9. fejezet - Melyben már rég kinn vannak, de...

Tatsuya nagyot sóhajtott.
- Igen, beszéltem - bólintott. - És tudod mit mondott? Időt kért. Valahogy meg is értem, de... Shouri úgy látszik, nem. Azt hiszem, most már még jobban látja bennem a potenciális versenytársat, és mindenképpen győzni akar. Bár nem is baj, amíg velem foglalkozik, Haruka legalább rendesen végiggondolhatja a történteket. Remélem, olyan döntést hoz, ami a legjobb neki...

- Jujj, Daisuke meséje - jutott eszébe Natsukinak a fiúról, s a zsebébe túrt a lapért, felkelt Eizan mellől. - Csak míg ezt átfutom kell nélkülöznöd - mosolygott rá megnyugtatóan, s elhátrált a falhoz. Azért ezt csak így illik, mégha Eizan nem is lesne bele, lássa Daisuke, hogy az esélyt se adja meg rá. Elvégre ez az ő magánügye, elég baj, hogy neki is tudnia kell róla, nem kell egy harmadik személy is. - Aztán te is lógsz még nekem egy történettel, Midori! - figyelmeztette a lányt. Az az ajkába harapott.
- I... igen... tudom... - nyögte ki. Ó a fenébe, hát nem gondolta már át, most meg még csak az említésétől is kellemetlen érzés fogja el. Csak nyugi... Nyu-gi!

Daisuke visszagondolva nagyon örült neki, hogy iszonyat erőfeszítés árán, de azért mégis sikerült megállnia, hogy meglepetésében minimum felugorjon. Egyedül arcán jelent meg a meglepett kifejezés.
- Hogyaza - csóválta a fejét Namira nézve. - Így riogatni a jónépet... Na, ha már te is itt vagy, akkor ez kész gyülekezet.
"És mi a közös bennetek, Nami és Midori? Mindketten tudjátok, hogy tudok főzni... Remélem, egymás közt nem beszélitek meg."

- Csodállak az önzetlenségedért, komolyan - csóválta a fejét Kenta. - Ha Tesshin életben maradt volna... Én képtelen lettem volna azt mondani, hogy "ha így jobb neked Midori, ha igazán őt szereted, én félreállok az útból". Egy nagy fenét. Viszont - tért vissza a témára -, ami Shourit illeti... remélem észnél lesz. Vannak egészséges keretei egy ilyen versengésnek, szóval... Belőle nem sok hidegvért nézek ki. Ahhoz ő túl egoista. Pont a másik véglet, mint te. Hihetetlen, két ennyire ellentétes személyiségű srác ugyanazért a nőért... Előbb fogom átlátni Midori gondolkodását, mint megérteni, hogy ez, hogy létezhet... Mert nyilvánvaló, hogy Haruka mindkettőtöket nagyon... kedvel...

- Eddig kevés volt, velem együtt már sok? - húzta fel az orrát Nami. - Te aztán tudod, hogy kell udvariasnak lenned egy hölggyel... - duzzogva sétált el mellette, s lehuppant Midori mellé. Felhúzta a térdét, s beletemetkezett inkább a füzetébe. Ekkora idiótát... Midori mosolyogva figyelte Nami reakcióját. Hát, ez roppantul szórakoztató, de a sárcnak ettől csak még nagyobb sikerélénye lesz... ugye tudod, kicsim, hogy ezt ezzel nem idegesíted fel? Ez egy érzéketlen kis... Sietve elfordította a tekintetét. Oké, oké, túl sokat gondolkozott a szigeten történtekről. Azért most nem kéne gyilkos tekintettel méregetnie Daisukét. Nyilván nem bocsátott meg neki, soha nem is fog, és nem is fogja jó embernek tartani... Egyszerűen nincs dolga vele, ahogy a fiúnak sem viszont. Ennyi. És legyen is így.

Nem soká az orvos is megjelent a nappaliban.
- Végül csak ennyiőtőknek volt szüksége ellátásra? - tette fel a kérdést. - Figyelembe véve, hogy hol voltatok, még ami apróságnak tűnhet is veszélyes lehet, úgyhogy... Ha van valami, szóljatok, míg itt vagyok.
Natsuki Eizan felé sandított, s leljebb eresztette Daisuke levelét. Lebilincselő történet, nem szívesen szakítja félbe az olvasást, de most mégis muszáj lesz. Visszasétált a Eizan mögé a kanapéhoz.
- Szeretném, ha megnézetnéd magad... - mondta neki halkan. - Csak biztos, ami biztos...

- Hát igen, ez tényleg roppant... érdekes szituáció - mosolygott kényszeredetten Tatsuya. - Bár ha előbb kapcsolok, talán ki sem alakult volna. Én is csak abban reménykedek, hogy Shouri nem feszíti túl a határokat. Ehh, már így is kaptam tőle épp eleget... És bárhogy is nem szeretném, de ha legközelebb is veszélyeztetné a testi épségem és ezzel együtt az életemet... nos, fogalmazzunk úgy, hogy kilépnék eddigi némán tűrő szerepemből és megvédeném magam. Legalábbis megpróbálnám...

