9. fejezet - Melyben már rég kinn vannak, de...

Midori igyekezett csendben belopóznia szobába. Leült a lány mellé, s halkan szólította csak meg.
- Nem érzed jól magad? Biztos jó, ha semmit sem eszel?
A másik lány lesöpörte a takarót a fejéről.
- Nem, most úgyse maradna meg bennem - felelte ő is halkan. Midori felsóhajtott.
- Hányinger? Szívás. De legalább nincs nagyobb bajod. Emiko mondta, hogy nem vagy jól.
- Inkább Nobu nincs... - javította ki. - Jajj Midori, nem tudom mit kéne csinálnom... Nem hagyja, hogy mellette legyek, pedig...
A lány értetlenül rázta meg a fejét.
- De hát eddig meg te kerülted őt!
- Igen, de most rosszul van!
- De... de ez így nem normális. Nem lehet, hogy egyszer elküldöd, egyszer meg rajta lógsz, ez így... nem fair... És egyébként is, mit szólt a... a... ahhoz, tudod...
- Kicsoda? Mihez? - lépett be az ajtón Natsuki, mire Midori összerezdült. Még jó, hogy nem mondta ki! Huhh... Nami is ijedten pattant ülőhelyzetbe.
- Natsuki! Mi az már, gyűlés van itt?
Az említett megtorpant.
- Én... csak a ruháitokat hoztam, nem is zavarok... - mondta, nagyon enyhe, leplezni próbált sértettséggel a hangjában.
- Ó, nem, ne haragudj, csak... Tényleg nem vagyok túl jól...
Natsuki aggódva figyelte az arcát.
- Pihenj csak, tényleg nem zavarok... Szép álmokat!
Nami keserűen elmosolyodott.
- Neked is... Szebbeket...

Hayate nagyon-nagyon érdekesnek találta a tányérja tartalmát, ezért nem kellett azzal foglalkoznia, miért bámulja úgy Yuuka, ahogy. Valami van az arcára írva? Vagy csak Benawi beszámolt neki dolgokról, és most emiatt les úgy.
Halkan felsóhajtott. Biztos nagyon érdekes...

Shinji morgolódva heveredett le az üres matracra. Remek, ezek után semmi kedve enni. Meg ha nem tartja szemmel ezt a hülyét, ki tudja, felesleges is volt, az előbbi... Most éjszakázhat végig? Fasza... Nobu te idióta, ez csak egy nő, hát kit érdekel? Hogy tudtál ezen ennyire kiborulni?! Te sosem változol... Túl komolyan veszed a dolgokat... A kis hősszerelmes... És az örökös problémagyártó... Ha valami túl szép lenne, hát doszt megkeresed az árnyoldalát... Azért küldted el most is? Nehogy már szépen kibékülhessetek? Ekkora hülyét... Meg se érdemled, amit kaptál az élettől...

Natsuki visszaosont a nappaliba, s az ajtóban várakozott, hogy Haruka is végezzen Midori főztjével. Hm, most már kicsit jobban néz ki. Meg ott ücsörög Shouri mellett. Akkor feléjük minden rendbejött? Az jó.

Kivételesen, bár egy darabig elgondolkozott rajta, hogy elvállalja a mosogatást, Emiko túl fáradtnak érezte magát. Inkább elbúcsúzott mindenkitől, s egyenesen a szobája felé vette az irányt. Furcsa, mi szívta ki így az erejét, pedig ma már aludt is...

Daisuke szó nélkül fejezte be a vacsorát, majd összeszedte Midori és Emiko asztalon hagyott tányérját. Tessék, és még rendetlenek is. Szörnyű. Azért reméli, emiatt nem hiszik majd azt a többiek, hogy hajlandó elmosogatni. Nem, az ki van zárva. Alkotni igen, azt tud, és még nagyjából rendet is rak maga után, de a mosogatás sosem volt a szíve csücske. És most sem az. Szóval mindenki szépen nyalja el a saját mocskát. A saját tányérját ő is elmossa azért, de a többiekét ki van zárva.

Kentának se volt sok kedve tovább ücsörögni a társaságban, ő is kivitte hát a konyhába a tányérját, aztán a szobája felé indult. Alig várta már, hogy beszélhessen Tatsuyával. Nem lehet könnyű most neki.
- Hé, ne széledjetek már szét - nézett körbe Natsuki. - Hoztunk nasit! - mutatot az asztal lábánál terpeszkedő zacsira.
- Ne haragudj, de én most nem kívánom - rázta a fejét Kenta. A lány lemondóan sóhajtott. Hát... ez az ötlet talán nem jött be.

