10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

Emiko büszkén tette le a kés-villát, ahogy végzett az evéssel. Mégitta az utolsó kortyokat is a narancslevéből, s elgondolkodva nézte a többieket. Mit kéne most csinálniuk? Keressék a többieket, vagy viselkedjenek inkább normális utasokként? Yuuka már biztos nagyon szeretné látni Benawit. Meg azért neki se lenne rossz dolog, tudni, mi van a fiúval.

Hayate fejében is hasonló gondolatok jártak. Hol a legnagyobb a valószínűsége annak, hogy ismerősökbe botlanak és mindezt közben úgy, hogy nem keltenek feltűnést? Ez az éttermi rész pont ilyen volt, de szinte lehetetlen volt kiszámolni, ki mikor jár erre. Bár az ebéd és a vacsora időpontja legalább kötött, de akkor meg nem tudnak rendesen beszélgetni, meg akkor ott van Morinaga is. A francba...
- Merre? - tette fel végül a kérdést Yuuka.
- Én csak azt tudom, Shinjiék hol vannak - felelte Hayate, szándékosan kerülve Nami nevét. - Meg ugye nem egy ismerőst láthattunk tegnap este, csak fogalmunk sincs, melyik szinten keressük őket és melyik szobában. Akiket meg nem láttunk azok vagy csak nem jöttek le a vacsorára, vagy dolgoznak. Ugye mint kiderült, Natsuki például itt kell felszolgáljon. Ha viszont a többiek lent vannak a személyzeti részlegen, oda nem lesz egykönnyű lejutnunk.

- Hát nem... - biggyesztette le a száját Emiko. - Jó lenne tudni mi van Natsukival. Midori biztos többet tud róla, az ő asztalukhoz ment oda az a pincér. De azt sem tudom, hogy őt merre kereshetnénk...

- Őt sem lehet könnyű megközelíteni - kopogott ujjaival az asztalon Hayate. - Az a férfi, aki vele ült és akihez a pincér odalépett valami fejes lehet itt, de nem láttam rajta rangjelzéseket, így nem akarom megtippelni. A kérdés az, hogy véletlenszerűen megint menjünk-e valahova, mint tegnap, hátha megint belebotlunk valakibe, vagy próbáljuk tudatosan alakítani az útvonalunkat?
- Kár, hogy nem tudunk különválni - sóhajtott Yuuka. - Legalább annyival könnyebb lenne.
- Hát igen - bólintott egyetértése jeléül Hayate. - Ha tudnánk egymás álnevét, az legalább valamennyit segíthetne a dolgon, de így még kérdezősködni sem tudunk. Úgy néz ki, ebből a tegnapihoz hasonló fog kisülni, hacsak nincs valakinek jobb javaslata. Vagy akár még itt is várakozhatunk kicsit, hátha...

- Semmi kiindulópontunk nincs? - kérdezte lehangolva Emiko. - Csak tudunk valamit csinálni... Kell lennie valaminek... Akkor... akkor beszéljünk Shinjiékkel! Az is valami!
Bizonytalanul nézett Yuukára.
- Már ha... nem baj...

Yuuka hirtelen nem csak Emiko, hanem Hayate tekintetét is magán érezte. Halkan még nyelt is egyet ennek eredményeképpen.
- Menjünk... - bólintott rá. - Egyszer tisztáznunk kell a dolgokat és meg akarom találni a többieket, főleg Benawit.
Meg amúgy is... amúgy is tartozom nektek, és nem csak a reggeli eset miatt... Különben is, Shinji most egy lakosztályban lakik Namival és képes uralkodni az érzelmein. Bár honnan tudhatnám, hogy mit érez pontosan? Már azt sem tudom, hogy én hogy állok a dolgokhoz...