Daisuke nem élvezhette ki teljesen Naminak tett megjegyzését, mert az orvos belépése eszébe juttatta, hogy bizony még ő sem volt a dokinál. Hopsz, ez valahogy kimaradt... De nemrég fontolgatta, hogy megnézeti Tesshin 'ajándékait', nem? Na igen, nem ártana. Viszont valahogy úgy kéne kivitelezni, hogy ez ne nagyon tűnjön fel a többieknek. Hát persze, biztosan nem fogják észrevenni!
Azért viszonylag észrevétlenül kezdett oldalazni az orvos felé.

- Ó, tényleg... még mi sem voltunk... - Eizan zavartan vakarta meg a tarkóját, miközben Natsuki felé lesett. Ő maga nem is nagyon sérült meg, inkább csak az iskolánál... Bár nem, mindenképpen menniük kell, mert nagyon nem tetszett neki, mikor Natsukit úgy elhagyta az ereje az erdőnél. Lehet, hogy már elmúlt, de akkor is meg kéne nézetni. Ha meg nem múlt el és titkolja, akkor pláne.

- Akkor menjünk - bólintott Natsuki, és megkerülve az ülőalkalmatosságot karon ragadta a fiút, s ellentmondást nem tűrően megindult vele az orvos felé. - A biztonság kevéért mi is jövünk, bár elvileg semmi komoly - mondta neki a lány.
- Jól van, akkor gyertek utánam - intett az, s visszasétált a "rendelőjébe".

- Történt valami, amiről nem tudok? - húzta össze a szemöldökét gyanakodva Kenta. Elősször úgy gondolta a szigeten történtekről beszél a fiú, de... Akkor mért pont most vált aktuálissá, hogy megvédje magát? Nem, valamiért azt kell gondolnia, hogy veszélyben van, és hogy Shouri tényleg nem fogja vissza magát, most hogy nyíltan le akarja nyúlni a nőjét... Hát Tatsuya... Nem lennék a helyedben... Nem vagyok benne biztos, hogy szeretnék Shouri riválisa lenni...

Talán jobb is, hogy nem ő az első. Ezianék most jól elterelik a figyelmet, és kevésbé feltűnő, hogy később egyedül oson be az orvoshoz, mintha most mindenki előtt eltűnne a társaságában. Igen... ez egész kivitelezhető, viszonylag feltűnésmentesen el tud majd slisszolni. Ehh, mennyire nem szereti az orvosokat...
Most meg mit csináljon ezzel a két lánnyal...? Nők. Valahogy sosem voltak az erősségei. Bár lefőzni nem nehéz őket.

Tatsuya meg akarta tagadni a válaszadást vagy legalábbis kicsit más színben tüntetni fel a történteket, de ha valakiben, akkor Kentában megbízik ilyen téren. Éljen az őszinteség...
- Fogjuk rá... - felelte kis idő múlva. - Hogy is fogalmazzak... Volt egy kis nézeteltérésünk közvetlenül azután, hogy Haruka közölte vele ideiglenes döntését. És valahogy nagyon nem esett jól, amit utána kaptam tőle, legalábbis a sebemnek biztos nem. Még jó, hogy épp itt volt az orvos, nem vállaltam volna be még egy saját kezű összevarrást.

Kenta elkerekítette a szemét.
- A rohadt... - egy halk sziszegéssel fojtotta el a mondat végét. - Szóval tényleg idáig merészkedett... Nem normális ez az ember... Komolyan nem tudom mire gondolhat ilyenkor. Mert, ha ilyen módon ki is iktat téged... mégis mit gondol Haruka képes lenne ezek után mellette maradni? Nem olyan lánynak ismerem... Már amennyire ismerem - megcsóválta a fejét. - Ha előbb tudtam volna... - nagy nehezen megállta, hogy ne nézzen hátra. Közben lassan meg is állhatnak valahol. Külváros, és délután van, szóval az egyetlen problémájuk csak az lehet, ha itt nem működik a mobilnet. De azért ez valószínűtlen, maximum kicsit lassabb lesz. Na hova is telepedhetnének le? Kutatón forgatta a fejét. Hozni kellett volna pokrócot meg kosarat. Piknikezés a város határában, nem is olyan hülyeség, ott az a kis füves terület... Bár ennek a realitásához több lány kellett volna csapatba... Hát, lehet hogy tényleg az lesz, hogy csak lecsüccsenek oda a két fa alá... Nincs annyira közel az autóúthoz, csak nem nézik meg őket. Messziről átlagos tinédzserek.

- Csak utánad - csüccsent le Natsuki a távolabbi ágy szélére. Amíg nem hallja, hogy Eizan jól van, ő aztán nem hagyja, hogy megnézzék. Egyedül a Namival való összetűréséből vannak sebei... na jó, a több Namival való összetűzésből... Ilyen az élet... A barátai tudják a legkönnyebben megsebezni az embert, igaz? Gondolatban ironikusan elmosolyodott. Én már csak tudom... És Sorano is. Már ha lehetett azt valaha is barátságnak nevezni. Elég gerinctelen húzás volt, ez tény. Akárhogy is szépíti. Nem adott neki esélyt az életre. Pedig... talán... talán ő sem akart mindenkit megölni. Talán ő is félt. Talán pont tőle is. Mi van, ha ő is csak azért támadta meg Yuukáékat, amiért ő végzett Kuroshival? Ha én nem teszem meg, megteszi a másik, és utána én jövök, hisz látta, hogy gyenge voltam... A francba... Erre eddig nem is gondolt... Nem! Elég! Most már... Most már mindegy... Már nem akarja megtudni, ha így volt...