- Azért ezt már nem kéne - ráncolta a homlokát Hiroshi, mikor Ichiro újra szedni próbált. Harmadszor. - Most ugye csak hülyülsz?
- Ööö... nem?
- Akkor még rosszabb... Mindegy, hagyd szépen azt a kaját.
- De még van!
- És vannak olyanok, akik még egyáltalán nem ettek. Ennyire nem lehetsz beles. Komolyan, mostanában szinte csak eszel és alszol, ennyi. Be kéne még csempészned a napirendedbe az emberi kommunikációt is vagy valami hasonlót. És hallottad, van nasi, inkább azt rágcsáld, ha már muszáj.
Hiroshi komoran figyelte Ichirot, aki erre nem válaszolt semmit, csak a szemeit húzta össze. Még mindig nincs rendben és még mindig játszik. Jó, nem várhatja el, hogy egy nap alatt összeszedje magát, de... akkor minek ez a színészkedés? Bár mondta, nem akar olyan lenni, mint Shinji, de így még mindig magának árt. Pedig remélte, használt valamit az a múltkori beszélgetés. Talán csak ideiglenes hatása volt...

Tatsuya egykedvűen figyelte, amint Eizan is befejezte a vacsit, de valamiért mintha dugdosná a tányérját... Talán nem ette meg mind és fél, hogy beárulják Midorinak? Hát ő nem fogja, az biztos. Hmm, közben Harukáék is végeztek.
- Én megkóstolom - mosolygott halványan Haruka. Most tényleg megkívánta a nassolnivalót, vagy csak látta a Natsuki arcán végigfutó csalódásszerűséget Kenta reakciója láttán?
És különben is... miért van olyan érzése, hogy ő fog mosogatni?!

- Shinji... - szólalt meg halkan Nobu, mikor a fiú már azt hitte, elaludt.
- Hm? - kérdezett az vissza.
- ... miért?
A fiú meglepetten fordult oda.
- Korábban meg akartál ölni - magyarázta Nobu -, most meg megmented az életem, hol ebben a logika? - Shinji válaszolni akart, de Nobu nem hagyta azonnal. - Nem érdekelnek az olyan hülye kifogásaid, minthogy bosszant, hogy nekem itt van Nami, mégis elszúrom, bezzeg ha Sayuri élne... Tudod ki veszi ezt be!
- Azt akarod hallani, hogy mert a barátom vagy, és nem akarom, hogy meghalj?
Nobu nem válaszolt.
- Ugyanmár, te is tudod, minek magyarázkodjam?
Nobu arcán végre megjelent egy kis mosoly, de rögtön el is komorult.
- Én viszont nem vagyok biztos benne, hogy élni akarok...
- Az jó - felelte Shinji. Nobu meglepetten kapta fel a fejét.
- Jó, mert nem azt mondtad, hogy nem akarsz. Szóval nem tudod még. Akkor van esélyed.
Mindketten hallgattak egy darabig, aztán Shinji folytatta.
- Tényleg reménytelen, hogy Namival újra együtt legyetek? Tudom, hogy vannak dolgok, amiket nem láthatok, de... Fél... Nem akarja, hogy meghalj. Tehát szeret. Akkor... akkor mégis miért?
- A dolgok nem ilyen egyszerűek - rázta a fejét Nobu. - Túl sok a teher rajtunk. Túl sok hibát követtünk el, amit már nem lehet helyrehozni. Ezek örökké kísértenék az együttlétünk... Erre pedig egyikünknek sincs szüksége.
Shinji némán bólintott, bár ezt Nobu nem láthatta a vaksötétben. Akármennyire is szomorú, ez logikusnak tűnik.
- Így döntöttél?
- Ühüm... - mormogta Nobu.
- Akkor ne emészd magad miatta. Vannak más dolgok is az életben, eddig is meg voltál nők nélkül... Tizenöt éven át...
- Hé, te szemét...! - támaszkodott fel Nobu, aztán összerándult, s visszafeküdt. - A picsába...
Shinji halkan felnevetett.
- Látod, minek pattogsz? Na de most tényleg... Végülis... Mindkettőnknek ez lenne a legjobb most. Szüneteltetni a nőügyeket, csak a baj van velük... Majd szakézgatunk, meg nyomatjuk a videójátékokat... És mindenekelőtt beszerzek egy polcnyi hentai-mangát, mert fogadok, hogy az nincs amcsiba... Bááár, ott biztos van jobb...
- Ehh... Semmit se változtál, idióta...
- Mért, te igen? - kérdezte Shinji. Nobu egy darabig hallgatott.
- Fel akarok nőni. Hogy meg tudjam védeni azt, akit szeretek...
Shinji nagyot sóhajtott.
- Mondtam, hogy semmit se változtál...

