Tudta, hogy játszik vele... És ő... tényleg bedőlt. Tényleg kedvelte... Tényleg elgondolkodott rajta... Annyira... jó volt, hogy valaki végre vele akar lenni. Hogy valaki megosztaná vele egy időre az életét. Nem is lett volna vele semmi baj, ha közben... nem jön rá, hogy szép és jó, de ő nem Shinjiről várja ugyanezt...
Remélem, nem csak unatkozik, és azért teszi.
Unatkozott? Ennyi? És ő... ő könnyen kapható volt... Tényleg ilyen? Úgy tűnik... Ki volt akadva, mert összeveszett Akirával és máris a karjaiban volt... És előtte...? Előtte mi volt? Hiszen ő kezdte... Ő áradozott Akirának Shinjiről... Tényleg... tetszett neki. Mind a kettő. Ez... ez mennyire gáz már... Ő is ilyen nő?
Most mit kéne tennie? Mit akart Shinji elérni, hogy elmondta? Bosszút állt, mert... "vesztett"? Úgy festett az egész. Ennyire dühíti? De mégis... Akira most komolyan fogadást kötött rá Shinjivel? Miért kéne neki ebbe belemennie? Ha most esélyt ad Akirának az olyan, mintha beleegyezne, hogy holmi trófeaként kezeljék... Megéri, hogy feladja az elveit valami őrült románc miatt? Olyan sokat dolgozott, hogy becsületes ember lehessen... Akire a szülei büszkék lennének. Most mindezt eldobja valami hazug srác miatt?
Vagy... valaki miatt, aki életében először azt az érzést kelti benne, hogy... szakítsa át a korlátokat. Túl... mámorító... De hova vezet az ésszerűtlenség? Csak szenvedés lesz a vége... Neki valami stabil, nyugodt, átlagos, unalmas kapcsolat kell. Egy egyszerű élet, egyszerű vágyakkal. Más nem is illik hozzá. Mást nem is szabad. Nem hozta kísértésbe a Morinaga-san által kínált gazdagság, most ez... ez miért olyan csábító? Mi ez egyáltalán?
Mi fáj ennyire?

Hiroshi nagy nehezen bekeveredett a zuhany alá. Hideg víz... mindenképpen hideg vízre van szüksége...! És basszus, most már azért nem megy le enni, pedig kéne. Nem is kicsit... Ehh, ilyenkor már úgysem egészséges.
Kezeivel a hideg csempét támasztotta, és próbálta megjósolni, mi is lesz holnap. Ám egy idő után inkább abbahagyta, mivel leginkább csak a rossz eshetőségeket tudta számításba venni.
Felsóhajtott és elzárta a vizet. Mégis mi lesz még itt...? Egy biztos, ha Morinaga rájön - és már miért is ne jönne rá -, kicsinálja. De jelen pillanatban magasról tojt rá. Az sokkal jobban aggasztotta, hogy mit érezhet jelen pillanatban Ayumu.

Emiko nem mozdult, csak felpillantott a fiúra. Némán várta, hogy leheveredjen mellé.
- Jó illatod van... - mondta halkan. Közelebb gördült, s csendben játszani kezdett a hajával.
Vajon... igaza van Yuukának? Tényleg... durva, ha máris le akar feküdni vele? Szóval ő... egy ribanc?

Hayate elmosolyodott, ahogy a lányt ébren találta. Sejtettem én, hogy csak fenyegetőzöl...
- Ilyet sem mondtak még nekem... De egész jól esik...
Kíváncsian várta a lány további lépéseit, de nem igazán tudta megmondani, hirtelen mitől lett az a különös érzés a gyomrában. Vajon... komolyan gondolta azt a délutáni célozgatást, vagy csak kihasználta, hogy szivathatja? És ő...? Ő mégis melyik lehetőséget szeretné jobban...?

