10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

- Ne haragudj - nyögte megsemmisülten Emiko, ahogy Yuuka eltűnt a látóhatáról. - Most... idióta vagyok, most mit gondol rólunk... Yuuka amúgy sem... amúgy sem helyeselné az ilyesmit... Lehetett volna eszem, hogy előtte ne beszéljek. Semmit.

- Van neki, hogy menne a francba - bólogatott Ichiro. - Mármint most kivételesen az öccse. De annyiban igazad van, hogy tényleg Hiroshi a legkomolyabb közülünk, csak nem bír ellenállni a csábító hülyeségünk erejének. De akkor aztán nem volt megállás! Igen, egyke vagyok - vagyis voltam -, és talán ezért is lógtam náluk ennyit. Meg anyám amúgy is elfoglalt volt, így is alig láttam. Apát még annyit se, mióta elváltak. Szóval szinte minden nap Hiroshiéknál lógtam, vagy hármasban velük valahol. De igen, azért hiányoznak... Hacsak Hiroshiék nem szóltak nekik, akkor még mindig azt hiszik, hogy halott vagyok...

- J... jó, persze szólni fogok... - felelte a lány, bár nem tartotta valószínűnek, hogy szólna. Rosszul esne neki, hiszen próbál figyelni rá, miért lombozza hát le? Neki is engednie kell a fiú kívánságainak és ő... szeretne is engedni, ezért ment bele. - Igazából... azt sem tudom, hogy ez most rosszul esett-e, csak... meglepett...
Bizonytalanul pillantott fel.
- De... ha szeretnéd, akkor... akkor rendben van. Szoktass hozzá a gondolathoz... Azt... azt amúgy is nagyon élvezem, ha... átölelsz...

Miharu elkomorodva döbbenten hallgatta a fiút.
- Ó... - jegyezte meg halkan. - Értem... De ha kiérünk az államokba, akkor... tudod őket értesíteni valahogy, hogy jól vagy, nem? Hogy... mégse aggódjanak annyira.

- Nem haragszom - lépett közelebb Hayate. - Nem csináltál semmi rosszat... Csak annyi a különbség kettőnk között, hogy én jobban tudom leplezni, mennyire is... szóval érted - mosolyodott el. - De magán a tényen attól még nem változtat. Nem hiszem, hogy emiatt most megbélyegezne minket vagy hasonló.


Yuuka kicserélte a cica táljában a vizet, holott reggel már megtette ugyanezt. De hirtelen ez tűnt a legreálisabbnak. De... miért is menekült ki...? Már sejtette, hogy... De azért mégis! Így másabb, hogy Emiko mondta ki.

- Bár én is ilyen jól tudnék uralkodni magamon, mint te - mondta szomorkásan Emiko. - De most is... szeretnék hozzád bújni, hogy megnyugtass, mikor tudom, hogy abból csak baj lenne most...
Felsóhajtott.
- Szerintem vacsoráig vissza se jövünk. Akkor... kínozlak egy kicsit, míg lemegy a gála, mert... megérdemled - vigyorodott el. - Aztán... ma már nem fogom vissza magam. Képtelen lennék. Akármilyen is vagyok ettől...

- Szeretném, hogy kellemesen emlékezhess az együtt töltött napokra, mikor távol leszünk egymástól... - mondta kissé talán nyugodtabban Hiroshi. - Nem szeretnék kétes érzéseket hagyni, vagy legalábbis nem... - enyhén megrázta a fejét. - Szeretném hogy érezhesd, hogy fontos vagy nekem.
Mondanivalója végére érve ismét mosolygott.
- Mert az vagy... - mondta még, és nem is nagyon kellett kérni, hogy magához ölelje a lányt.

- Tudnám, de... - kezdte tétován Ichiro. - Addigra már majdnem egy hónap telik el. Tényleg segítek vele, ha akkor, mikor talán már kezdtek beletörődni, újra megjelenek, és új sebeket tépek fel? Nem tudom, mi lenne a helyes... Ha tudnám, hogy segítek vele valamit, megtenném, de fogalmam sincs, milyen hatást váltanék ki. És kicsit félek is a reakciójuktól...

- Te is nekem - suttogta a lány, és szemét lehunyva elveszett a megnyugtató ölelésben.

