10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

Ayumu még hevesebben kezdett sírni, de fél kézzel ő is átölelte a fiút, hogy ne tudja olyan egyszerűen elengedni őt. Annyi mindent szeretett volna mondani, vagy kérni, vagy kérdezni, de... Nem merte. Félt a válaszoktól. De ha... így öleli magához, és ilyeneket mondd, akkor szereti, nem? Akkor... nem kéne vele maradnia? Nem kéne maga mögött hagynia az elcseszett életét? Legyen ami lesz...?

- Áh, nem... Akkor ébredtem, mikor Ayumu jött. Szóval nem tudok róla. De... már jobban vagyok - mosolyogott bíztatóan a fiúra. - És este, vagy már inkább éjszaka, rájöttem, hogy a lábamra is rá tudok állni, mégha... elég fárasztó is járkálni, pedig... nem voltam sokat. De... még nehéz. De akkoris tudok - erősítette meg. - És ez megnyugtató... Ne leszek örökve ágyhoz kötve... Már most... unom... Nagyon! Táncolni akarok... - mondta durcás kislányként.

Yuuka és Hayate szinte egyszerre bukkantak fel ismét a nappaliban. Ó, tehát a szobájában volt...
- Jobban vagy? - kérdezte szinte rögtön Yuuka. - Hoztunk reggelit is, ha esetleg éhes lettél közben.
Hayate nem igazán tudta, milyen reakcióra számítson, mikor ő is a lányra nézett. Ugye nem készíti ki már ennyivel is...? Korábban úgy tűnt, hogy már a látványától besokallt...

Hiroshi szorosan tartotta Ayumut, és nem kicsit könnyebbült meg, hogy a lány nem taszította el magától. Viszont... igen, így sokkal rosszabb lesz a végén. A francba...
Felsóhajtott és lehunyta a szemeit. Csak egy kicsit... egy kicsit hagy ne kelljen másra gondolnia, főleg ne a bántó jövőre. Hagy maradhasson így. Csak egy kicsit még...

Emiko kissé bizonytalanul, de mosolyogva pillantott Hayatére, aztán Yuukához fordult.
- Ó, oké, azt hiszem megpróbálok enni egy kicsit. Aztán felőlem indulhatunk is, jobb is, ha elterelem a figyelmem...
Eszébe ötlött, hogy meg kéne jegyezni Hayatére, hogy ez az este már biztos végzetes lesz, ahogy rá fog játszani az egészre, de iszonyat sürgősen elhessegette az ötletet, mielőtt elkezd újra ezen, és a... későbbi vonzatain töprengeni. Épp most kezdte lehűteni maágt, szóval... nem kéne újra felpörögni... Te jó ég... Ennyi időre volt elég az egész? Máris kezd megint... nem! Nyugi. Elég. Majd este! Tartalékold szépen az energiáid, annál jobb lesz. És igen, minél tovább vágyakoztok, annál hihetetlenebb lesz majd este az egész... És most elég a fantáziálásból!

- Márpedig arra még várnod kell - mosolygott Ichiro is. Tehát tud magától járni. Az jó! Az viszont annál kevésbé, hogy így terheli magát. Most még nem kellene tesztelgetnie a határait, csak egyszerűen ágyban maradni és gyógyulni. - Na majd neked ígérem az első táncomat, miután felépültél, csak hogy röhöghess egy jót. Eee... vegyük úgy, hogy ezt nem én mondtam, és pláne nem önként. Látod? Látod, mit csinálsz velem? - vigyorodott el. - Tessék, a végén még nekem is megjön hozzá a kedvem.

Hayate halványan elmosolyodott.
Alakul... Tessék Emiko, te akartál önuralom-erősítő gyakorlatot. Most aztán tesztelheted magad. De ez már egész biztató volt, és még rám is tudtál nézni.
- Tessék! - nyújtotta át Yuuka az Emikonak szánt reggelit és már ő is mosolygott. Ezek szerint csak múló rosszullét volt.