Ez annyira jellemző volt rá... Miközben Yuuka visszafogott szavainak jelentésén gondolkozott, hogy... hogy mit gondolhatott az alatt a lány, amit így finomítva közölt, a teste szinte magától mozdult. Nem. Ez hazugság. Pontosan tudta mit csinál, mint mindig. Emiko a gátlástalan ribanc, ma este nagyon jól fogja érezni magát...
Feltámaszkodott, s áthajolva a fiú felett végigfutatta az ajkát a távolabbi nyakrészén. Lehetett volna a közelebbi oldalon is, de akkor nem kéne a mellkasával súrolnia a fiúét...

Hm, vajon mi a helyzet a fronton? Reggel jobb, ha meglátogatja a kislányt, hátha Hiroshi nem mondott el még mindent. Aztán... délutánfelé azt is lecsekkolatja majd, mit szól mindehhez Morinaga. És a biztonság kedvéért fegyvert is visz. Tudta, hogy szükségszerű döntés a pisztolyt választani. Pedig még nem is ismerte személyesen a faszit... Na ez jó lesz... Még így is, hogy nem fektette le a csajt. Még... De elnézve, hogy reagált ez tényleg csak még... Ha eléggé kiakasztotta Hiroshi... Na akkor talán még élvezni is fogja a dolgot. A kétségbeesett csajok nagyon vadak tudnak lenni...

Hayate szemei épp csak egy pillanatig tükröztek döbbenetet. Talán már meg is kapta a válaszát...
Ezzel egy időben testén kellemes borzongás futott át. Pedig még épp csak megcsókolta a nyakát... de ha ez így megy tovább, a végén még mindketten elbuknak az önuralomteszten.
Mindennél jobban meg akarta adni Emikonak azt, amire vágyik. Nagyon is... Annak ellenére, hogy még sosem volt hasonlóban része, mégis... szeretné őt boldoggá tenni. Hogy korai-e...? Igen, meglehet... De ha nem bánják meg... Ki dönti el, mi a helyes és mi nem az?
Amennyire csak lehet, közel húzta magához a lányt és mohón kereste az ajkait. Az önuralomszint-jelzője rohamosan süllyedt lefelé, de valahogy nem tudta érdekelni. Nem, most csak egyvalaki érdekelte, és az a valaki most vészesen közel került hozzá.

Yuuka összeszűkült szemekkel nézett a cicára.
- Nem, nem jöhetsz be a szobámba, annyira még nem vagyunk jóban - teremtette le szelíden az állatot. - És a kanapét jórészt már úgyis belaktak, hiába a fekhelyed. Csak... ne nézz ilyen szemekkel, hallod...? Nem, menj vissza...! Mondom nem! Különben sem vagy még szobatiszta és... na jó, egy kicsit még maradlak babusgatni, de annyi...

Emiko a legkevésbé sem fékezte magát. Ha rég is csinálta már, még azért jól emlékezett rá, mit szeretett benne Sen. Voltaképpen nem is kellett semmi különöset csinálnia, csak hagyni, hogy elragadja a hév, és pont azt csinálja, amihez kedve van, mindenféle fékezőerő nélkül... Előtte sosem léteztek gátak, és a fiú szerint ez végtelenül szenvedélyessé tette. És ő hitt neki. Még azután is, hogy az elhagyta őt. Vajon... Hayaténél is eljön majd az a pont, mikor nyugalomra vágyik? Nem lehet, hogy Sen épp azért nem tudott mellette maradni, mert... egyszerűen megbízhatatlannak tartotta az ő mentalitásával? Nem, biztos tudnia kellett, hogy nem hagyja el... Talán... túl gyorsan megkapta, túl gyorsan kipróbálhatott mindent vele, és hamar unalmassá vált ettől. Hayatével is így lesz? Fékeznie kéne a mohóságát, hogy megtarthassa őt?
Hiába zakatolt az agya, nem tétovázott, vadul vetette bele magát a csókba, olyannyira, hogy már ettől is kapkodnia kellett a levegőt, mikor ajkaik pár másodpercre el-elszakadtak egymástól.