- Én voltam a hülye - csóválta a fejét Tatsuya. - Csak mert én is azt hittem, hogy nem megy el ilyen messzire. Tegnap is provokáltam, ma is szívattam - most már látom, hogy nagyon nem kellett volna. A francba, mostantól inkább hozzá sem szólok... Gondoltam király, végre megszabadulhatok tőle kicsit, erre nem velünk jön? Szemét... Biztosan szemmel akar minket tartani. Legalábbis remélem, hogy csak ezt akarja, és semmi mást nem forgat a fejében.
Közben észrevette, hogy Kenta már ki is szemelt maguknak egy helyet. Hmm, egész nyugodtnak látszik, nem rossz. És ami a legfontosabb: nem túl feltűnő.

Eizannak nem nagyon volt kedve ilyen apróságon vitatkozni, ezért csak enyhén megrázta a fejét, mielőtt nekiállt volna panaszai elsorolásának. Hát nem volt túl hosszú beszámoló. Mert mi is történt? Igazából csak a torony után került harcba, legelőször az iskolánál - ahol a legtöbb lövést bevédték a lányok... Az erdőben viszont egyáltalán nem sérült meg, eltekintve a fával vívott kis magánháborújától. Szerencsére az iskolás ostromot jobban viselte, mint mondjuk Kenta, és az orvos is körülbelül azt mondta, amit várt. Néhány csúnyább horzsolás, de más nem nagyon. Még jó, már csak az kellett volna, hogy telibe kapjon egy golyót, vagy valamit. Na jó, akkor végzett is.
- Hölgyem, Ön következik - biccentett a lány felé, és kissé aggódva adta át a terepet.

Ahogy sikerült valami látszólagos nyugalmat erőltetnie magára, Emiko szó nélkül átsietett a nappalin, s a szobája felé vette az irányt. Szó szerint csak az irányt, ugyanis még Benawi és Ichiru szobája előtt lefékezett. Azt hiszem más valaki is magyarázattal tartozik nekem...
Gondolkodás és kopogás nélkül rontott be a szobába, s a hangerő beállításával se sokat húzta az időt.
- Benawi! - toppantott hangosan, miközben becsukta maga mögött az ajtót. - Te tudtad! Tudtad, és idehoztad! A megkérdezésem nélkül! Hogy volt merszed... Az én bázisomra! A kormány emberét...
Emiko tajtékzott a dühtől. A fiú először fel sem fogta mi történt. Sietve ült fel az ágyban. Máris elmondta neki? Egyáltalán... Tényleg elmondta?! Ez megőrült! Mennyivel egyszerűbb lett volna csak elkerülni, a rohadt életbe... Mi a francot akar ez Emikótól?! És tényleg rendesen felzaklatta.
- Halkabban az Isten szerelmére! - nyögte ki a fiú. - Yuuka alszik. Menjünk inkább ki és beszéljük meg o...
- Nem! - rázta meg a fejét a kelletnél jóval hevesebben a lány.
- Egy lépést sem mozdulok innen, míg nem kaptam magyarázatot, Mizuno Benawi!
A fiú kétségbeesett arccal nézett rá. Mért kell ebbe a másik lányt is belerángatni? Erre a ricsajra biztos, hogy Yuuka is felébredt, pedig most jócskán el kéne neki a pihenés... Mi ütött beléd Emiko?! Illetve, értem én, csakhogy...

Benawi nem tippelt rosszul, ez már tényleg Yuukának is sok volt. Natsuki korábbi hangerejét enyhén szólva meghaladta Emikóé...
- Emiko...?
A lány riadtan támaszkodott fel az ágyban és hol Benawira, hol Emikóra nézett. Emiko valamiért nagyon dühös... de miért? Túl álmos volt még ahhoz, hogy felfogja a nemrég elhangzott szavakat.
Miért rontott be Emiko ilyen hirtelen, valami rossz történt? De miért kiabál így?
- Mi történt...? - kérdezte, miközben azon volt, hogy felüljön ágyában.

Natsuki kissé zavarban volt, hogy le kellett vennie a felsőjét. Nem mintha Eizan nem látta volna anélkül, meg különösebben az sem zavarta, hogy férfi az orvos, hisz ez nyilván szükségszerű, de a kettőt együtt! Igyekezett visszaterelni a gondolatait a sebeire. Nem sokat mesélt, nem kellett kommentálnia a sebeit, egyszerűen csak közölte, hogy megesett, hogy harcba bonyolódott, s a kötést lehámozása után az orvos is láthatta ennek eredményét. Bár ő sem hallott mást, mint amire számított. Bár nem volt profi ellátás, a sérülései nem komolyak. Egy ideig még látszani fognak a forradások, de idővel úgy jósolta még az arcán lévő is el fog halványulni. Ez több mint jó hír volt. Bíztatóan mosolygott Eizanra. Most már tényleg mindketten megnyugodhatnak. Minden rendben van.