Ayumu igyekezett csillapítani a sírását, de a remegésével már nem sok mindent tudott kezdeni. Bizonyos szempontból megnyugtatta a fiú melegsége, a szíve dobogásának a hangja, ahogy érezte a saját ereiben is azt a ritmust, de... másik oldalról pont ez volt az ami felzaklatta. Miért veszi fel ennyire könnyedén az ő szíve is ezt a tempót? Ez annyira...
- Nem vagy sokkal másabb ember, mint amilyennek Akirát láttam, igaz? - kérdezte halkan. - Csak talán... Akira nem tett volna semmit... Bár... próbálkozott... - nevetett halkan. - Majdnem be is hívtalak a szobámba... De talán... talán ez nem is benned lévő különbség, hanem én viselkedtem úgy, hogy ezt kiválatsam belőled. El kéne... engedjelek, de... nem akarlak... Akkor most... mi lesz...?

- Ha jobban leszek, és neked is lesz szabadidőd, megtanítalak pár dologra - mondta Miharu, és látszott, hogy nagyon fellelkesíti az ötlet. - Tudod nagyon vonzóvá tud tenni egy férfit, ha jól táncol. Ez... nem csak a táncról szól, ha tudod, hogy kell vezetni egy lányt, az azt jelenti, hogy értesz is hozzájuk, tudod, hogy kell úriembernek lenni, kedvesnek, törődőnek, vagy pont, hogy szenvedélyesnek. Hasznos, ha így nézed. És, mivel az én öcsém vagy, biztos van is hozzá tehetséged! De ha nem, kiverem belőled! - vigyorgott.

- Köszönöm! - bólintott Yuuka felé, és átvette az ételt. Lassan kezdett csak falatozni, tényleg nem érezte még teljesen késznek a gyomrát. De csak óvatosan... Viszont így napközben nagyon meg fog éhezni. nem baj, még délelőtt elindulnak, szóval lesz egy kis ebédszünetük is. Nagyon azért akkor se eszi tele magát, kell a hely a gálára!

- Na igen, akkor este inkább voltam Hiroshi. Akira... egy fokkal azért visszafogottabb. És Hiroshi például sosem válna meg a fülbevalóitól - mosolyodott el halványan, de ez lassan szétfoszlott, ahogy Ayumu folytatta. Mi lesz...? Azt tényleg jó lenne tudni... - Én... szeretném azt mondani, hogy tudom, mi lesz, de... nem tudom. Viszont elengedni jelenleg én sem nagyon tudnálak... De rohadtul önző vagyok...! Még azt sem tudod, mennyi idős vagyok, pedig talán még ki is ábrándítana... Igazából... még csak két hónap múlva töltöm a tizenhatot, ezt azért jobb, ha tudod.

- Tényleg...? - kerekedtek el Ichiro szemei. - Beismerem, hogy eddig nem igazán gondoltam így a táncra, de ha valakinek, akkor neked hiszek. Azta... Szóval egyáltalán nem égő? Mármint ha megy is. Hmm, megfontolandó... Bár a megverős részt még kicsit finomítanunk kell, de talán még hajlok is majd az ötletre. Na ha ezt Hiroshi megtudja...

Hayate igyekezett nem túl feltűnően figyelni Emikot, nehogy a lány végül még félre is nyeljen.
Várjunk csak, milyen fodrászt említettek? Bizonyára estére szeretnének valami különlegesebb frizurát. Mennyivel is könnyebb dolga van neki! Neki nem kell annyit készülődnie. Hmm, és a fodrászhoz ő úgysem mehet, addig akár találkozhat is Nobuval. Akkor Yuukát sem teszi ki semmi zavarónak.