Hayate tétovázás nélkül hagyta, hogy híres nyugalmának utolsó maradványai is lehulljanak róla. Arra most nincs szüksége. Majd higgadt lesz, mikor arra van szükség, de most.. most nem akart higgadt lenni. Most sem csinál mást, minthogy átengedi magát az ösztönei vezetésének, ahogy eddig is tette. Csakhogy most másfajta ösztönök kerültek benne előtérbe. És ezek teljesen más érzéseket váltottak ki belőle, szinte bezsongították. Nem, azon már rég túl volt.
Az ösztönei eddig sem hagyták cserben és bízott benne, hogy ez most sem lesz másként. Elég hamar túlesett az újonnan megismert részének köszöntésén.
Igen, szereti Emikot. És mindent megtesz majd azért, hogy ezt éreztethesse vele.

Emiko hamar megállapította, hogy imádja ezt a kis hálóinget. Egyrészt abszolút nincs útban, másrészt olyan kellemes az érintése is a bőrén, ahogy minden apró mozdulat egy kicsit odébblendíti. Hayate minden érintése felforrósította. Nem hitte, hogy lehet megállás mostantól, már ezen a ponton is teljesen elragadták az érzések. Mégis, ahogy Hayate egyre bátrabban ért hozzá mozdulatlanná dermedt, és próbálta figyelni a fiút, próbálta a mozdulataiból kiolvasni, hogy mi járhat a fejében. Mit gondolhat róla, hogy máris rávette erre. Mit gondolhat egy férfi, ha pont a nő sürgeti a dolgokat? Ez nem helyes így...

Hayate eleinte észre sem vette a fejében lüktető furcsa érzést, és kellett hozzá valamennyi idő, hogy ha csak részben is, de kitisztuljanak a gondolatai.
Ez... ismeri ezt az érzést... Olyasmi, mint amit figyelmeztetésként szokott érezni. Igen, hasonló, de most olyan halványnak tűnik és sokkal másabb...
Felnézve észrevette, hogy Emiko őt figyeli.
- Valamit... esetleg rosszul csinálok...? - kérdezte halkan. De... de mit...? Már akkor elég furcsán érezte magát, ahogy feltette a kérdést. Most biztos minimum totál éretlennek tűnik majd...
Eddig olyan magabiztosnak érezte magát, ezért nem kicsit érezte nem odaillőnek ezt a rátörő enyhe bizonytalanságot. Ha az érzékei megtévesztették, akkor most nem kicsit ég le Emiko előtt...

Emiko elvörösödve fordította el a fejét.
- Ne... nem, dehogyis... - nyögte ki. Az ajkába harapott. Na, ezt szépen megcsinálta... Még azt hiszi, hogy ő hibázik... Na, gyerünk! Csak folytasd, ahogy elkezdted és... akkor nem lesz semmi baj! ... Tényleg... nem lesz...?
- Hayate... - pillantott bizonytalanul a fiúra. - Te is magamra fogsz hagyni, ha már mindent kipróbálhattál velem? ... Ne aggódj, ettől nem hátrálok meg, csak... csak kérlek mondd meg az igazat, tudnom kell, hogy felkészülhessek rá!

- Magadra...? - kérdezett vissza némileg értetlenül Hayate. - Azt hiszed, csak ezért vagyok veled? Azért, mert kell valaki, akin... kiélhetem magam? Sajnálom, de azt hiszem, ki kell ábrándítsalak... A 'mindent' amúgy is meglehetősen tág fogalom, és még nem hallottam olyan emberről, aki valóban mindent kipróbált volna.
A lány arcához közelítette kezét, majd végigsimított Emiko bőrén.
- Igen, izgalmas lány vagy, Emiko... de nem csak a kihívásokat keresem melletted. Ha valaha is el kell majd válnunk, az nem azért lesz, mert ráduntam...