Natsuki egy egész picivel nyugodtabb lett, mikor látta, hogy csak Morinaga várja kinn, lealább az orvos eltűnt. Némán követte a férfit. Elég volt arra koncentrálnia, hogy maximum álmosnak tűnjön, másnak nem, örülült, hogy a férfi nem firtatja a beszélgetést.
- Ülj csak le - kínálta hellyel a kabinjában. - Tényleg rosszul nézel ki.
A lány tétovázott, aztán végül leült.
- Hogy érted, hogy rosszul nézek ki...? - kérdezte óvatosan.
- Miért, jól érzed magad?
- Én... - elbizonytalanodott. Nem egészen tudta, mit lenne jó taktika mondania. A férfi megcsóválta a fejét.
- Még most sem hiszem el, amit csináltál. Egy pillanatig nem figyelek rád, és... Valahogy nem néztem volna ki belőled... Inkább csináld azt, amit mondtam. Pihend ki magad. Figyelj, Natsuki, én nem akarom, hogy rosszul érezd magad velem.
- Tudom - felelte gépiesen a lány. Nem akart gyenének látszani Morinaga előtt, de muszáj volt hátradőlnie és egy pillanatra lehunynia a szemét. Borzasztóan szédült még ettől a kis sétától is. Lehet, hogy tényleg elkapott valamit?
- Dőlj le inkább aludni. Menj csak nyugodtan a szobámba!
- De... - próbált tiltakozni Natsuki. Feküdjön Morinaga ágyába? Valahogy ez az amit nagyon el akar kerülni, minden formában...
- Ne szórakozz, össze akarsz esni? Na, gyere szépen... Aztán hozatok valami reggelit is. Éhes vagy?
- Nem igazán... - ingatta a fejét.
- Pedig enned kéne. Hogy akarod máskülönben összeszedni magad.
- De jól vagyok! - felelte makacsul a lány.

- Nem tartozol nekünk semmivel - csóválta a fejét Emiko. - Ha nem akarsz, majd megyek én, vagy Hayate... Ki tudunk találni mást is... - sorolta a lehetőségeket.

- Nem, én is megyek - rázta a fejét Yuuka. - Mennem kell, magam miatt is. Valamiért legalábbis így érzem... Ha... ha esetleg rosszul érzem magam vagy valami, legfeljebb kimegyek. Szeretnék én is ott lenni veletek.
Hayate még egy ideig figyelte a lányt, majd bólintott.
- Rendben - mondta. - De komolyan Yuuka, én foglak kiküldeni, ha rosszul festesz majd. Még azt sem tudjuk, milyen következményei lehetnek a kint alvásodnak, tehát ha azt látom, hogy megterheled a szervezeted, kíméletlenül visszakísérlek a szobádba. Jó?
- Jó - felelte Yuuka. - De jól leszek, ígérem.

- Akkor, essünk túl rajta - kelt fel Emiko. - Hayate, te tudod a szobaszámot - nézett rá várakozóan.

- Mindjárt mondom... - halászta elő nadrágja zsebéből Hayate a Namitól kapott cetlit, majd fel is olvasta a tartalmát. - Hát most már tudjuk, ők hol vannak. Akkor próbáljuk meg.
Még bátorítóan biccentett egyet Yuuka felé, mielőtt elhagyták volna az éttermet.

Eizan nem nagyon bánta, hogy folyamatosan változik a munkahelye a hajón. Legalább változatos, hogy ilyen mindenes lett... Legjobb tudása szerint igyekezett takarni fáradtságát és remélte, hogy tényleg nem látszik rajta annyira. Ez még csak egy nap volt. És lesz még jó pár hasonló. Menni fog ez...
Jelenleg épp azt jelezték, hogy az egyik mellékhelyiségnél akadt valami probléma. Egy wécénél? Remek, tökéletesen illik a hangulatához. De megcsinálja, azért is...