Eizan nem kicsit könnyebbült meg az orvos szavait hallva. Tehát semmi komoly, hál' istennek! És mennyire biztató volt ezt egy hivatásos orvos szájából hallani! Igen, most már minden rendben lesz. Idővel elhalványulnak a sebek - legalábbis ami a testi részét illeti. Remélte, hogy a lelki sérülések is elhalványulnak majd, Natsuki igencsak megérdemelné már a lelki nyugalmat. Remélte, hogy képes lesz boldoggá tenni a lányt és majd mellette érheti el a várt nyugalmat.
Most pedig? Natsuki biztos megy kikérdezni a többieket, az előbb már jelezte is Midorinak. Ehh, akkor ő meg maradhat Daisukével? Remek, már alig várja...

Emiko szikrázó szemekkel nézett hátra a lányra.
- Hayate... - szűrte ki a nevet a fogai között. - Mi a szart keres itt?!
- Mit csináltunk volna, Emiko? - rázta a fejét Benawi. - Nem hagyhattuk hátra, ez számára ugyanúgy halálos ítélet, mint bármelyikőnknek. Azt hiszed, ha kételkedtem volna benne, hogy mellettünk áll idehoztam volna? Én sem szívlelem őt, és végig szemmel tartottam, de...
- Rám kellett volna bíznod a döntést! Ez itt az ÉN bázisom!
- Azt hittem ez a mi bázisunk... - jegyezte meg halkan a fiú.
- Elfelejted ki szerezte ezt a helyet... - sziszegte a lány. - Jogomban állt tudni...
- Igen, ezt én is mondtam Hayatének... - felelte a fiú. Mire a lány elkerekítette a szemét. Csak... ezért? Csak azért mondta el neki, mert Benawi rákényszerítette...? A francba!
- Mért nem mondtad el hamarabb?! - lépett közelebb fenyegetően. - Mért nem mondtad el te magad?!
Benawi a fejét rázra.
- Megkért rá, hogy ne tegyem. Mindenkit megkért. Félt, hogy kidobod őt, ez neki is...
- MINDENKIT?! - kapta hátra a fejét újfent a lányra. - Tudtátok?! Mindannyian? Rajtam kívül mindenki?!
- Nyugodj le Emiko! - kérte szelíden a fiú. - Egy csapat voltunk... vagyunk... tudnunk kellett, úgy hozta a helyzet, hogy... Ennek ki kellett derülnie...
- Azt hittem én is a csapathoz tartozom! Hisz veletek fogok menni!
- Igen, ezért is gondoltam, hogy...
- Még mindig nem érted?! Becsempészted ide!
Benawi dühösen ingatta a fejét. Ennyire nem lehet elvakut...
- Emiko, ha elküldted volna, ha... elküldöd... meghal... Te is tudod, hogy ez nem túlzás. Akárhogy is nem bírom a képét, a halálát nem kívánom... Meg kell, hogy értsd...
A lány konokul szemlélte a földet.

Kenta vetett egy figyelmeztető pillantást Tatsuyára aztán lassított a léptein.
- Ahhoz ott mit szóltok? - bökött fejével a két fa felé, ahogy beérték őket a többiek.

Natsuki legalább a folyosó hosszán kiélvezte, hogy kettesben lehetnek, és megfogta a fiú kezét.
- Úgy örülök, hogy jól vagy! - mondta neki. - Aggódtam azért... Tényleg. Sose tudni, hogy... De most már megnyugodtam. Szeretlek - tette hozzá mosolyogva.

Yuuka próbált eltűnni Emiko izzó tekintetének kereszttüzéből és minél kisebbre kuporodni az ágyon. Tudta, hogy nem kéne így felhúznia a lábait, a sebe is vészesen lüktetve emlékeztette erre, de túlságosan megrémült a lány kitörésétől.
Tehát Hayate elmondta... és tényleg csak azért, mert Benawi mondta neki? Vagyis... mondta vagy utasította? Hirtelen eszébe jutott, milyen pillantásokat küldött a fiú az ebédnél Hayate felé. Azután tette volna? Hayate meg szó nélkül 'engedelmeskedett' és elmondta a titkot, ami könnyen az életébe kerülhet? Nem érti...
De ugye... ugye nem fogja ezért elküldeni őt Emiko? Igaza van Benawinak, akkor a fiú biztos meghalna, főleg ezekkel a sérülésekkel.
Igyekezett még kisebbre összehúzni magát az ágyon.

A nagyrészt fiúk által alkotott csapat követve Kenta javaslatát a mutatott fák alatt telepedett le. Kazu kicsit hidegnek találta a földet, de nem volt vészes, úgyhogy nem is panaszkodott, mikor leült.
- És... ki kezdi? - tette fel a kérdést. - Meg hogy megy ez? Vagy bejön, vagy nem? És gondolom, ajánlatos rejtve fellépni... Van valami, amiről jobb lenne hallgatni, vagy ezt mindenki ítélje meg maga?

- Hát még én téged - viszonozta Eizan a mosolyt. - Nehéz lenne szavakba önteni, mennyire megkönnyebbültem. És elvileg egyik sem lesz maradandó, ez is több, mint biztató.
A folyosó vége felé közeledve kissé lelassította lépteit, majd teljesen megállt és a lányt is erre késztette.
- Csak egy kicsit hadd élvezzem még a társaságod, mielőtt visszamegyünk és félrevonod Midorit - vonta közelebb magához a lányt. - Én meg maradhatok ott. Namival nem sok bajom van, de Daisuke... ehh, a srác egészen más kategória...