Ayumu remegve támaszkodott fel az ágyban. Egyszerűen nem tud elaludni. Mindez túl sok volt egyszerre... túl sok... Nem bír el vele... És ráadásul még a saját reakciójával is meg kell bírkóznia. Nem érti... mi ez ami előjött belőle... Ez is ő? Hol volt eddig, mért nem ismeri? Olyan ijesztő... Összegörnyedve igyekezett elhessegetni a rosszullétét. Majd elmúlik... az egész... elmúlik... Hevert már ki rosszabbat is. Minden rendben lesz. Itt van neki Morinaga-san. Majd... majd beszél vele, biztos ő meg foga értetni a helyzetet. Elmondja, hogy Hiroshiék hazudtak, ők bántották Miharut, és... minden rendben lesz... Morinaga-san megvédi Hiroshitól, nem kell majd többet látnia... Nem fogja... látni többé...
A szája elé kapta a kezét és fulladozva igykezett visszatartani a köhögést, de csak egyre rosszabb lett. A végén már öklendezett. Ennek... semmi értelme... Botladozva vonszolta el magát a fürdőszobáig. Mire beért már annyira remegett, hogy alig bírta megtartani magát a lábán. Kapkodva fogta össze a haját, hogy ne legyen útba, és feladva a küzdelmet, hagyta, hogy kikívánkozzon belőle a gyomortartalma. De ettől sem lett sokkal jobban, kétségbeesetten kellett küzdenie a levegőért. Úgy érezte itt fullad meg menten. Még akkor is levegőért kapkodott, miután megmosta az arcát, ivott is egy kicsit, hogy múljon a rossz szájíz. A mosdóra támasztotta a kezét, míg enyhül a zihálása, remegése.

- Nem, nem ezt gondolom - rázta a fejét a lány. - De... ha... most szerelmes vagy, és nem csak arra kellek, akkor is... meg lehet unni. Hidd el, nem lennék veled, ha nem hinnék benne, hogy te is viszontszeretsz, de... nem lenne helyesebb, ha nem tennénk ezt, akkor... nem lehetne tovább húzni, hogy velem maradj? Mellettem... nem igazán lelsz majd nyugalomra, és... végül mindenkinek csak egy törődő feleségre van szüksége, nem pedig egy örök lázadóra. Az... tökéletes egy vad románcra, de nem egy életre... Ezt... megkaptam már egyszer, ha... nem is ilyen konkrétan kimondva...
Nehezére esett a fiú szemeibe néznie, ahogy ezeket mondta, de mindenképp látni akarta az arcát.

Igen, sejtette, sőt, igen valószínűnek tartotta, hogy Emiko életében nem ő az első, de mégis olyan fura volt ezt hallania... És bár ő is érzi, tudja, hogy semmi sem tarthat örökké, de ez most olyan volt, mintha Emiko már szinte a küszöbön érezné az elválást, de legalábbis sokkal közelebb, mint ő. Talán mert már tapasztalt hasonlót...
De ha tényleg úgy hiszi, hogy emiatt talán hamarabb elveszítheti, akkor... talán jobb lenne, ha most mégis leállnának. Nem akarja, hogy Emiko emiatt esetleg rosszul érezze magát vele. Ezek miatt a gondolatok miatt...
- Igazad van, ez is véget érhet egyszer... - nézett a lány szemeibe. - De nem tudhatjuk, hogy ennek mikor jön el az ideje, ezt egyáltalán nem láthatjuk előre. Legszívesebben megígérném, hogy nem hagylak el, de nem tudom, hogyan alakul még a jövő. Még az elkövetkező pár napot sem látom át, nemhogy azt, ami utána jön. De amíg itt lehetek melletted... nekem az bőven elég. Legyen az pár hónap, pár év, vagy akár... egy egész élet. Mert sosem tudhatod...

- Félek... - mondta halkan a lány. - Nem szeretem a bizonytalanságot... Szeretném élvezni, mert most nagyon jó, de... Félek, hogy mindez csak arra való, hogy utána mégjobban fájjon... Talán nem kéne... hogy... most nagyon-nagyon jó lehessen... Nem kéne gondolnom semmire... - a hajába túrt. - Nem tudom miért kezdtem egyáltalán agyalni rajta, hogy vajon ribanc vagyok-e vagy sem... Mit számít?

- Ribanc...? - kerekedtek el Hayate szemei. - Ezt meg hogy... honnan vetted...?! - gyors sóhajtással igyekezett lehiggadni. - Hogy is lehetnél az? Hisz nem érzelmek nélküli ez az egész...! A 'ribanc' kifejezést viszont leginkább arra használnák, de te semmiképpen sem vagy az! Ha egy kicsit gyorsnak is tűnhet, de... még akkor sem. Szeretsz és én is szeretlek. Ha pedig mindketten szeretnénk, az miért lenne bűn...? De nem akarom ezt látni a szemedben... - halkult le a hangja. - Inkább... talán mégis jobb, ha most leállunk. Amíg el nem tűnik ez a szemedből...