Hayate lassan maga is hasonló következtetésre jutott, de mégiscsak érdekesebb volt közvetlenül a lánytól hallani a 'fenyegetést'.
- Azt hiszed, csak te tudsz kínozni? - kérdezte, de a választ már nem várhatta meg.
Yuuka arcán semmi különös változás nem látszott, mikor visszajött a szobába.
- Ez is megvan - bólogatott a lány. - Oké, részemről akkor kész vagyok.

- Ó, oké... Én is... - harapott az ajkába Emiko. - Akkor... mehetünk végülis...

- Akkor majd később találkozunk - kezdett elköszönni Hayate, és közben folyamatosan kereste az árulkodó nyomokat Yuuka arcán. Csakhogy nem talált semmit. Semmit...? Ez érdekes, ilyen ritkán van...

Emiko szótlanul ballagott Yuuka oldalán. Láthatólag elég kellemetlenül érezte magát, és többször felpillantott a lányra, de végül nem mondott semmit.

Yuuka nem tudta nem észrevenni Emiko pillantásait, de nem tudta, hogy is reagáljon. Most azt várja tőle, hogy utaljon vissza az előbbire, vagy hogy tegyen úgy, mintha nem is hallotta volna? Miért nem tud ilyenkor belelátni az emberek fejébe...?
Nagy nehezen, de végül az utóbbi megoldást választotta. Legfeljebb most nagyon elszúrja...
- Tudod már, melyik ruhát veszed fel este? - kérdezte, hogy megtörje a csendet és igyekezett biztatóan mosolyogni hozzá.

Emiko bólintott.
- Megint azt a szexis pirosat. Lehet, hogy már hordtam egyszer, de... semmi sem ér a nyomába. Míg így se, hogy nem teljes a meglepetés. Na és te? Valami ötlet? Legalább szín? Mert nélküle ugye a sminket se lehet elkezdeni...

Harukák a napot inkább a szobájukba visszavonulva töltötték tanulva a tegnapiból. Ennek eredményeképpen Tatsuya jólesően pihentette tagjait az egyik fotelben, míg Haruka igencsak látványosan szenvedett mellette.
- Nélkülem is elmehetsz, mert jelenleg nem tudnék sokkal jobb társaság lenni - pillantott a lányra Tatsu.
- De az milyen már - húzta el a száját Haruka. - Még talán elmehetnék Midorihoz, de ennek meg a pótpapája nem örülne túlságosan. A személyzeti szintre meg nem mehetek. Mihez kezdjek magammal...?
- Készülj fel lélekben a ma estére és hagyj engem is felkészülni.
- Ma estére? - lesett felé kíváncsian a lány. - Mi is lesz...?
- Az a gála vagy mi.
- Basszus, tényleg! - pattant fel a lány. - De várjál már, mit szokás ilyenkor csinálni?
- Én tudjam? - vonta fel a szemöldökét a srác. - Menj és nyomozz utána, úgyis ráérsz.

- Hát... - bizonytalanodott el Yuuka gondolatban végigvéve a felhozatalt. - Valami olyat, amiben nem érezném magam túlzottan kényelmetlenül, vagy legalábbis amit véges határidőn belül meg tudnék szokni. Van egy egész szép krémszínűm. Vagy esetleg a feketét...? Uhh, el kellett volna döntenem...

- Hmm, a fekete necces volt. Úgy értem csinos, csak nem a te stílusod, lehet, hogy nem éreznéd magad jól benne - vélte Emiko. - Najó, keressünk egy jó helyet, beszéljük le a részleteket, aztán vissza a ruhákért. Egész nap rohangálni fogunk, hihetetlen!

Daisuke úgy döntött, hogy ha már elcseszték az estéjét, akkor a napját tüntetőleg semmittevéssel tölti. Úgysem tudta kinyomozni, hol a szarban dolgozik Shouri. Bár nem mintha nagyon törte volna magát...

- Na és... mit szeretnél ma csinálni? - kérdezte egyszer csak Hiroshi. - Mivel ma úgyis szabadok vagyunk, nem kell sietnünk.