Natsuki egy ideig türelmesen várt, de ahogy előtört belőle egy ásítás inkább feladta.
- Haruka, itt vannak a cuccaid - mondta az ajtó mellett lévő szatyorra bökve. - Én lelépek aludni, a panaszokat holnap délig lehet benyújtani. Jó éjt mindenkinek!

Daisuke gyorsan elöblögette a tányérokat és felmérte a konyha állapotát. Nem, neki most tényleg nincs hangulata ehhez. Várjunk csak... még itt a mochi? Ezért erőlködik ő? Tessék, folyamatosan megmarad a kajája. És még a hűtőbe sem rakták be... Hát jó. Mostantól kisebb adagokat fog készíteni, utána megnézhetik magukat! Ennyire nem értékelni valamit...
Kivett még két mochit, majd berakta a tálat a hűtőbe. Most pedig visszamegy aludni a szobájába, ami hihetetlen módon újra csak az övé. Hmm... persze még Shourit is ki kell lakoltatni... Az nagyon erős lenne, ha búcsúajándékként a wc-ben hagyná a cuccait?

- Ó, köszi - Haruka meglepetten pislogott a csomagokra. Akkor ezért ácsorgott ott annyit? Odaadhatta volna előbb is. Bár lehet, hogy csak meg akarta nézni, tetszenek-e neki. Hupsz... Akkor majd holnap reggel rendesen megköszöni. Natsukinak azért van ízlése, csak nem válogatott rosszakat.

Eizan szokásához híven már pattant volna föl, hogy hűen kövesse Natsukit, de ezúttal visszafogta magát. Kis személyes bosszú, nyehhehe. Ezúttal kicsit a lánynak kell várnia, ha már ő mindig a folyosón marad. Majd ráfogja arra, hogy meg akarta kóstolni a nasit.

Natsuki csalódottan nézett maga után az üres folyosóra. Mééért nem jön? Valami baj van? Lefelé görbülő szájjal sétált vissza a szobájába. Na jó, akkor addig fürdőszoba... Fene, még mindig nem cisnált foglalt táblát... Na jó, majd reggel zuhanyzik, most csak fogmosás...

Kenta sóhajtva dőlt végig a matracán. Oké. Nézzük a jó odalát. Legalább 10-ig aludni fogok...

- Hogy tetszettek a ruhák? - kérdezte hirtelen a fiú Yuukától, mert már zavarta a csend. Érdekes, hiába egy csapat, mindenki csak a saját "barátaival" kommunikál... Bár legalább már Hayate nem zaklatja Emikot...

Tatsuya továbbra is a fotelben maradva figyelte, mint ürül ki lassan a helyiség. Talán jobb is, hogy ő mosogat. Addig sem kell részletesen kifejtve a dolgokat válaszolnia Kenta kérdéseire. Legalább egy kis időt nyer, hogy addig is újra meg újra átgondolhassa az eddigieket. Önkínzó egy mosogatás lesz.
Haruka és Shouri is elvonult már aludni, és Hiroshiék is erősen szedelőzködtek - Ichiro azért nem átallott magához venni némi tartalék tápanyagot. De komolyan, hogy fér ez mind bele? Szinte nem is látszik rajta, mennyit eszik! Őrület...

- Szimpatikusak - mosolygott Yuuka. - És úgy tűnik, jók is. Natsuki egész jól eltalálta a stílusom és még többet is hozott, mint vártam. De majd úgyis meglátod, holnap felveszem próbaként valamelyiket. Erre meg itt rajtam meg igazán ráférne már egy mosás. Van itt mosógépetek, vagy ez hülye kérdés?
Szeme sarkából látta, amint Hayate is lassan kiszáll a fotelből és "jó éjt"-et intve a szobája felé indul. Persze előtte Tatsuya felajánlotta neki, hogy majd kiviszi a tányérját, ne mászkáljon annyit. Tényleg, kicsit sápadtnak tűnik. Honnan lehet vajon tudni, hogy Hayatének mikor van komoly baja? Mindig olyan rezzenéstelen az arca...

- Van persze - felelte Benawi. - Hátul Emiko szobája mögött nem messze, még a raktárrész előtt. Bár már az a helyiség is eléggé raktárszerű lett. Mindenki idehordja a lim-lomjait, hátha egyszer hasznos lesz...