Emiko akaratlanul is összerezzent.
- Sajnálom... annyira akartam... De ezt is elcsesztem...
Elfordult a fiútól, és még odébb is húzódott egy kissé. Minek kellett kimondania?! Ettől nem marad tovább mellette... Csak... elvesztett egy estét az együtt tölthető időből...
- Szóval... - mondta halkan aztán - Te... nem bánnád?
Csak nem bírja annyiban hagyni, mi? Jellemző...

Hayate csak nem hagyta a lányt menekülni. Utánanyúlt és féltőn zárta a karjai közé.
- Nem... - felelte komolyan, de szinte rögtön megenyhült a hangja. - Azt meg megnézném, hogy hogy tudnál akaratomon kívül megerőszakolni. Nem mintha téged becsülnélek le, de azért annyira már ismerem magamat, hogy tudjam, ez nem lenne egyszerű feladat. De ezt... tényleg nem bánnám. Azt viszont annál inkább, ha rossz érzéseid lennének emiatt.

Nem lehetne csak egy nappal visszamenni? Csak... csak egyetlen egy nappal? Nem akarta ezeket megtudni... Nem akart délelőtt összeveszni a fiúval. Mért nem utasította vissza Shinji meghívását? Átmehetett volna Akirához, együtt reggelizhettek volna, aztán egész délután sétáltak és nevettek volna. Mint este... Ott is csak... megijedt mikor a fiú célozgatott rá, hogy nahát, csak nem a szobádba akarsz hívni? De... ma este már nem ijedt volna meg... behívta volna, és... És mit? Nem ugyanott tartottak volna végül? Elmondta volna egyszercsak, igaz? Nem ment volna bele úgy, hogy... nem mondja el neki az igazat. Vagy mégis...? Melyik a jobb? És most mi lesz? Mi legyen? És... vajon vele msot mi van? Ő is ki van bukva? Sajnálja, hogy... hogy haragszik rá? Bántudata van vajon? Nagyon sápadt volt ma. Csak azért, mert veszekedtek? De... mit is mondott neki? Csak annyit, hogy... hagyni kéne... mert ő nem tud gyűlölni valakit, hogy csak egyet szeressen igazán. De... de ma gyűlölte Hiroshit. Hát... mégis tud... De akkor... képes szeretni is, igaz? Úgy túnik... nagyon szerelmes belé... De akkor most mit fog tenni? Itt hagy mindent? Két napja van, hogy megismerje, és eldöntse... Elég ez? Tönkreteheti az életét, ha rosszul dönt. Mindkettő döntés tönkreteheti... Miért nincs egy olyan alternatíva, amivel se nem nyer, se nem veszít? Amivel... minden így marad? Mért nem lehet csak Akira, aki itt dolgozik, és itt is fog? Mért kell neki... bűnözőnek számítania a saját otthonukban? Hogy lehet Akira... egy gyilkos? Vagyis Hiroshi hogy lehet... És hogy lehet, hogy Miharu megkedvelte Kazumát? Méghozzá nem is kicsit. Na várjunk, Kazuma akkor tök fiatal és... Ijedten ült fel az ágyban. Basszus Hiroshi is annyi! Hiroshi fiatalabb nála! Mi van?! Na neeee...! Ezt, nem hiszi el... Komolyan olyan gyerek még? Nem látszik annak... Érettnek tűnik... De akkoris... Miharu... tudja, és elfogadta, és... védeni akarta? Mitől? Mitől kellett megvédeni? Tényleg... Morinaga-san ellen? Biztos ez? Miért olyan biztos Morinaga-san ártatlanságában? Most mikor minden összeomlott... bármi lehetséges... Mindenképp beszélnie kell vele... És Miharuval is, már ha... jól van... vagyis jobban... Meg kell tudni, hogy lehet, hogy jóban van Kazumuval. És ha tényleg ennyire... akkor mit tervez most? Bár... ő most a sérülése miatt... Te jó ég! Ő panaszkodik... Mikor Miharu életét még jobban felkavarták! Már megint, hogy lehet ilyen önző?!