Shinji dühös morgással kapott magára egy pólót, meghallva az újabb kopogást. Mondjuk Midorit előzőleg se zavarta, hogy a szexi felsőtestét fedetlenül hagyva nyitott ajtót... De most már nem is ússza meg ilyen egyszerűen a lány. Nem, Nami még mindig nincs itt! Kész! Mogorván nyitott ajtót.
- Hű... - pislogott. S kicsit el is bizonytalanodott. - Ennyien? Engem kerestek? - érdeklődött. - Mert Nami nincs itt... Előre szólok...

Morinaga komolyan kezdett aggódnia a lány miatt. Pillanatok alatt elaludt. És most, hogy mit sem tudott magáról, vagy arról, hogy valaki figyeli őt megint úgy tűnt, nyugtalan az álma. Talán fájdalmai is vannak. Azt mondta nem sérült meg komolyan. Lehet, hogy mégis? Nem ez lenne az egyetlen dolog amiben nem mondott igazat. Meg kéne tudakolnia valakitől. Eizan? Nem tűnt túl késségesnek. Akkor marad egy régi kedves ismerős...

- Akár téged is - bólintott Hayate. - Már ha nem gond, hogy így rád törünk. Amúgy üdvözlet. Igazából csak érdeklődni szeretnénk, hogy kiknek a hollétéről van tudomásod/tudomásotok a hajón. Szívesen felkeresnénk egy-két ismerőst. Bár már legalább titeket tudunk szoba szerint.

Tatsuya álmosan nyújtózott egyet. Király, sikerült magától felkelnie! Akkor mégsem volt olyan durva az a tegnap éjszaka. Bár tényleg, Haruka alig ivott, ő meg semmit. Nem is kellett senkit sem hazacipelni. Mindössze kicsit később feküdtek le a kelleténél...
Nagyot ásított, majd szemüvege után tapogatózott. Vajon Haruka ébren van már?

- Igen? - húzta fel a szemöldökét Shinji. - Ezekszerint Nami fecsegett... - kelletlenül hátrébbállt az ajtóból, hogy bejöhessenek. - Imádom az édes menyasszonyomat... Fűt-fát rámereszt.
- A menyasszonyod? - kerekítette el a szemét Emiko.
- Ne legyél féltékeny, drága - mosolygott rá a fiú. - Ha szeretnéd még ejthetem a kedvedért...
- Szeretnél erről beszélgetni? - mosolygott rá bűbájosan a lány. Shinjinek erről valamiért fájó emlék ugrott be.
- Nem muszáj, nem csípem az erőszakos nőket...
Shinji helyet foglalt a fotelban, anélkül, hogy zavartatta volna magát akárcsak azzal is, hogy odébbrakja a takarót meg Nami párnáját a kanapéról.
- Én csak Nobuval beszélgettem eddig - mondta ahogy beljebb jöttek. - Meg pár perce Midorival. Mi a fenét akart ő is ilyen kora reggel, az agyam eldobom... Egy ilyen hajón... Azt hinné az ember nyugta lehet... Bár már fél kilenc, lassan amúgy is felkeltem volna.
- És nem tudod, Midori merre van? - csillant fel Emiko szeme.
- Fogalmam sincs, nem érdekelt. Nem kérdeztem. Illetve... - visszagondolt az előző napi vacsorára. - Ja, de tudom. A kapitány szobájában lesz, de meg ne kérdezzétek az hol van. Nami tudja, mert nála volt az este, de mire visszajöttem már aludt. És egyébként sem érdekel... És nem, fogalmam sincs hol van a csajszi, mert lelépett mielőtt felébredtem volna... Nem mintha hiányozna...

- Tehát a kapitány volt... - gondolkodott hangosan Hayate. - Így már inkább világos. Akkor viszont lemondhatunk róla, hogy meghívás nélkül odamegyünk, hacsak nem tesz ez ellen valamit Midori. De ahhoz épp hogy őt kéne megtalálni. Azért köszi, már ezzel is segítettél. És akkor Nobu is megvan, alakul.
Yuuka közben szokás szerint csendben figyelt. Menyasszony? Hát ez... érdekes párosítás... De nem tűnik úgy, hogy Shinjit zavarná, sőt szándékosan játszik a szóval. De Shinji azért jóval másabb, mint ő...