Ayumu a fülbevalók hallatára meglepetten kapta fel a fejét.
- Tényleg... - mondta elmerengve. - Rég láttam rajtad...
Öntudatlanul emelte fel a kezét, és a fiú arca felé nyúlt.
- De nekem tetszik...
Már majdnem hozzáért, mikor rájött, mit csinál, és ijedten rántotta vissza a kezét.
- Ez kicsit... úgy hangzik, mintha legalább tudathasadásos lennél... - mondta zavartan. - De most valahogy magamat is annak érzem... Ez... az "Ayumu"... eddig nem ő voltam. De már nem tudom melyiket akarom. A régi szó nélkül elengedett volna, mert ez a helyes, talán csak... csöndben sírt volna, vagy még azt sem... De... én nem akarlak... Mert én is önző vagyok, és... azt akarom, hogy maradj mellettem! Mert... nagyon... jó volt... És még többet akarok belőled! Bár... furcsa, hogy fiatalabb vagy nálam, mert most... még azt is meg kell emésztenem valahogy, hogy még pedofil is vagyok... - halkan nevetett.

- Dehogy égő az, ha nem megy! - vigyorgott a lány. - Maximum azonnal rájövök, hgy tökre tapasztalatlan vagy a lányoknál! Nem foglak érte sokat szekálni, hogy nincs semmi karizmád, nyugi!

- Ez egy kicsit 'bizarr', bár talán mégsem ez a legjobb szó rá - mondta a tudathasadást fontolgatva Hiroshi. Nem igazán érezte magát annak, de azért mégis egyszerre két személyisége volt, egy megjátszott és egy valódi. Az már más kérdés, hogy a megjátszott a valódin alapult, de azért mégis eltért tőle. - Az "előző Ayumu" volt az, akit megszerettem, másrészt viszont hihetetlenül jól esik az "új Ayumu" önzősége és ragaszkodása. És szeretnék veled maradni, de... nem mehetek vissza. Nem mehetek vissza, mert ha elkapnak, akkor megölnek. És mivel ez a hajó sem megy örökké, valamikor mégiscsak partra kéne szállnom. Azt viszont nem tehetem.

Ayumu féltőn ölelte még szorosabban a fiút.
- Tudom! - mondta neki kétségbesettebb hangon. - Igen, tudom, és nem akarom, hogy meghalj! De... akkor... én most mit csináljak? Nem akarom, hogy soha többé ne láthassalak! Csakúgy... el fogsz tűnni? Ha... érzel valamit... irántam... és érezned kell, ha magadhoz öleltél, akkor... ki kell találnunk valamit... Kérlek... Ne mondd, hogy nem láthatlak többet!

- Hát kösz, most aztán nagyon megnyugodtam - grimaszolt Ichiro. - De előre kikötöm, hogy még kisközönség előtt is lámpalázas vagyok. Bár... miután belelendültem, utána már nem izgultam annyira... Na mindegy, most még nem fogok neked táncolni, ne is reménykedj! Szólóban amúgy sem nyomom.

Miharu halkan nevetett.
- Jól van - jól van! Egy darabig úgyse tudlak tanítani. Ezt nem lehet dirigálással...

- Nem mondom, mert én sem ezt akarom - Hiroshi enyhén megrázta a fejét. - De hogyan lehetne...? Még csak azt sem tudom, mennyi időközönként indul új útra ez a hajó, és mennyit áll mondjuk az államokban. Tényleg, milyen gyakoriak ezek az utak...?

- Akkor már csak emiatt is helyre kell hoznod magad, különben hogyan csillogtathatnám meg különleges tehetségemet? - vigyorgott Ichiro. - Na jó... lehet, hogy annyira nem is különleges, de talán többet tudok egy átlag korombelinél.