A lány halkan nevetett a megerőszakolás gondolatára. Hát igen, érdekes lenne... Habár...
- Azért nem is olyan rég, rendesen rádmásztam... Bár... te meg rendesen lefogtál, a francba... Lőttek a tervemnek...
Aztán elkomolyodott. Kissé sikerült ellazulnia, valamelyest megnyugtatták a fiú karjai.
- Inkább... tényleg csak aludjunk ma... Sajnálom... Csak... zárj szorosan a karjaidba...

Hayate az alvás gondolatának engedve lassan hátradőlt és Emikot is magával húzta.
- Bőven lesz még egymásra időnk - suttogta halkan, még mindig a lány ölelve, mielőtt egy jó éjt csókkal búcsúzott volna. - Legyen szép az álmod...

- Remélem... - felelte halkan a lány ahogy arcát a fiú mellkasán pihentette meg. Hiába, nem tudta elűzni az aggodalmát.

Hiroshi mélyen a párnájába fúrta az arcát, de ez sem igazán segített abban, hogy végre el tudjon aludni. Tudta, hogy mostantól semmi nem lesz ugyanaz, és ez az érzés kegyetlenül, tompán lüktetett benne. Egyszerűen nem hagyta nyugodni.
Mit akar még ettől a lánytól...?! Mit akar még ezek után?! Morinaga biztos kimagyarázza a dolgot és még csak meg sem kell erőltetnie magát. Mit érhet ő a férfi ellen... Nem, Ayumu nem fog hinni neki...
Gyűlölte ezt az egész helyzetet, de tudta, hogy már semmit sem tehet. Nem lepődött volna meg rajta, ha Ayumu ezek után kerüli. És az az utolsó ajánlata, az a pár mondat... Mi a szart akart azzal?! Hogy gondolhatta, hogy két nap elég hasonlóra, főleg ha utána nem is találkoznak?
Hiroshi, te helyből olyan hülye vagy, mint más nekifutásból. Nálad nagyobb idiótát elég nehéz lenne találni...
- Erre kurvára rábasztam... - állapította meg magának. Bár nem mintha eddig nem tudta volna...

Yuuka végül csak félig-meddig engedett a macska követelésének és ártatlan szemeinek. Ha a szobájába nem is engedte be, de a cicának sikerült elérni, hogy Yuuka a takarójával egyetemben kivonuljon a kanapéra. Ő persze egyből a lány mellett termett és kényelmesen elhelyezkedett.
- Te sem szeretsz egyedül lenni, igaz...? - mosolygott elnézően Yuuka. - De ne csinálj semmi rosszat ma éjjel...

Nami goromba nézéssel emelte fel a fejét.
- Neked meg mitől van ilyen jó kedved?! - morogta.
- Mért zavar ennyire? - kérdezte műsajnáltatással Shinji.
- Örülhetnél halkan is, hogy mások tudjanak aludni. Mennyi az idő egyébkéntis?
- Nem t'om - rántotta meg a vállát a fiú. - Hét óra, nyolc? Nem lehet már olyan korán... Nem jössz kajálni valamit?
- Kösz nem - húzta a párnát a fejére a lány.

Hiroshi féléber állapotban meredt a plafonra. Hát nem sokat aludt az éjjel. És most már tényleg rohadtul éhes. De... nincs kedve elmenni reggelizni. Amúgy is lehet, hogy Ayumu átjön, és...
Átjön...? Te tényleg hiszel ebben?! Akkor csak még nagyobb barom vagy...! De ma legalább tényleg nem kell dolgoznod. Na az most nagyon vicces lenne!

Ayumu kialvatlanul hevert az ágyában. A fejére húzta a takarót, hogy még az a kis fény se szökhessen be hozzá, ami az ajtó alól akart bekúszni. Csak... nem akar tudni semmiről.