Nami akárhogyis próbálkozott, képtelen volt elaludni.
- Kenta meg tudta szerezni, amit kértem? - érdeklődött a másik lánytól.
- Huhh, nem tudom - felelte Midori, akinek szintén me jött álom a szemére. Hogyan szedhetné ki Namiból, hogy egész pontosan mi van? Mit mondott Nobunak? És mi baja a fiúnak? És... van összefüggés? Hajjaj, mi ez a csend? Nami felé fordította a fejét.
- Jól van, jól van, ha még nem aludt el, megszerzem a laptopot... - adta be a derekát a lány. Ezen az éjszakán nem lesz alvás, mi? Na sebaj. Ha ettől jobban lesz...

- Tényleg? Hmm... Akkor akár tarthatnánk is holnap egy nagymosást, szerintem mindenkinek van mosásba szánt cucca - ajánlotta fel Yuuka, majd Benawira pillantva kissé mentegetőzni kezdett. - Persze nem egyedül csinálnám, csak besegítenék, és tényleg pihennék mellette.

Benawi megvárta míg Yuuka is végez, aztán kivitték a tányérjaik a konyhába. Még jó, hogy útbaesik. Azt a két szem tálat még Benawi is elvállalta, már ami a mosogatást illeti. Megszokta Emikotól, hogy ezt illik... Bár ha lehetett valami ürüggyel ellógta. Na jó, az inkább Ichirure volt jellemző. A szobába visszaérve Benawi az ajtónak támaszkodva figyelte, ahogy Yuuka visszapakolja a zacsiba a cuccait, hogy helyet csináljon az ágyán, aztán a lány ellé sétált.
- Nem szeretném, hogy ne tudj kényelmesen aludni, szóval maradok Ichiru helyén, de... Egy kicsit még maradhatok melletted? Vagy nagyon fáradt vagy?

Natsuki visszaérve a szobájába meglepetten látta, hogy Eizan még mindig sehol. Hát jó, akkor átöltözés, hmm... hálóingbe... Meglátjuk mit szólsz majd hozzá, jajj de gonosz leszek ma éjjel... Gyorsan átkapkodta a ruháit, s bebújt a takaró alá. Csak ne lenne iylen álmos... lehet, hogy bealszik, mire ideér a fiú, és akkor oda a tervnek...

Eizan lopva az órájára pillantott. Ennyi talán elég is lesz. Különben is, már nagyon mehetnékje van. Ugye nem aludt még el...?
Ő is elköszönt Tatsutól - aki immár egyedül maradt a nappaliban -, majd a szobájuk felé indult.
Tatsuya közben szomorkás mosollyal figyelte a hátrahagyott tányérokat. Akkor hát, munkára fel. Legalább egy kicsit elvonja a figyelmét.

Midori kopogtatott az ajtón, majd Kenta megengedő szavára be is lépett.
- Halihó - köszönt rá, kicsit örült neki, hogy Tatsuya még nincs itt. - Sikerült letöltened, amit kértem? - vágott bele rögtön, bár a fiú arckifejezéséből látta, hogy ezt kár volt.
- Ja... - felelte az szintelenül.
- És... elkérhetem a laptopod?
- Persze... - rántotta meg a vállát a fiú, s a táskája felé mutatott. - Ott van. Ami az enyém, az a tiéd is...
Midori az ajkába harapott. Most nagyon önző volt, igaz? A fenébe, most hogyan...
- Köszönöm - lépett közelebb a fiúhoz, s lehajolva megcsókolta. Az elsőre meglepődött, de aztán nem hagyta, hogy gyorsan múlhasson a pillanat, s lehúzta az ölébe a lányt. Midori beleborzongott, ahogy a fiú végigsimított a hátán.
- Neh..., ki tudja mikor jön vissza Tatsuya... - nyögte ki. Kenta azonban nem reagált, legalábbis nem úgy, ahogy a lány várta volna. Újra elveszett a csókban. Hogy csinálod ezt, Kenta? Most komolyan... Erőszakkal szakította el magát a fiútól.
- Ezt majd folytatjuk - ígérte mosolyogva.
- Mikor? - kérdezte csalódottan a fiú.
- Még... még holnap, igérem, oké? - nyugtatta meg a lány.
- Szavadon foglak - mosolygott a fiú elégedetten. Midori bólintott.
- Tudom, betartom. Most viszont lenyúlom a másik barátnőd is - nyújtotta ki a nyelvét búcsúzásul.

- Egész nap más sem csináltam, csak aludtam vagy feküdtem - mosolygott Yuuka, közben befejezte a beágyazást. - És különben is, a délután egy részében nélkülöznöm kellett téged. Szóval igen, nagyon úgy tűnik, hogy van még rád időm.