- Azért elég gyakran - mondta Ayumu. - Más munkám nincs mellette, mégis tudok gyűjtögetni. Illetve, ha többet állunk Amerikában, akkor valami ideiglenes munkát szoktam vállalni, hogy ne az itt tartózkodásomra menjen el a megkeresett pénzem. Általában csak 3-4 napot állunk, de van, hogy egy hetet is. Ez sok mindentől függ, de... nem igazán látok bele. És jóval előrébb se tudom meg, sajnos. Mindenesetre 2-3 hetente indul egy hajó otthonról. Maximum négy. Kvázi folytonosan jár. De nem csoda, szeretik ezt a lehetőséget kihasználni a rangosabbak. Másként nem nagyon hagyhatják el legálisan az országot. És ez amúgy is kellőképpen fényes. Szóval... - igyekezett visszatérni a tárgyhoz. - Havonta egyszer biztos itt tudnék lenni. Ha csak pár napig is. Bár ez most... iszonyúan kevésnek tűnik. Biztos becsajozol egy ilyen helyen, nem igaz? - nevetett halkan. - Tele van természetes szőkékkel, meg... érdekesek. Sokkal szabadosabbak, mint mi általában. Sokkal izgalmasabbnak tűnnek. Legalábbis... mindig hallom a kollégimat áradozni, hogy "milyen bigét" szedtek fel a múltkor, és megint kéne... És... biztos okosabbak is, mint mi. Hihetetlen mennyi könyvük van, mennyi nyelven, mennyi helyről, mifelénk nincsenek ilyenek. Butának érzem magam, mikor egy könyvesboltban nézelődök.

- Hiszem, ha látom - nevetett a nő, de azért látszott rajta, hogy nagyon örül, hogy Ichiro nem teljesen kezdő, ráadásul érdeklődik is. Mégse olyan rossz, hogy őt kapta. Bár ezt már tudja egy ideje. Hiába helyesebb kissrác a haverja például, de... Ichiro sokkal szórakoztatóbb, és nyitottabb személyiség.

- Hé-hé, hát miket feltételezel rólam...! - szólt rá tettetett rosszallással Hiroshi. - Igen, lehet, hogy alapjáraton csajozós típus vagyok - vagyis leginkább csak voltam, de ez most nem ide tartozik -, de ez nem azt jelenti, hogy az első szembejövővel megcsalom a barátnőmet. Sőt, még a másodikkal sem. Azért annyira nem vagyok gerinctelen...! Hmm, szóval legrosszabb esetben havonta, igaz...? És valahogy biztos azon kívül is kapcsolatban tudnánk maradni, csak még ki kell találni, hogyan. Annyira nem is hangzik vészesnek.

- Ohó, csak nem egy nyílt kihívást hallottam? - hajolt közelebb hunyorogva Ichiro, ahogy egyre inkább rákapott a témára. - Hmm... előre meghatározhatatlan időre, de elfogadom. De aztán majd rettegj! Le foglak nyűgözni! A kérdés már csak az, hogy negatív vagy pozitív értelemben...

Csajozós típus?! Ayumu meglepetten kerekítette el a szemét. Most komolyan?! Ez hihetetlen... valahogy... ne, nézte ki belőle...
- Én, ne... nem nézem ki belőled, hogy megcsalná...d a barátnődet... - fejezte be gyorsan. Miért vörösödött el? Most miért?! Csak... általánosságban beszélt, nem azt mondta, hogy... nem mondta, hogy járjanak, vagy valami, csak... csak úgy mondta! De akárhogyis, nem tudott nem belelendülni, és tervezni, ahogy a fiú további szavain rágódott.
- Igen, csak... sokat vagyok úton, és ilyenkor nincs térerő, meg semmi, de... azonnal felhívnálak, ahogy parott értünk valahol, és... amíg otthon lennék, minden nap írnék, és... és... - ijedten hallgatott el. Most... ez... nem úgy hangzik, mintha könyörögne, hogy próbálják meg? Ez... annyira szánalmas! De...
Felpillantott a fiúra.
Nem bánja, ha szánalmas, ha vele lehet... Még ha csak néha is. És talán... ki tudja, h komolyra fordul, ideköltözik...
Te jó ég! Hol járnak már, mikor... alig mert idejönni valami más ürügyön! Még, hogy nem azért jött!

- Jól van, jól van, elég már! Fáj a nevetés... - intette le Miharu.