Meló-meló-meló... De legalább utána felkeresheti Yuukát. És szerencsére este már szabad, így láthatja majd a gála után. Huhh, egész nap ez fog a fejében járni, már most érzi... Pedig ez az utolsó munkanapja, valószínű sose fog már ilyen helyen dolgozni. És nagyon érdekes volt. Na! Akkor kiélvezni ezt a napot! Ne csak az este után sóvárogjon, ha ez is jó lesz. Mégha másképp is jó.

Kenta szintén az utolsó munkanapjára készülődött, de feleakkora lelkesedéssel sem. Azt mindenesetre elhatározta, hogy a - ki tudja mennyire ínséges jövőre tekintettel - most több giga telepítőt le fog nyúlni. Aztán szépen beosztja...

Kazushige szokás szerint nem akarta egész délelőtt az ágyat nyomni. Még így sem, hogy aznap nem kellett dolgoznia. Szívesen megpróbálta volna újra megkeresni Hiroshit, vagy akár Ichirot, de már kezdte megunni és nem is látott rá sok reményt. Majd csak ellesz valahogy...

- Mi van már...?! - szólt ki álmosan Daisuke. Ki a rosseb zavarja ilyenkor?!
Enyhén dühös arckifejezéssel lépett ajtót nyitni, és nem kicsit lepődött meg, mikor egyik konyhai munkatársát látta az ajtóban. De a srác mondanivalója még jobban kikészítette.
- Mi?! Ma szabadnapos vagyok, mi az, hogy este be kell ugranom...?! - csattant fel Daisuke.
- Ma van az a flancos gála vagy mi, amire minden megmozdítható emberre szükségünk van - rántott vállat a másik. - Én a helyedben nem lógnám el, külön kértek, hogy legyek olyan szíves neked is szólni. Ilyenkor nem kevés edény szokott felhalmozódni...
Daisuke rövid távon megszabadult nem kívánt látogatójától. Csodás, kellett ilyen korán jönniük! Most sikeresen elcseszték az egész napját.

Natsuki kíváncsian pillantott le a telefonjára. Hm? Ó, még nincs is olyan késő... Akkor még ráér... Apropó Eizan dolgozik ma? Majd szól időben az ébresztője... Neki nincs szíve felkelteni... Inkább csak némán figyelte az arcvonásait. Már megint milyen édesen alszik...

Tatsuyát furcsa fáradtság kerítette hatalmába, ami tegnap óta nem engedte szabadulni.
- Mi a szar ez...? - nyögte álmos hangján a fiú. - Csak nem lettem hirtelen tengeri beteg...! Különben is, a gyomrom már rendben van, de... basszus, mint valami lajhár... Innom kéne egy kávét vagy valamit, ráadásul minél előbb. Még akkor is, ha amúgy nem szoktam...