- Örülök - mosolygott Benawi, s bunkó módon lecsüccsent a frissen megvetett ágyra. - Furcsa, hogy csapatként... nem sok szavunk van egymáshoz - vetette fel, amin vacsora közben gondolkodott. - Bár vannak emberek, akiknek nekem se sok mondandóm lenne, de... Mégiscsak egyedül egymásra számíthatunk. Jobban kéne építeni a közösséget, vagymi... Vagy csak én vagyok túl aggodalmas?

- Hol vannak a cuccaim...?! - kérdezte Shouri Daisuke szobájába lépve, miután előre küldte Harukát.
- A cuccaid...? - Daisuke meglepetten nézett körbe, mintha most venné csak észre, hogy valami hiányzik. - Jé... tényleg nincsenek itt... Lehet, hogy elrepültek.
- Elrepültek a nagy szart! - csattant fel Shouri. - Hova raktad őket?
- El - vont vállat a másik.
Shouri tett egy fenyegető lépést előre.
- Most mit vagy úgy oda? Semmi jó nem volt közöttük.
Ajajj, még egy lépés, és még egy. Hupsz, ez tényleg idejön.
- Na jó, elmondom, de csak mert fáradt vagyok és annyira nem is vagy vicces. Azt hiszem, hogy a fürdő környékén láttam őket utoljára repkedni.
- Egyszer még kicsinállak, vicces fiú - nézett rá enyhén megvetően Shouri. - Főként ha a cuccaim nem olyan állapotban lesznek, mint amilyenben hagytam őket.
Miután kiment, Daisuke még egyszer vállat vont. Hű, de nagyfiúnak hiszi magát valaki. Viszont lehet, hogy nem fog örülni... Mivel lehetne eltorlaszolni az ajtót...?

- Nem - rázta a fejét Yuuka, majd közelebb húzódott Benawihoz. - Nekem is hasonlók jártak a fejemben. Csak ugye, a kivitelezéssel gondok vannak. Például hogy lehetne rávenni Daisukét a rendes együttműködésre? Már a szigeten is elég érdekesen viselkedett, csapat ide vagy oda. Mit lehetne ezzel kezdeni? Gondolom a csoportterápia nem túl nyerő ötlet...

Shinji aggódva figyelte barátja lélegzetvételét. Vajon elaludt, vagy csak csendben van? Inkább nem szólalt meg, nehogy felébressze. Ha csak próbál aludni, akkor meg pláne nem kéne. Jót tesz most neki a pihenés, talán tisztább fejjel ébred fel. Nobu... Mi a franc vihetett rá, hogy végezni akarj magaddal? Te aki annyira harcoltál az életedért... pont te dobnád el ennyire közel a célhoz? Ennyire belebolondultál ebbe a nőbe? Nem, ez nem ilyen egyszerű, hisz ő is ugyanígy érez, és ő is ugyanannyira elkeseredett. Tényleg beszélnetek kéne... Nem egymagatok meghatározni mi a frankó...
Ehh, én meg... Hmm... Talán igaza van Benawinak... Tényleg hasonlíthatok Emikora... Ha mások bajával foglalkozom... könnyebb megfeletkezni a sajátomról. Elmosolyodott. De jó ez így... egy kicsit még... valahogy túl kell élni... Lehunyta a szemét, s beszívta a párnája puha illatát. Akárhogyis... most ahogy újra rátelepedett a csend nem bírta ki az Ő hangja nélkül... Mint egy függő lassan, igaz? A telefonjáért nyúlt... Lassan már kívülről tudja az együttöltött pár órájuk összes párbeszédét...

- Nem tudom. Fogalmam sincs. Már ami minket illet sem tudom. Az, hogy Hayate és én kényelmesen elcsvegjünk... még Shinji hagyján, elviselem, ha kell... De azt a srácot különösen nem bírom, főleg mióta azt hiszi, mindent büntetlenül megtehet... És... gondolom te se jönnél ki könnyen mindenkivel... - egy pillanatig habozott, de ha már belekezdett, folytatni akarta, akármennyire is fájó téma lehet. - Hogyan tudnál például Namiékra másként tekintetni? Kíváncsi lennék rá... mit érzel most... Egyikük sincs túl jól. Gondolom te se sajnálnád túlzottan, ha meghalnának, akármilyen kegyetlenül és hangzik ez. ... Én nem sajnálnám... - tette hozzá. - Viszont úgy tűnik Shinji már... - hátradőlt a falnak. - Furcsa az ő helyzete. Nobuval nagyon jó barátok voltak. Érthető, ha rá nem tud úgy haragudni, bármit is tett, csakhogy... csakhogy az a bármi annak a nőnek a meggyilkolása volt, akibe úgy tűnik... beleszeretett. Vagy legalábbis nagyon megviselte a halála - lassan kieresztette a levegőt. - Nehezen tudom elképzelni Shinjiről, hogy szerelmes legyen. És Sayurit sem ismerem eléggé ahhoz, hogy ezt mondjam, de... annyira nem illik ez hozzá. Mármint, hogy járjon valakivel... nemtom. Ő olyan ridegnek tűnt mindig. El nem tudom képzelni mi lehetett köztük. De az a felvétel... nem ismertem rájuk...