Tatsuya ujjaival végigszántott a haján, hogy elfogadhatóbb állapotba hozza magát, de minimális igyekezete feleslegesnek bizonyult, mivel Haruka még nagyban aludt.
- Na most ki a koránkelő, mi? - ásított egyet Tatsuya. - Bár az a kevés koktél is biztos közrejátszik. De több ilyen nem lesz, nehogy már erre verje el a pénzét.
Nélküle gáz lenne elmenni reggelizni, mi? Na mindegy, addig átöltözik meg hasonlók, iszik egy teát. Majd csak feltámad valamikor...

Shinji gyorsan lefirkantotta Nobu szobaszámát.
- Tess - nyújtotta át Hayatének. - Örülni fog neked. Megviselte a várakozás, én meg unom állandóan azt hallgatni, hogy jajj Nami így, Nami úgy, de azért nem jönne ide... Pff... Most hallgasd kicsit te... Vagy vidd el a lányokat is, hátha úgy dönt, elkezd végre másnak udvarolni. Ja bocs... - pillantott Yuukára. - Tudom, te foglalt vagy. Bár az még semmit se jelent... - legyintett. - Jó pasinak találod Benawit? Bejön a...
- Fogd már be! - teremtette le Emiko. - Nem mindenki olyan, mint te. Jól meg vannak Benawival, ne cseszegesd! Egyiküket se!
- Jól van, jól van... - rántotta meg a vállát Shinji. - Egy rossz szót nem akartam mondani a barátodról...
Emiko szúrós szemmel nézte Shinjit. Azt próbáld meg... Ezt az idiótát!
- Nem is zavarunk tovább! - fordult meg gyorsan Emiko. - Kösz az infókat... - azzal az ajtó fel terelgette Yuukát is.
Shinji szemöldökráncolva nézett a lányra. Ejj-ejj, de ingerlékeny valaki. Csak nem megtaláltam a kis Emiko gyengepontját is? Gondolatmenetét telefoncsörgés szakította meg.
- Basszus... - morogta. - Mi vagyok én portás?!
Ingerülten vette fel a készüléket.
- Igen?!
Emiko megtorpant és várt.
- Nem, nincs itt. Nézze, ha akar valamit, keresse meg, nem vagyok az anyja. ... Akár még át is adhatom... ... Mert ha nem? ... Na ne röhögtessen!
Köszönés nélkül vágta le a kagylót.
- Ennyire nem lehet jó nő, hogy mindenkinek ő kell... - csóválta a fejét. - Gyorsan intézd el, hogy Nobu újra felszedje, és akkor kiköltöztetem a szobámból... - címezte Hayatének a kérést.

Hayate gyorsan ellenőrizte a lapra írt számot, majd mikor megjegyezte, azt is zsebre vágta. Shinji szavaira nem nagyon akart reagálni, de a fiú szavai nyomán valami mégis megfordult a fejében. Esetleg... előfordulhat, hogy Nobu vagy Nami közül az egyik mégis meggondolta magát és feladta önkéntes "száműzetését"? Mennyi az esélye annak, hogy Nami most Nobunál van? Bár Shinji azt mondta, Midorival keresték egymást, valószínűleg most is ott van. De ki kereshette az előbb a lányt? Bizonyára nem valami ismerős, ha Shinji így reagált. Bár várjunk csak... nem sokan tudnak róluk, hogy itt vannak, bizonyára nem valami random illető kereste pont Namit. Akkor viszont lehet, hogy Shinjinek kicsit más hangszínt kellett volna megütnie, de hát ez Shinji. Neki aztán mondhatja az ember. Szívesen beszélt volna Nobuval is, de nem akarta a lányokat is odavinni, főleg nem Yuukát. Mert hogy Nobuval hogy állt, azt már pláne nem tudta.
- Még egyszer kösz - fordult még vissza az ajtóból. - Majd meglátom mit tehetek az ügyben. De remélem tudod, hogy az utazás végéig egy lakosztályon osztoztok, pusztán a feltűnés elkerülése végett. Addig is további szép napot!