Shinji reggeli után jókedvűen vette a személyzeti szint felé az irányt. Na lássuk milyne munkát végzett a mi kedves Hiroshink. Ha sok melóm lesz a kiscsajjal, azért cserébe biztos el is szórakozok vele egy kicsit, úgyhogy ajánlom, hogy eleget meséltél neki...
Első kopogásra semmi reakció. Csak a másodikra hallatszott jó nagy késéssel az ígéret, hogy mindjárt, ami legalább öt percet vett igénybe. Azért csak várt, ha nem is olyan türelmesen. Ayumu zilált hajjal nyitott ajtót, látszott, hogy épp csak magárakapott valamit.
- Mit akarsz? - kérdezte hidegen.
- Ejnye már, nem áll jól neked ez a stílus - csóválta a fejét a fiú. - Ennyire rád ragadt tegnapról? És mi tartott ennyi ideig? El kellett rejteni Hiroshit a szekrényben.
- Na jó, jobb ha elmész innen... - jelentette ki türelmét vesztve a lány, és simán rázárta volna Shinjire az ajtót, ha az nem tart ellen, és nem pofátlankodik be a szobába. Ayumut megijesztette az erőszakossága, ijedten lépett hátrébb.
- Mit akarsz? - ismételte most már félénkebb hangon.
- Ugyan, csak beszélgetni. Tegnap még te magad hívtál be, mi történt hirtelen?
- Mit történt hirtelen?! - csattant fel hisztis hangon. - Hirtelen kiderült, hogy gyilkosok vagytok! Ezek után még szép, hogy nem akarlak beengedni!
Shinji kényelmesen elhelyezkedett a lány ágyán, amit Ayumu nem a legszebb pillantásával jutalmazott.
- Nem t'om Hiroshi mit csinált, de én nem vagyok gyilkos - jelentette ki. - Volt akivel végezni akartam, de végül nem tettem meg. Pedig... nem hinném, hogy bűn olyanokat kicsinálni, akik ártatlan diáktársaikat mészárolják le, de... - lehunyta a szemét. - Persze neked eszedbe se jutna bosszút állni, igaz?
A lánynak megakadt a lélegzete. Bosszút állni? Mármint...? Ezen nem gondolkozott. Igazából az egészen egyáltalán nem gondolkodott. Meghalt valakije, akit szeretett? Végülis... ölni... önvédelemből is lehet, az... az más egy kicsit, nem?
- Ne... nem tudom... - nyögte ki halkan. - Nem hiszem, hogy képes lennék rá, bármi is történne... De... Lehet, hogy ez... nem jó így...
Senkit se szeretek annyira, hogy gyűlöljek másokat miatta...
- Miért bántotta Morinaga-san Miharut? - tette fel a kérdést, amire Hiroshi nem tudta a választ. Azonban csalódnia kellett.
- Nem tudom - felelte a másik is. - Talán kérdezd meg tőle.
- Azt fogom tenni - bólintott határozott hangon Ayumu, Shinji nagy meglepetésére. Ez simábban megy, mint gondolta. Akkor már csak ki kell puhatolóznia mit tud, és mit nem. Hogy biztos minden jól sikerüljön azon a bizonyos beszélgetésen.

Hayate lassan kinyitotta a szemét, majd halványan elmosolyodott magában. Még mindig ugyanúgy ölelte Emikot, mint mikor elaludtak. Közelebb hajolt, hogy még jobban érezhesse a lány kellemes illatát.
Ám valami mégis nyugtalanította. Mégis honnan vette ezt a 'ribanc dolgot'? Hogy jutott egyáltalán eszébe?! Valaki... valaki beszólt neki, vagy mi...? Nem akarta, hogy annak érezze magát mellette, mert egyáltalán nem igaz...
Ismét lehunyta a szemét és halkan felsóhajtott.

Emiko nyugodtan aludt tovább, nem érezte meg, hogy Hayate mozgoldóna.

Eizan a szokásos kelletlen mozdulattal nyúlt a telefonjáért, hogy leállítsa az ébresztőt. Mennyire is utálta azt a hangot! De legalább erre biztosan felébredt...
Álmosan pislogott néhányat, mire kiszúrta az őt figyelő Natsukit.
- Ó, jó reggelt - nyomott el egy ásítást. - Már megint sikerült felkeltselek ezzel a csodás muzsikával, melytől leginkább a falra másznék...?

- Nem - rázta meg a fejét mosolyogva Natsuki. - Már ébren voltam. Épp azon tűnődtem, hogy felkeltselek-e. Ezek szerint ma is te mész korábban dolgozni.

- És tulajdonképpen mit is akarsz? - érdeklődött újra Ayumu. - Mert én mindig nem nyögted ki.
- Jogod van az igazsághoz - mondta komolyan Shinji.
- Ó, valóban? Hát ez nagyon hízelgő, csak tudnám eddig mért vontatok meg tőle...
A fiú elgondolkozva dőlt hátra.
- Mert vannak akik szerint jobb, ha az ember nem tud semmit. Hogy eldönthetjük mi, hogy elbírnál-e ezzel az információval, vagy sem. Hogy helyetted hozzunk döntéseket...
Ayumu olyan távolinak érezte most magától a régi türelmes, mégis érdeklődő hozzáállását. Most pont ellenkezőjére fordult. Egyáltalán nem volt kíváncsi Shinji mondandójára, de az már nagyon irritálta, hogy ha itt vna, miért nem nyögi ki végre?!
- Vágd rövidre - közölte szárazon.
- A legrövidebbre, oké? Morinaga ölette meg a szüleidet.
Ayumu megdermedt. Mi...?