Oké. Lejárt. Most indul Hayatéhez és kész. Az ő türelme véges. Nagyon.
Nobu meg se állt a hármas ajtajáig. Út közben pedig elégedetten állapította meg, hogy már nem is biceg annyira, ha szaladni nem is tud. És a fájdalomcsillapítót sem szedi már napok óta. Egyáltalán nem. De a seb még mindig elég rondán néz ki. Lehet, hogy meg kéne nézetnie, míg ingyenes és gondmentes az orvosi ellátás. Több mint egy hete nem látta senki. (Már Namin és rajta kívül... XD)

- Egyszer talán túl lehet élni - mosolygott bizonytalanul Yuuka. - Még sosem csináltam hasonlót... Talán... mégis hosszabb lesz ez a nap, mint gondoltam.

- Hmm, nem is tudom - gondolkodott el Ayumu. - Séta, aztán valami ebéd? Lassan itt az ideje. És most már kezd megjönni az étvágyam is! Jut eszembe... te... ettél rendesen? - nézett aggódva a fiúra.

Hayate felitatta a maradék vizet a hajáról és felkapott magára valamit. Úgy gondolta, kihasználja az időt egy gyors zuhanyzásra, ha már a lányok így elmentek, és csak azután megy át Nobuhoz, de úgy tűnt, a srác megelőzte.
- Ó, szia - köszöntötte az ajtóban álló srácot. - Csak sikerült megelőznöd.

- Hát... talán túlságosan is rendesen - mosolygott kényszeredetten Hiroshi. - Először azt hittem, egy falatot sem tudok majd lenyomni a torkomon, de mikor lementem a büféhez, elszabadult a pokol. Csak remélem, hogy nem árt meg mindaz, amit így összeettem. Bár azért tényleg tegnap... nos, azt hiszem tegnap reggel ettem utoljára, úgyhogy végül is megértem, hova tűnt az a rengeteg minden. De gyanítom, hogy ebédre azért megint rám tör az éhség, szóval szimpatikus a javaslat. És te? Te ettél valamit?

- Bocs, de már marhára unatkoztam - vigyorodott el a fiú. - Hű, tényleg sokáig aludtál... - pillantott a fiú hajára. - Vagyis... sokára kászálódtál ki az ágyból, amit valahogy most meg is értek... De inkább meséld el te! Megöl a kíváncsiság mi van veletek!

- Gyere csak be - engedett utat a fiúnak Hayate, majd becsukta mögötte az ajtót. - Bocs, de még gyorsan lezuhanyoztam, miután elmentek a lányok. Hmm, de az alapján, ahogy mondtad ezt az előbb, és ez a vigyor... mondd csak, mi jót is mondott neked Yuuka?

- Te is csak reggel? - meresztette a szemeit Ayumu. - Nem csoda, hogy... mindketten olyan ingerültek voltunk tegnap. Fáradtan és éhesen... nem lehet nyugodtan beszélgetni ilyesmiről... Amúgy... igen, próbáltam enni este is, meg ma reggel is, de... hát... próbáltam - zárta rövidre. Inkább nem ecseteli, hogy az előbbi nem maradt meg, az utóbbitól meg már szabályosan félt.

- Akkor reménykedjünk egy nyugodt hangvételű ebédben - bólintott Hiroshi. El kellett ismernie, hogy Ayumunak igaza volt. Tegnap nagyon nem voltak normál beszélgetős hangulatban. Mégiscsak kellett egy kis idő, hogy lenyugodjanak. És hát az eredmény... nos igen...
- Mehetünk? - nyújtotta a lány felé a kezét.

- Ó, csak valami olyasmit, hogy még alszotok Emikoval - vigyorgott tovább a fiú. - Szerintem észre se vette magát. Szóval... nem akarsz mesélni a legjobb haverodnak?

- Ó, hogy úgy... - jelent meg egy kissé talán zavart mosolyféleség Hayate arcán. Na király, most már Nobu is hiszi, amit hisz. Bár már tényleg nem áll messze tőle, de akkor is... Most kicsit lehet, hogy kiábrándítja. - Viszont ki kell kötnöm, hogy tényleg csak aludtunk. Vagyis... de, végül is ez így helytálló. Ám el kell mondanom, hogy már igencsak az őrület határán állok, és azt hiszem, nem csak én...
Csak ekkor jutott el a tudatáig, hogy milyen kifejezést is használt Nobu. Legjobb haver...? Igencsak hálás volt ezért a két szóért.