- Megszereztem - újságolta vidáman Midori. Nami lelkesen ült fel.
- Remek! - vette át a felé nyújtott laptopot. - Ó... idehoznád a füzetem is?
A másik lelkesen bólintott, s lecsüccsent mellé.
- Ö... meg a fülhallgatóm... - jutott eszébe, s bocsánatkérőn pillantott a lány felé.
- Én nem hallhatom? - méltatlankodott miközben barátnője táskájában turkált.
- Este? A többiek aludnának... majd ha kész lesz - mosolyodott el.
Midori szomorúan felsóhajtott. Aztán a kezébe akadt valami.
- Hmm... viszont ezt cserébe elkobzom. Illetve visszakérem, ideje már!
Nami meglepetten nézett fel. Mit? A lány kezében tartott egyik saira nézett. Na ne! Gondolatát szóvá is tette, Midori azonban hajthatatlan volt.
- Neked ott a lándzsád is!
- Úgyse fogod használni, ez ilyenkor...
- De te se a lándzsát! Ez csak emlék... Vagyis... nem úgy... Csakhát... érted... Önvédelemre meg még mindig nálam van a pisztoly.
- Nálam is - bólintott Nami. - Köszönöm. egyre jobban érzem, hogy okos húzás volt.
Midori büszkén elmosolyodott. Hát persze!

Yuuka megkövülten hallgatta Benawi szavait. Ő még... így bele sem gondolt ebbe, hogy Namiék akár meg is halhatnak a sérüléseik miatt. Jó, az eshetősége fennállt, de már annyira ráhangolta magát az elkerülésre, hogy ezzel eddig nem is kalkulált. Ő is ilyen könnyen ki tudja mondani, hogy nem sajnálná őket? Mondjuk az tény, hogy Sayuri elvesztése jobban fáj...
Mennyi mindenből maradtam ki, Sayu...? Már arról sem nagyon tudtam, hogy tetszett neked Shinji. Ti amúgy is... kavartatok, vagy csak a szigeten? Nem tudtam... már egy jó ideje semmit sem tudtam! Azon a felvételen... annyira más volt a hangod. Rég hallottam olyannak. Persze nem a... nem a haldoklásra gondolok... Miért nem tud senki sem kitalálni semmit sem, amivel megváltoztatható lenne a múlt? Ha időben észreveszik a pöttyöket a térképen, még beelőzhették volna Namiékat. Akkor nem kellene rájuk így néznie... Volna, volna, már megint csak volna és ez a sok feltételes mód...
- Igazad van... - sóhajtott egy mélyet. - Ennyi ember között lehetetlen megteremteni az összhangot, még ezek után sem. Egy csapat vagyunk, de ugyanakkor mégsem vagyunk az...

Emiko nem is tudta már mennyi ideje nem esett ilyen jól, hogy végignyúlhatott puha ágyikóján. Úgy érezte, most az alvás legalább olyan boldogsággal tudná eltölteni, mint... Lehunyta a szemét. Kicsit próbálta félresöpörni a nehéz gondolatait, de Hayate képe így is fel-felrémlett előtte. Nem tudta eldönteni, hogy ez jó vagy rossz. Még mindig nem tudta eldönteni, hogy bosszút akar állni, vagy... épp ellenkezőleg. Nem, nem akarja bántani, csupán... Csupán mit is? Eleget tenni az elvárásoknak? Ő, mint a banda vezére, soha de soha nem kerülhet közel egy kormánytaghoz, még csak exhez sem. Mégis... van benne valami, ami... ami annyira csábította az iratlan tabu megszegésére. Vagy csupán maga a tabu az? Elmosolyodott. Hát igen. Erre mindigis hajlamos volt. Minden ami tilos, ami szokatlan, sőt megbotránkoztató... Talán mert sose volt ott az anyja, hogy megmondhassa, ez nem csupán nem szabad, nem is tesz jót neked... Mégsem... mégsem tudta hibaként felfogni az eddigi apró... vagy kevésbé apró... dolgait... Persze érthető, hogy ez az emberek többégének nem felel meg. De az ő nevelése még valahol nagyon korán megszakadt. Nem csoda, ha öntörvényűvé vált.