Benawi aggódó pillantásokat vetett Yuuka felé. Nem küldheti el csakígy Emikot... Még kapna is a fejére, mert épp ideges a lány, az pedig... De Yuukának msot akkoris pihenésre ÉS nyugalomra van szüksége!
- Kérlek, most... nyugodj le! Próbálj ledőlni egy kicsit aludni, vagy... legalább pihenni... Utána jobb lesz... Gondold át a dolgokat és... beszélek vele, oké? Ha kell megkérem megint, hogy hagyjon téged békén, nem fog sok vizet zavarni, jól van?
- Nem - rázta meg a fejét a lány. - Nem akarok megnyugodni! Most rögtön elküldöm innen! - fakadt ki, s megindult az ajtó felé. - Én nem félek a szemébe mondani, hogy felőlem meg is dögölhet...
Benawi halkan felnyögött, és sietve a lány után lépett.
- Emiko... - szelíden visszahúzta a karjánál fogva. - Ezt te sem gondolhatod komolyan... te nem ilyen vagy!
- A francba már, semmi sem maradt belőlem mióta visszatértetek... - fakadt ki. - Nem... mióta elmentetek... Nem tudod milyen vagyok! És én sem tudom milyen vagy te! Egyszerűen - megrázta a fejét - rád se ismerek, Benawi! Ichiru is így megváltozott? Nem értem... Két nap... kettő nap... eltörölhetett majd tíz évnyi ismeretséget?! Hogy a francba... Miért?!
Benawi magához húzta a lányt, s meglepetésére az hagyta. Igaza lehet... véglegesen megváltoztak... Emiko sosem hagyta volna, hogy gyengének lássák...
- Semmi baj... Minden rendben lesz... - mondta neki halkan.
- Már hogy lenne?! - nyögött fel a lány. - Ichiru meghalt... Innentől kezdve semmi sem lehet "rendben". Mért vesztek el mindenkit? Komolyan valami átok ül rajtam, Benawi, mindenki akit szeretek, vagy csak... elkezdem megkedvelni...
Benawi meglepetten érezte, hogy a lány hozzábújik és... ez a hang... sír...? Emiko? Neki... komolyan vannak könnyei? Tanácstalanul rakta a lány hátára a kezét. Mégis... hogyan kell... vígasztalni...?

Natsuki halkan kuncogott a levél tartalmára gondolva.
- Ugyan már, szerintem Daisuke élvezi a társaságod. Örülni fog, hogy megint kettesben lesztek! - nevetett.
Megkönnyebbült, hogy Eizan sem említette meg az orvosnak az erdei esetet... Sőt észre se vette, hogy nem említette. Nagyon kellemetlen lett volna kimagyarázni... De nem is számít, igaz? Már vége... Úgy sem tudott volna semmit sem mondani rá az orvos. Eizan viszont ettől totál ideg lett volna. Pedig igazán nincs semmi baj. Remélem... nem is lesz... De... akárhogyis, beszereztem azt a "gyógyszert" a városban, szóval a legrosszabb esetben is... átvészelem valahogy. És ha az megint megtörténik tényleg szól Naminak. A szigeten letagadta, de... Nélküle nem tudna megoldást találni... De... nyugi. Csak nyugi. A nyugalom a fő. Nem lesz semmi baj. Nem fog mégegyszer előfordulni... Hacsak... Nem fordulnak rosszra a dolgok Morinagával...

Kenta miközben válaszolt már szedte is elő a laptopot. Úgyis eltart egy ideig míg csatlakozik.
- Egymás említését érdemes kerülnötök. Főleg azokat, akik nincsenek itt. Az... kicsit necc... Ők esetleg nem akarják, hogy... tudják, hogy életben vannak. Szóval az nem lenne fair. A kezdés jogát pedig talán - Harukára pillantott - az egy szem lánynak ajánlanám fel, persze, ha senkinek nem gond.

Yuuka meglepetten lesett föl Emiko szavaira. Mindenki, akit szeretett... meghalt...? És a szülei...?
Lényegében semmit sem tudott a lány múltjáról, de hirtelen elöntötte az együttérzés hulláma. Lehet, hogy Emiko hasonlóképpen szenvedett, mint ő? Ezért akar eljönni velük? És ráadásul Emiko még Ichirut is elvesztette, míg neki még itt van Benawi. Mi történhetett korábban a lánnyal? Miért kezdett szervezkedni a kormány ellen, mi vitte rá?
Eddig úgy gondolt Emikora, mint valakire, aki nála sokkal kevésbé labilisabb lelkileg, valakire, akire felnézhet, erre... erre itt sír tőle néhány méterre. Nem mintha ez befolyásolta volna korábbi álláspontját, még mindig erősnek nevezte volna a lányt. De ki mondta, hogy az erős embereknek nem lehetnek veszteségeik, könnyeik...?
Milyen életed volt eddig, Emiko...?

Eizan nem nagyon tudta mire vélni Natsuki jókedvét. Ja persze, majd pont ő és Daisuke! Már látta is magukat, mint puszipajtások... Blöáá!
- Hát peeeersze - nyújtotta el szándékosan a szót. - Biztosra veszem... Daisuke és Eizan, két jó barát! Na jó, de ha esetleg összezörrennénk, vagy valami, nem én voltam!