- Aha - mosolygott a lány, és elfogadta a felé nyújtott kezet. Egy pillanatra mintha meglepettnek tűnt volna, hogy milyen könnyedén belement, de aztán elhessgette a gondolatot. - De először tényleg csak sétálgassunk kicsit, még... nem rég ettem, ha nem is olyan sokat... Meg akkor neked is kell még idő.

- Hmmm - könyökölt fel Nobu a kanapé háttámlájára. - Akkor ti igencsak egymásba habarodtatok. Na szép... De mégis... hogy volt? Teljesen lemaradtam mindenről! Ott tartok, hogy tetszik neked Emiko, dehát azért mégiscsak ellenségek voltatok, most meg... Komolyan, ez hihetetlen így, magyarázd meg!

- Rendben, én is ezt a verziót javasoltam volna.
Hiroshi gyorsan végiggondolta, szüksége lesz-e valamire, de a kártyáján kívül nem nagyon vitt mást magával.
- Valamiért még el szeretnél esetleg ugrani a szobádhoz?

- Ez tényleg egy elég érdekes történet - kezdett a mesélésbe Hayate. - Miután legutóbb a szobádban beszéltünk, valahogy azután kezdtem azt érezni, hogy nem csak ő tetszik nekem egyre jobban, de én is neki. Bár már addig is reménykedtem. Ó, viszont nem sokkal ezután még össze is futottunk a parton veletek - mosolyodott el. - Ezek szerint neked is sikerült rendezned a dolgot Namival, ennek örülök. Hát a mi kettősünk sem volt mindig a legfelhőtlenebb, köszönhetően főleg Morinaga bekavarásának, de utána... nos hát igen, tényleg az illik a legjobban ránk, hogy egymásba habarodtunk. A franc gondolta volna...

A lány megrázta a fejét.
- Most csak rád van szükségem. ... Hopsz... ez kicsit sablonos volt... - nevetett zavartan.

- Igen - vigyorgott Nobu elégedetten. - Tudod, Shinjivel elég sokat dumáltunk, és egyszer rácsörögtem, és... hát nem Nami vette fel? Már... már akkor is éreztem rajta, hogy... ő is ugyanúgy szenved ettől az egésztől, mint én, de utána még össze is futottunk aznap, és... És megbeszéltük a dolgokat. Most jól vagyunk. És igyekszem neki több teret adni, mint azelőtt. Bár nem mondom, hogy nem zavar, hogy egész nap nem láttam... Na és... mit tett Morinaga? Durva volt? Én igazából megúsztam az ő csesztetését, fene tudja miért. De Namit azért szivatta rendesen, Natsukin keresztül. Bár nem sokat volt hajlandó beszélni róla. Biztos nem kellemes visszaidéznie.

- Az vagy sem, de attól még jól esett - felelte Hiroshi, és enyhén megszorította a lány kezét. - Ez esetben... sétára fel...! Persze csak kényelmes tempóban.

Hiroshi örömmel hallgatta Nobu szavait. Ezek szerint jelenleg mindkettőjüknek egész jól áll a szénája. Nem is rossz! Viszont Morinaga...
-Morinaga? - húzta el a száját. - Elég szépen táncol az idegeimen, és nem egyszer érzem úgy, hogy túl messzire megy. Még ha én lennék a célpontja, akkor valahogy megpróbálnám kezelni, de így, hogy a lányokat pécézte ki magának, ráadásul pont Emikot... - megrázta a fejét. - Egyszer csúnyán el fog pattanni a húr...

Ayumu halvány mosollyal sétált a fiú mellett. Ezt... még mindig nem hiszi el... Ő akinek még barátokat sem sikerült szereznie... most jár valakivel? Ráadásul távkapcsolat? Működhet ez? Ő annyira... reménytelen az ilyenekben. Valahogy mindenki elkerülte, de Akira... vagyis Hiroshi... ő... ő valahogy másmilyen. De miért? Nem kényszer volt, nem fogadás, vagy...
- Hiroshi... Amikor mellém kerültél... csak... meg kellett volna tartanod a titkot, úgy tenni, mintha tényleg az lennél, akinek ki kell adnod magad, de... te... tényleg törődtél velem. Miért...?