Hiroshi mosolyogva hallgatta Ayumu ígérgetését és tervezgetését. Hát mégis meg kéne próbálniuk? Talán sikerülhet, talán így is működhet. Bár meg kell hagyni, eléggé sajátos távkapcsolat lenne, de ha van rá esély, hogy jól is elsülhet a dolog, akkor miért ne?
Szinte el sem hitte mindazt, amit hall, hát még mikor a lány ránézett. Végre találkozott a tekintetük.
- Ha tényleg nem bánnád, akkor szívesen megpróbálnám veled - szólalt meg Hiroshi, és igyekezett határozottnak tűnni. - Ez esetben... lennél a barátnőm, Ayumu...?

- Ó, bocsi - mosolygott bocsánatkérőn Ichiro. - De ezután is szólj rám, ha túl sok hülyeséget beszélek...!

Ayumu egyszerűen nem akarta elhinni, hogy a kérdés tényleg elhangzott. Hát persze! Ezt akarja, tudja, hogy ezt akarja! De... mi van, ha... lenyugszik, átgondolja, és akkor már nem hangzik olyan jó ötletnek? Ha... ha msot ávlaszol, ahhoz kell tartania magát. De... mért lenne ez rossz? Ha nem fog működni... ki kell próbálniuk, hogy tudják!
- Én... igen... szeretném... - felelte remegő hangon. Most már bátrabban indult el a keze a fiú arca felé, és lassan, szinte hitetlenül simított rajta végig. Tényleg itt van. Nem álmodik.

- Tudod, hogy célom, mint nővéred, hogy minél jól neveltebb és okosabb legyél, de ettől még az én sázm is elfáradna. Reménytelen eset vagy - közölte vele a lány.

Nobu unottan pakolgatta a DVDket a polcán. Shinjinél ezerszer jobb cuccok vannak. Lehet, megint át kéne mennie hozzá. Nami se jelnt meg még ma... És Hayate se hívta. Mondjuk... lassan-lassan délután, átmehetne. Biztos Yuuka úgy döntött, jó ez így neki... Na jó. Kicsit még vár. De ennyi. Mert már rohadtul nem tud mit kezdeni magával.

Hiroshi hagyta, hogy Ayumu ujjai felfedezzék az arcát. Kellemes érzés volt... Hasonlómód nyúlt ő is előre, hogy hozzáérhessen a lány arcához. Egy pár órája még gondolni sem mert volna rá, hogy ez lesz a vége. Már lassan bele is törődött, de szerencsére tévedett. Ayumu hihetetlenül közel volt hozzá, így nem bírta beérni ennyivel. A francba is, hogy máris sietsz...!
- Remélem, ezzel nem rontom el máris... - suttogta, és engedett a késztetésnek, hogy még közelebb hajoljon. Előző gondolatait félresöpörve mégis szinte csak puhatolózva csókolta meg a lányt, hátha Ayumu mégis kicsit gyorsnak találná a tempót.

Ichiro válaszul csak elvigyorodott. Hát igen, amennyi hülyeséget ő összehord nem kevés munkát adna Miharunak, ha minden egyes alkalommal rá kellene szólnia.
- Nem baj, már az is elismerés, ha gondolatban megpróbálod. Bár azt sem akarom, hogy fájjon a fejed, úgyhogy inkább azt sem. De nézd a jó oldalát, így legalább remekül elszórakoztatlak!

- Akkor hogyan is alakul a mai program? - fordult a lányok felé Hayate. - Mert úgy hallottam, terveztek valamit, amiben én nem feltétlenül szeretnék részt venni, szóval addig mondjuk át tudnék menni Nobuhoz és utánanézni Hiroshinak is.

Ayumunak már az is borzasztóan furcsa és szokatlan érzés volt, ahogy a fiú hozzáért az arcához, nemhogy az, hogy megcsókolta... Nem feltétlenül érezte rossznak, de valahogy mégis megijesztette. Újra remegni kezdett, de nem mert elhúzódni, nem akrta máris megbántani a fiút. Ezt jelenti... járni valakivel, nem? Akkor meg mi a baj? De valahogy... annyira furcsa érzés volt, hogy így... valakivel akit még alig ismer... De nem csak ez. Valószínűleg bárkivel furcsa lett volna, mégha ezer éve barátok is... Dehát... nincs is számára ilyen személy. Ironikus, de Hiroshi az egyik legközelebbi barátja. Nem. A legközelebbi. Mert neki nincsenek ilyenek... Csak egyedül ő...