Kazushige nagyban bólogatott Kenta szavaira és igyekezett megjegyezni a nem túl tömérdek tanácsot. Bár ezt eddig is kb így gondolta. Hát majd kiderül, mire jut. Várakozva tekintett Harukára, és meglepetésére a lány lassan megrázta a fejét.
- Nem, ne én - mondta. - Bár szétfeszít az ideg, anya még biztos nincs otthon, és így felesleges lenne.
- Ja tényleg - szólt Tatsuya. - Én is későbbre ígértem magam. Fiúk, valamelyikőtök esetleg, aki nem szülőt próbál elérni?
Hiroshi és Kazu összenéztek. Akkor most? Kő-papír-olló, vagy mi? A csendet végül Hiroshi törte meg.
- Jól van, kezdjed - szólt Kazuhoz.
Shouri nem szólt közbe, csak csendben figyelte a társaságot. Ó, őt meg sem kérdezik... Bár mindegy, még ráér. Ha már így alakult, úgy is rövidre fogja. A lényeg csak az, hogy egy bizonyos illető előtt legyen.

- Tudom - bólintott vidáman Natsuki. - Azt nem is mondtam, hogy te is élvezni fogod... Báááár... rózsaszín póni... Na jó, menjünk, ne várakoztassuk meg a jónépet! Gondolom Midori ég a vágytól, hogy mesélhessen, meg... én is szeretném már befejezni Daisuke szösszenetét. Egyszerűen lebilincselő az előadásmódja!

- Biztos, hogy akarom tudni? - vonta föl a szemöldökét Eizan. Nem, sejtette, hogy nem. Daisuke minden bizonnyal rendkívüli élvezettel számolt be arról, hogy miként szívatta meg nem egyszer a piszkavassal. Inkább nem kíváncsi rá... - De igen, rózsaszín póni. Tényleg, be kéne lopózni a szobájába és megnézni... Engem már szinte alig hagy nyugodni a gondolat! Csak el kell érnem, hogy kis időre eltűnjön, és vége, lelepleződik... Jó, jó, inkább hagyjuk, a többiek tényleg várnak.

Benawi szelíden simogatta a lány hátát.
- Tényleg pihenj le egy kicsit.... - mondta neki halkan, de... nem msot csak nem maradhat egyedül... Nem küldheti így el... Elfojtotta halk sóhaját. - Gyere! - vonta Ichiru ágyához a lányt. - Próbálj egy kicsit aludni! Majd én beszélek vele... Neked most nem kell ezen gondolkodnod... Ne aggódj! Senkinek nem fog ártani. Hiszel nekem? Bízol bennem?
Emiko hagyta, hogy Benawi magával húzza.
- Hát... - válaszolt nagy sokára -, azt hiszem... igen... Megígéred...?
Benawi elengedte a lányt és bólintott. Várt míg az végigfekszik az ágyon. Szelíden végigsimított az arcán.
- Aludj jól, hugi... Felejtsd el ezt egy kicsit...
- Hé! - húzta össze a szemét Emiko. - Én vagyok az idősebb!
- Csak egy kicsivel - mosolyodott el a fiú. Ellépett a lánytól, s az ajtóhoz sétálva Yuuka felé fordult.
- Te is aludj vissza! - kérte. - Ne haragudj, hogy felébresztettünk! Ugye jól vagy? Szükséged van valamire?

- Na? - nézett fel Nami, mikor Eizanék visszatértek.
- Mit na? - pislogott Natsuki. - Ja, hogy a sebekre gondolsz? Áh, kaptam én is egy erős fájdalomcsillapítót és...
Nami elsápadó arcára nézve elharapta a mondatot.
- Oké... ez... nem volt jó vicc. Kutya bajom! És Eizan is jól van! Hála az Istennek!
Nami leeresztette a füzetet.
- Nem... ez... tényleg nem jó vicc... - mondta halkan. - Nobu talán belehal a sérüléseibe, te meg... Azt hiszed, ez...? - nem haragos hangon mondta inkább... csendes volt. Felkelt a kanapéról. - Szólok neki, hogy itt van az orvos... - mondta bizonytalanul. Ki, ha ő nem? Senki se venné át tőle ezt a szerepet. Félt tőle, a találkozástól, nem kicsit, de... Majd... beszól és elsiet... Majd lesz valahogy... De... nem kockáztathatja meg, hogy a fiúnak baja essen, mert ő nem szólt... Bár rábízhatná másra ezt a feladatot! Vetett egy tétova pillantást Daisuke felé, de... persze, majd pont őt kéri meg... Na az érdekes lenne! Inkább gyorsan lesütötte a szemét, s gyűjtötte az erőt az indulásra. Kéne valami ürügy, hogy még egy kicsit feltűnésmentesen ácsoroghasson itt...

Benawi megnyugtató szavaira Yuuka is kezdett kiengedni és már nem olyan erővel szorította magához térdeit, mint nemrég. Ahogy viszont Emiko engedve Benawi kérésének lefeküdt a szomszédos ágyra, Yuuka is sokkal inkább ellazult.
- Nem, semmire - rázta meg a fejét a fiú kérdésére. - Tényleg semmire...