Hát ezzel meg is lenne. Mosogatás letudva, éljen! És nem is volt annyi, amennyire számított... De most már aztán nincs menekvés, itt a beszámoló ideje.
Lassú léptekkel indult meg jelenleg Kentával közös szobájuk felé. De... minek is halogat? Ha mást nem, azt megtanulhatta ebből a leckéből, hogy az cseppet sem vezet eredményre. Normál tempóra váltott hát - már amennyire lába engedte. Jöjjön, aminek jönnie kell. Ne a barátja legyen a legnagyobb félelme, előbb-utóbb úgyis el kell ismernie a történteket.

- Ezt nem hiszem el...
Shouri hitetlenkedve meredt hajdani ruhái maradványaira. Na jó, pár azért megmaradt, de hogy a francba szelektálta ki, melyek a kedvencei?!
- Kinyírom, esküszöm, hogy kinyírom!
Vetett még egy undorodó pillantást tulajdonaira, majd a még használható dolgokat behajigálva a hátizsákba visszaindult elégtételt venni.
Komolyan, mint valami gyerek! Hogy juthatott eszébe ilyesmi?!
- Niokinuma, te hülye nevű! - dörömbölt be az ajtón, mikor azt furcsamód zárva találta. - Tudom, hogy bent vagy! Mi a jó szart műveltél?
- Pont azt - jött a visszavágás az ajtó túl feléről. Tényleg, akár azt is megtehette volna. Hogy előbb nem jutott eszébe! De hát időhiányban volt, így csak a behajigálásra volt kerete.
- Ne hidd, hogy ilyen könnyen megúszod, hallod?! Addig élsz, amíg engem elkerülsz!
- Szerintem halkabban, van, aki aludni próbál.
- Bazd meg! - rúgott még egy utolsót az ajtóba Shouri. Ezért még kap, arra esküszik!

Benawi szelíden magához ölelte a lányt. Szóval te sem tudsz nekik megbocsátani... Érthető. Csak ne tudjanak ártani neked... Te túl... túl sérülékeny vagy... Még felhozni is féltem ezeket, de... meg kellett róla bizonyosodnom. Bár... bár meghalnának, és akkor nem juttatnák minden alkalommal eszedbe Sayurit... Hmm... most mondjam azt, hogy jellemző, hogy pont Nobu és Hayate lettek nagy haverok? Viszont másik oldalról... Natsuki és Nami barátsága is fennáll még mindig... Újra... És neki csak Nami maradt a régi csapatból. Mit érezne, ha meghalna? Mit érezne, ha hallotta volna, amit az imént mondott Namiékról? Vagy amit az imént kívánt... A dolgok túl bonyolultak... Mert ha hosszú láncon is, de... mind össze vagyunk kötve. És ezért fogunk mégis együttmaradni. Akárhogyis fáj ez néhányunknak. Valaki nyer, valaki veszít. Sőt, mindenki mindkettőt elszenvedi, ahogy a jelenkegi helyzet áll. Vajon... mi van az érme másik oldalán? Mit érez vajon Nobu, ha meglátja Yuukát? Vagy Shinjit? Hiroshiékat? A francba... Ez túl bonyolult...

Eizan kicsit megtorpant és onnan nézte végig Shouri kis jelenetét. Csak nem...? Szeeeegény Daisuke, most talán nagy fába vágta a fejszéjét. Na erre kíváncsi lesz. Bármi is lesz, de azt első sorból akarja látni. De most jobb dolga is van náluk.
Próbált minél halkabban bejutni a szobába, hátha Natsuki mégis aszik már.
- Ébren vagy? - kérdezte halkan, míg becsukta maga mögött az ajtót.

- Mi volt ez a kiabálás? - kérdezte Haruka a belépő Shouritól.
- Szerintem most nem akarod tudni - próbálta elfojtani indulatait a kérdezett. - De holnap úgyis meglátod, mikor elkapom azt a kis köcsögöt és...
- Héé! - szakította félbe Haruka. - Mit akarsz már megint Tatsuyától?
- Tőle? Én ugyan semmit. Niokinumáról beszélek, arról az utolsó aljas...
- Biztos nem akarod elmondani?
- Nem - dobta le magát a matracra Shouri. - De egy ideig ne menj wc-re, lehet, hogy eldugult...