Miharu elnézően elmosolyodott.
- Nem is szeretnélek, ha normális lennél. Na, de ha már a szórakoztatás... borzalmasan unatkozom itt! Találj ki nekem valamit! - nézett könyörgően a fiúra.

- Ó, pedig milyen jól néznél ki egy kis sminktől! - nevetett Emiko. De azért aggódott is, ahogy elhangzott Hiroshi neve. Mondjuk most már kevesebb az esélye, hogy összefut Shinjivel, úgyhogy... nem lesz semmi baj! Nyugi. Nem kísérgetheted állandóan mindenhová, ha valaki, hát neki nincs szüksége a védelmedre. Talán csak hátráltatnád.

Hiroshi óvatosan félrehúzódott, nem akart és nem mert még messzebbre menni. És nehogy tényleg azt higgye Ayumu, hogy csak rá akar mozdulni. Hirtelen bevillant, amit tegnap este mondott. Hupsz, az pedig akár már egy ajánlattétellel is felért… Oké, sürgősen félre kell tennie ezeket a gondolatokat!
-Mi is jó körülmények között ismertük meg egymást… - mosolyodott el kissé szomorkásan. - De mégis örülök, hogy így alakult, és találkoztunk

- Szórakoztatás, szórakoztatás... - Ichiro komolyan törte a fejét, hogy eszébe jusson valami használható. - És elmászkálás nélkül? Hmm, ez valóban fogós kérdés... Mert akkor most nincs belopózás sehova, hanem tényleg be kell érned velem. Kicsit érdekesen nézne ki, ha elkezdeném produkálni magam - húzta el a száját. - Akkor...? Nem is tudom, meséljek valamit? De mit...?

- Bizonyára öröm lenne rám nézni - felelte nem túl meggyőzötten Hayate. - Úgy talán jobban tetszenék...? Eléggé fel kéne áldoznom hozzá a büszkeségemet, hogy teljesítsem ezt az extrém kérésedet, és még akkor is bőven maradnának kétségeim. Inkább a magam részéről maradok a természetességnél. Nem hiszem, hogy nekem ugyanúgy állna, mint nektek.

Ayumu akaratlanul is hátrébbhúzódott egy kicsit, ahogy Hiroshi elengedte, és zavartan igazgatni kezdte a blúza gallérját.
- Én is örülök... - felelte halkan a padlót bámulva. Nehézkesebben szedte a levegőt, és az arca is megint pirosasabb árnyalatot vett fel. - Hihetetlen, hogy én... - kezdte bátortalanul, aztán el is hallgatott. Félve pillantott fel a fiúra. Mebántaná, ha ezt kimondaná, igaz? Sietve megrázta a fejét.

- Kösz - húzta el a száját Miharu. - Nekem is feltűnt, hogy nem tudok "elmászkálni". És itt tényleg nincs semmi érdekes - morogta, de aztán felderült a tekintete. - Igen! Mesélj! Bármit! Magadról...

- Nem egy cseppet sem tetszenél - fintorgott Emiko. - De legalább nem lennék így rádizgulva...
Hopsz. Ijedten a szája elé kapta a kezét. Ezt most... kimondta? Yuuka előtt?! Igazán fogalmazhatott volna... költőiebben... Jaj, de kínos! De annyira nem direkt volt... Nem vette észre...

Hiroshi próbálta megőrizni mosolyát, de egyre nehezebben ment. Ayumu... megint zavarban van, és ez nem kicsit köszönhető neki. Hiroshi, akkorra egy idióta vagy...
- Egy kicsit... elsiettem, igaz? Sajnálom, én csak... Ígérem, hogy mostantól majd jobban figyelek rád.