Kenta bár nem szívesen várakoztatta meg a társaságot többször is újraellenőrzött mindent. Megtett minden biztonsági intézkedést, ami tőle telik... Akkor hát... működnie kell.
- Oké, szabad a pálya - szólalt meg kínzóan hosszú hatásszünet után, s átadta a notebookot.

Daisuke látta Nami tétovázását. Igaza van, erre tényleg fel kell készülni lélekben. Na most itt a dilemma... Sunnyogjon be az orvoshoz, vagy pedig maradjon a közelben, hátha Nobu valami meggondolatlanságot cselekszik? Ehh, ennyire jófiú lenne már...?!
- Elmosogattad a tányérodat? - kérdezte a lánytól, majd vállat vont. - Bár mindegy, úgyis a konyha felé megyek.
És valóban meg is indult az említett helyiség felé. Na, most kell úgy cselezni, hogy mindenkinek jó legyen. És persze lehetőleg feltűnésmentesen.

Benawi lassan bólintott. Nem válaszolt az első kérdésére. De... most nem faggatja. Úgy se tud mit tenni érte, majd... ha visszajött ránéz van-e láza... Kilépett az ajtón, s egyből a másik folyosó felé vette az irányt. Nem gondolta volna, hogy ilyen hamar fog újra beszélni Hayatével. Egyáltalán nem gondolta volna, hogy az majd ezt az utat választja. Így akart visszavágni? Jól van, Benawi, beszóltál, akkor viseld a következményét? Kicsinálom a kis barátnőd? Hát sikerült, gratulálok... Rendesen kikészítetted... Nem tudod kit bántasz, Hayate! Emiko az egyik legjobb ember, akit ismerek, nem érdemli meg... Egyáltalán nem!

- Oh... n-nem... - kapta fel a fejét Nami. Milyen kis házias... Komolyan rendet rakna helyette is? És le se szólja, hogy milyen rendetlen. Na jó, várjunk, azért ez még enm olyan biztos... - Köszi... - nyögte ki. Na jó, ezen tényleg nincs mit habozni, csak... ess túl rajta... Vett egy mély levegőt, s megindult a másik folyosó felé.

Hiroshi már pattant is segíteni, mikor leesett neki, hogy Kazu egyedül nem boldogulna. Kazushige megköszönte a segítséget, bár közben vádlóan nézett sérült bal kezére. A szemét... most hogy fog így rendesen gépelni...?! Hát sokkal lassabban fog menni, az tény.
Lássuk csak, bejelentkezés, persze rejtve. Kicsit lassabb, mint az otthoni net, de megy ez. Ó, és már bent is van. Hmm, jó páran fent vannak, de hol van az, aki neki kell? Biztos megint valami gagyi néven van... na ja, nem is tévedett sokat... Azta, ez egyre gázabb... Tényleg ő az idősebb...?
Az "Ultra Dance Commander" név fölé vitte a kurzort és rákattintott a névre.
Nagy levegőt vett, majd lassan, és nem túl biztosan gépelni kezdett.
Arca hol elkomorult, hol pedig legszívesebben úgy tűnt, mintha a billentyűzetbe akarná verni a fejét. Szerencsére mégsem tette.
Egyre inkább belátta, hogy az unokabátyja tényleg nem normális, még az ilyen helyzetekből is ki tudott hozni valami morbid humort. De legalább vette az adást, és tudta, hogy nem fog pletykálni. Csak annak mondja el, akire tartozik, az igen szűk családi körnek. Csak bajuk ne legyen belőle.
Egy idő után mélyet sóhajtott és megnyomta a kijelentkezést. Na, ez könnyebb volt, mintha mondjuk a szüleivel kellett volna közölnie a híreket. De mégis... olyan fura volt így elköszönni... Már csak azt remélte, családja nem hiszi majd azt, hogy unokabátyja megint csak valami hülye viccel állt elő. Basszus, kérlek, csak egy kicsit add úgy elő, hogy el is higgyék...
- Kész vagyok... - szólalt meg végül.

- Persze, persze... - legyintett Daisuke, és megindult a konyha felé. Ehh, egyszer akar észrevétlen lenni, és akkor sem megy. Hát nem Benawi jön itt? Egy elég feldúlt Benawi... Nem szokása kitérni, de most talán jobb lenne. Le is húzódott és úgy tett, mintha tényleg a konyha felé menne. Amilyen tempóban haladt a másik, nem kell sokáig tettetnie.

Kenta bűntudatos félrepillantással nyugtázta, hogy ezt elcseszte... Igen, kicsit kiment a fejéből, hogy Kazushige fél karja... Francba már, hol jár ilyenkor az eszed?! Hátradőlt, s türelmesen várakozott. Ő végülis már tegnap letudta a maga körét, szóval most... Valahogy mégis, ahogy figyelte Kazushigét, hirtelen égett a vágytól, hogy valami visszajelzést kapjon. Észrevetted? El mered hinni? De mégha... igen is... Eszébe jutott valamiféleképpen választ küldenie, neki? Majd szétnéz, miután mindenki befejezte...

Daisukének szerencséje volt, Benawi szinte észre se vette őt, majd a nappaliban lévő embereket is egy laza pillantással levegőnek nézte. Még az egyik ajtó előtt bizonytalanul ácsorgó Namit se vette figyelembe. Csak akkor vett egy mély levegőt, mikor ő maga is megállt egy ajtó előtt. Egy pillanatig tétovázott csak, mielőtt belépett.
- Mégis mit mondtál neki? - szólalt meg köszönés helyett.