- Kipécézte? - kérdezett vissza kíváncsian mégis komolyan Nobu. - Mit csinált vele? Bántotta? Fenyegeti?

Hiroshi kérdőn pillantott oldalra Ayumura. Hogy miért...?
- Eleinte... talán csak valahogy meg akartam hálálni, hogy mennyit segítesz nekem, még ha nem is tudsz róla. Oké, azt nyilván láttad, hogy nem vagyok olyan zseniális koktélkészítés terén, és te sem hagytál magamra. És ahogy teltek a napok, egyre inkább megkedveltelek, és ha Hiroshiként nem is, de legalább Akiraként melletted akartam lenni, amíg lehet. Igen, játszhattam volna a közömböset is, de... elég hamar kiderült, hogy az nem lesz olyan egyszerű...

- Főként szóban bántja, az az ő fő fegyverneme. Mert azzal feltűnés nélkül tud sebeket ejteni még nyilvánosság előtt is - felelte ugyancsak komoran Hayate. - Túl sok megjegyzést tesz a múltra, a jelenre, amikről tudod, hogy nem kéne tudnia, és ezért még nagyobbat ütnek. Nem tudom, mennyit tud kettőnkről, de azért minket is elővett már.

"...legalább Akiraként melletted akartam lenni..."
Valóban így érez? Ayumunak talán még semmi sem esett olyan jól, mint ez a pár szó.
Talán csak ösztönösen, talán köszönetképp simította meg a fiú kezét. Nem tudott volna szebb választ adni. Valahogy... ő nem tud ilyen szépeket mondani.

- Szóval zsarolja - szűrte le a tanulságot Nobu. - Remélem csak szórakozik, nem tervez valamit komolyan... Nem akarom, hogy Emikoéknak baja essen, túl sokkal tartozunk nekik. Nem keveredhetnek bajba miattunk. Elég életet szúrtunk már el... Na jó... már aki. Én biztosan... - ökölbe szorította a kezét. - Nem akarok többet...

Hiroshi arcán továbbra is ott ült mosolya. Ez az egyszerű érintés épp eleget árult el a számára. Remélte, hogy ez a nap olyan kellemesen telik majd, ahogy szeretné. Már most sokkal szebben alakul, mint a reggeli kilátásai alapján várta volna.

- Én sem... - bólintott helyeslően Hayate. - Elég volt. De bárhogy is, azt nem tudja, hol van a bázis. Még. Magáról a létezéséről viszont valahogy tudomást szerzett... És szerinted mit tervezhet még számunkra, Nobu? Nem valószínű, hogy könnyes búcsút veszünk majd tőle.

- Nem tudom - rázta a fejét a fiú. - De résen kell lennünk. Nem csak most, még... hónapokig, talán évekig, vagy örökre. Senki sem szólhatja el magát. És a legelején mindenképp vigyáznunk kell egymásra, hogy senkit se kaphassanak el, hogy... a lehető legtisztességtelenebb módszerekkel kiszedjenek belőle valamit. Az a baj, hogy... mindezt nem is tartom olyan irreális veszélynek. Apropó... - kapta fel a fejét. - A lányok?

- Igen, még közel sincs vége - ismerte el Hayate. - Amint rájöttünk, hova is kerültünk, ki kell kötnünk majd bizonyos szabályokat. Muszáj lesz a biztonságunk érdekében - bólintott, majd az ő gondolatai is Emiko és Yuuka felé terelődtek.
- A lányok? Épp önként vetik alá magukat különféle kínzási módoknak. Nem, igazából csak szépülnek az esti gálára. Bár kíváncsi vagyok, meddig lesznek majd el ezzel...

Nobu megvilágosultan húzta ki magát.
- Lehet, hogy Nami is ezen úgyködik? Hmmm... egye fene megbocsátok neki, ha este kiengesztel.
Khhhm... szóval igen, szabályok. Azt hiszem lesznek páran, akik csesznek majd betartani, velük érdekes lesz. Gondolok itt például Midorira vagy... Shinjire. Még ha egész más okok miatt is. Tudnám mit cisnálhatnánk velük. De félek, ha nekem nincs tippem Shinjivel kapcsolatban... akkor senkinek sincs.