- Ööö... magamról...? - nevetett kényszeredetten Ichiro. - Hát jó, másról most kapásból úgysem nagyon tudnék... Nos... Oké, de egy kicsit cenzúrázott változatot, nem kell tudnod amúgy minden hülyeségemről, mert ha eddig nem néztél normálisnak, ezután már magára a szóra sem tudnál gondolni velem kapcsolatban. Ááá, de cenzúrázva meg nem is olyan jó! Mindegy. Lássuk csak... ó, meg is van! Na az valami nagyon nagy volt például, mikor Hiroshit tavaly szülinapjára igen érdekes ajándékkal leptük meg. Mármint az öccse és én. Még szerencse, hogy a szülei nem voltak otthon, különben nagyokat néztek volna. Mondjuk ő sem kicsit meresztgette a szemét, mikor betoppant az a sztriptíztáncosnő. Na meg azért a nő is enyhén szólva meghökkent a korunkat látva, és miután lényegében ránk vágta az ajtót... te jó ég, hogy ihattam én annyit?! Hiroshi öccse, na az meg a másik történet. A srác jobb híján magára vállalta a táncosnő szerepét. Basszus, asszem már tudom, miért lettem akkor rosszul. Így visszagondolva nem vagyok biztos benne, hogy csak a piától...

- Nem! - felelte gyorsan Ayumu, és ijedten kapta fel a fejét. - Csak...
Elbizonytalanodva pillantott újból lefelé.
- Igazából... én... én nem tudom... nincs túl sok tapasztalatom e téren, és... furcsa... nem tudom, mit kéne csinálnom. Nem tudom, mi számít gyorsnak, vagy ez, hogy normális... Sajnálom, én... úgy fogom csinálni, ahogy te mondod! Nem akarom, hogy rosszul érezd magad mellettem! - mondta neki sietve.

Yuuka igyekezett nem túl döbbent fejet vágni, de Hayate pillantásából ítélve ez nem nagyon sikerült neki. A fiú igyekezett feltűnésmentesen félrenézni, de ezzel csak tovább növelte Yuuka gyanúját.
Oké, nagyon jól hallotta, hogy mit mondott Emiko és nagy valószínűséggel úgy is értette, különben nem ez lett volna a további reakciója. Akaratlanul is párhuzamot vont aközött, mikor a lány kilépett a fürdőszobából és eközött a most elhangzott mondat között. Oké... De Emiko azért mégiscsak idősebb nála, bizonyára egészségesek az ilyen gondolatok, de... de... Te jó ég... Most csináljon úgy, mintha nem hallotta volna, mikor nagyon is hallotta? Kicsit sem lenne feltűnő...
- Öhm... - próbálkozott valami válaszfélével, de nem igazán jutott messzire, viszont érezte, hogy arca egy kicsit már most pirosabb a kelleténél. Már ennyitől...?! De hát próbált nem belegondolni, és mégis...!
- Megnézem, van-e vize a macskának, mielőtt elmegyünk.
Ó nem, ez utóbbi pláne nem feltűnő. Ugyan, miért is lenne az?

Miharu nevetve hallgatta a fiút.
- Te jó ég, őrültek vagytok! Ezek szerint Hiroshiék se sokkal normálisabbak, mint te. Pedig nekem ő alapvetően komolynak látszott. Szóval... van egy öccse is? Akit... szintén maga mögött kellett hagynia? Neked nincsenek testvéreid, igaz? De azért... gondolom a szüleid nagyon hiányoznak...

Nincs sok... mármint úgy érti, hogy...? Ó... Akkor még jó, hogy nem nyögte be korábban a korkülönbségre vonatkozó 'csodás' poénját...
- Ezt... ezt én is mondhatnám...! - tért gyorsan észhez. - Nem kell, hogy minden úgy legyen, ahogy azt én akarom, hisz ez nem csak rólam szól. De tényleg, ha... ha valami rosszul esik, akkor szólj.