- Nem tudom eleget hangsúlyozni, mennyire örülök, hogy te itt vagy nekem... - bújt még közelebb a fiúhoz Yuuka. - Nélküled azt hiszem... enyhén le lennék amortizálva lelkileg...Nem akarok belegondolni. Ne gondoljunk most ilyenekre, jó? Épp elég néha velük álmodni...

Eizan nem kapott választ. Csak a lány egyenletes lélegzését lehetett hallani a szobában.

- Na, én is ideértem - lépett be a szobájukba Tatsuya, majd egyből a matraca felé vette az irányt. Isten ments, hogy ő ma még zuhanyozzon is. Majd holnap reggel, legalább felébred majd.

- Rendben - bólintott Benawi. - Sajnálom, alapból nem kellett volna felhoznom. Tudom, hogy fáj erre gondolnod, én mégis eröltettem. Nem tudom, mi ütött belém - rázta meg a fejét. De tényleg nem... Egész mást tervezett mostanra, erre mg itt kötöttek ki. Ehhh... Neki valahogy nem sikerülnek ezek a dolgok. Talán jobb, ha inkább megy aludni. Most már úgyse lenne a lánynak hangulata...

- Hupsz... - suttogta Eizan. Ennyire azért nem váratta meg... vagy igen? Bár végül is fárasztó egy napjuk volt, egész délután mászkáltak.
Lerúgta a cipőjét - persze csak képletesen -, de mielőtt ő is lefeküdt volna aludni, a hátizsákjához lépett. Azért át kéne öltöznie, nehogy már ebben az egész napos ruhában menjen aludni.

- Oké - bólintott Kenta, csakhogy mondjon valamit. Nem lenne tisztességes rögtön fagagtóznia, nem? Majd mondja, ha beszélni akar róla, ha meg nem... Előbb had aludjon akkor rá egyet... Azért felült, jelezve, hogy ő ráér, ha szükség van a figyelmére.

Tatsuya megindult a matraca felé, és igyekezett úgy tenni, mint aki hű de nagyon álmos. Ám... Kenta mégsem ezt érdemli, hogy most jól az alvásba meneküljön előle, igaz? Leült a matracára, és egy ideig még csak meredt maga elé.
- Tudod... - szólalt meg kis idő múlva - valahogy mindig is tudtam... Annyira nyilvánvaló volt, csak nem akartam látni a valóságot. Próbáltam elmerülni a saját kis világomban...

- Előbb-utóbb úgyis bele kell törődnöm a történtekbe és valamikor szembe kell néznem velük is... - sóhajtott Yuuka. - Persze nem leszámolás szinten, csak... nem is tudom... Túl akarok jutni az elkerülő és elviselő viselkedésen, de egyelőre még mindig nem jutottam oda, hogy teljesen meg tudjam emészteni...

Kenta nem igazán tudta mit feleljen. Nem sok vigasztaló szava volt. De valamit azért mégis illik mondani nem?
- Hát... - nyögte ki - még mindig barátok vagytok, nem igaz? Legalábbis nem úgy tűnt, hogy fújna rád. Nem vesztetted el. És itt van, él... Tudom, hogy ez semmiképp se könnyű vagy jó, de... lehetett volna rosszabb is... - Oké, ezt a mondatot ő is utálja... Mért nem jut eszébe ilyenkor jobb? A fenébe... Tipikusan ez az a beszólás, amin nagyon fel tudja húzni magát. Másnak rosszabb... Gyűlölte, ha lenézik az ő kis nehézségeit, az ő kis problémáit, csak mert a világ másik felében valahol éheznek. Igen, szegények... De akkor nekem már nem fájhat semmi? Szóval, miért is mondja akkor ő is ugyanezt? Nevetséges...
- Lesz majd jobb... - mondta aztán. - Hidd el...

- Te egy nagyon rendes lány vagy - mosolyodott el őszintén Benawi. Újra és újra elcsodálkozott a lányon. Hogy képes mindig ennyire...?

- Bízom benne - dőlt hátra Tatsu a matracon. - Azt hiszem, egy idő után úgy is kikészítettük volna egymást. Legalábbis a korábbi ugratásainkat meg hasonlókat nézve. És kösz.
Tényleg, Kenta még itt van. Vagyis nem Midorival. Ha más szempontból, de azért neki is rossz... De ha most megkérdezi, hogy "na, mikor mész vissza Midorihoz?", akkor úgy tűnhet, mintha meg akarna tőle szabadulni. Inkább csendben kéne maradnia...