Nami bizonytalanul nyomta le a kilincset. Csak szárazon, ennyi... Csak... elküldöd őt és kész, semmi érzelgősködés, és ha veszekedni akar azonnal otthagyod... Mintha semmi közötök nem lenne egymáshoz...
A terve azonban egy pillanat alatt összeomlott, ahogy a tekintete találkozott a fiúéval. Ébren van? A falnak dőlve ücsörgött. Azt hitte, alszik. Akkor csak... Mit csinált? Itt? Egyedül?
- Itt... az orvos... - nyögte ki. Nobunak még komorabbá vált a tekintete, mint mikor meglátta a belépő lányt. Lassan bólintott.
- Értem.
Mi ez az érzés? Mért... szorít így a szívem? Mért fáj, hogy... nem mond semmit? Mit várok? Mért fáj, hogy nem mondok semmit? Mit akarnék mondani?
- Be kéne menned hozzá... Ez nem játék...
Nobu újfent bólintott, s lassan feltápászkodott.
- Rendben - felelte. Nami elkerekítette a szemét. Ennyi? Nem veszekszik, de még csak... nem is ellenkezik? Egyszerűen... szót fogad? Nobu...
- ... rosszul vagy...?
- Nem - felelte az. A lány az ajkába harapott.
- De most komolyan, ha fáj valamid.
- Jól vagyok - ismételte az teljesen érzelemtelen hangon.
- Hát... jó... akkor jó... - válaszolt Nami meg-megakadva a szavak közt. - Akkor én... visszamegyek a nappaliba...
A fiú csak bólintott, s a botjáért nyúlt. Direkt csinálja ezt? Hogy rá se néz? Már... ennyire haragszik...? Már... Vissza kellett volna jönnöm hozzád, igaz Nobu? Most már... hozzám se szólsz... már úgy kezelsz, mint egy idegent... De... félek... Ez olyan... mint... a vihar előtti csend...
Inkább sietve kihátrált a szobából.

Daisuke elégedetten elvigyorodott. Ó, még erőlködnie sem kell!
Visszalépett az orvosihoz, és mielőtt bárki észrevette volna, egy gyors kopogást követően belépett.
- Szép jó napot, mindjárt jövök kontrollra, csak előtte még el kell valamit intéznem. Csak gondoltam, szólok, hogy még ne menjen el. Előre is köszönöm!
Na, első lépcsőfok letudva. Akkor most vissza, ellenőrizni Namit.

Natsuki sóhajtva csúsztatta vissza a zsbeébe Daisuke beszámolóját. Érdekes srác, érdekes látásmód...
- Készen állsz? - pillantott Midorira. A lány lassan megrázta a fejét.
- Csak... megvárnám míg Nami visszajön...
Natsuki lassan bólintott. Igen, azt inkább ő is. Ha valami baj van Nobu miatt. Utána kéne, hogy menjen? Egyenlőre nem hallatszott veszekedés. De... ha perceken belül nem jön vissza Nami, akkor odamegy... Megígérte neki, hogy nem hagyja, hogy Nobu bántsa...

Hayate meglepetten lépett egyet hátra. Ezek szerint nem csak képzelte, tényleg lépéseket hallott. Hehh, majdnem egyszerre nyomták le a kilincset...
Szóval Benawi az... Emiko minden bizonnyal kérdőre vonta a fiút, aki most viszont őt vonja kérdőre. Ördögi kör. Ehh, ha tudta volna, hogy 'vendége' lesz, rendbe szedi magát. Mondjuk kifésülte volna tincseit izzadt homlokából meg kicsit elfogadhatóbb kifejezést varázsolt volna az arcára. Mindegy, megteszi, ami tőle telik.
- Az igazat - felelte a fiú kérésére. - Csak amire kértél.
Remélte, hogy nem húzódik túl sokáig ez a nem túl vidámnak ígérkező beszélgetés, mert nem esett túl jól hosszú ideig egy helyben állnia, főleg nem úgy, hogy a táska is húzta a vállát. Nem volt benne sok minden, de még azt is nehezebbnek érezte a szokásosnál.

Benawi rosszallón húzta össze a szemöldökét.
- És gondolom kényesen ügyeltél a tálalásra. Elégedett lehetsz. Teljesen kikészítetted... Ismerem már őt egy jó pár éve... De ilyennek még sosem láttam... - indulatosan szorította ökölbe a kezét. - Pont ezt akartam elkerülni... Muszáj volt fájdalmat okoznod neki? Ez az egyetlen szórakozásod?! Emikonál rendesebb lányt... - persze leszámítva Yuukát - tette hozzá gyorsan - nem igazán találhat az ember... Mért nem tudtál volna legalább kíméletesebb lenni?! Ezt hiszed a te életed a legnehezebb? Miből gondolod, hogy neki könnyebb? Attól, hogy nem volt velünk a szigeten, én... nem merném azt állítani, hogy nem szenvedett annyit életében, mint mi... - dühösen méregette a fiút. - ... Egyébként meg... - halkította leljebb a hangját. - Hova készülsz? - egy kis meglepetés is érződött a szavaiban.