Natsuki zihálva ébredt, s ömlött a verejték az arcáról. Álom...? Ugye tényleg csak álom volt? Remegve szorította magához a párnáját. Úgy érezte fuldoklik. Eizan... Nem, nem semmi baja... Nem tenné meg, ugye? Fenyegeti, de... de... Nem ölné meg tényleg, ugye? Az álmában viszont megtette... És Natsuki csak nem tudott kikerülni a hatása alól. "Megmondtam. Megmondtam, hogy kicsinálom, ha nem fogadsz szót! Nem érdekel mi van veled, nincs kifogás! Most már nincs útban ez a kis senki... Most már nem áll kettőnk közé..." Sietve igyekezett kitörölni a könnyeket a szeméből. Nem történt meg. Nem is fog... Nem fog... Csak ekkor jött rá, hogy Morinaga szobájában van. Beszélnie kéne vele... Meg kéne kérdeznie, hogy... De ha megkérdezi, hogy nem bántotta-e Eizant, akkor... Lehet, hogy pont azért fogja... Nem halhat meg... Nem szabad... Eizan nem ezt érdemli... Nem érdemli, hogy most szenvedjen miatta... Eizan, ugy el fogsz tudni felejteni engem? Kérlek szépen...

- Tervezek is visszaélni a helyzettel - vigyorodott el Shinji. - Nami csinos lány... De ahogy látom te sem panaszkodhatsz... Kettő egyszerre... Izgalmas éjszakáknak nézel elébe...
- Hallottam ám! - fordult vissza Emiko, s dühös szemekkel meredt a fiúra. - Tudod Hayate nem olyan hímringyó, mint te...
- C-c-c... Látom ám, hogy ti ketten kavartok... - ingatta a fejét Shinji. Emiko arca lángvörösre gyulladt.
- Mi nem... - rázta a fejét ijedten, de Shinji önelégült arcát látva elhallgatott, és kiviharzott a szobából.

Hayate megvárta, míg Yuuka is kilép az ajtón, és még utoljára visszafordult Shinjihez, mielőtt csatlakozott volna a lányokhoz.
- Vigyázz magadra... - villant a szeme a fiú felé, majd becsukta az ajtót. Később visszagondolva mintha fenyegetés enyhe árnyát hallotta volna vissza a "jó tanácsból". Hogy Shinji is így érezte-e, az most valahogy nem érdekelte. Vagyis... azért egy kicsit mégis remélte, hogy igen.

- Ez teljesen megbolondult - duzzogott Emiko karbafont kézzel. - Mindig ilyen pofátlan volt? - fordult a másik kettőhöz. - Hihetetlen, és én még próbáltam kedves lenni vele, erre meg... Tényleg nem érdekli, kiről van szó, mindenkit cseszeget! Ekkora barmot... Nem kellett volna idejönnünk... Szegény Yuukának is beszólt, micsoda aljas, alattomos...
Hiába próbálta terelni a dolgot, nyilvánvaló volt, hogy elsősorban nem a Yuuka felé irányított megjegyzés miatt haragszik a fiúra.

Benawi frissen és üdén végezte a munkáját, s bár már volt jócskán terve délutánra, nem mondhatta azt sem, hogy türelmetlenül várná a munkaidő lejártát. Vajon a többiek is ennyire testhezálló feladatokat kaptak? Kenta biztos szintén élvezi, hogy a sázmítógépek körül sürgölődhet. Na és a lányok? Miért lehetnek Hayatével összezárva? Furcsa az egész. Talán ők nem is dolgoznak, hanem utasok. Végülis ez logikus, furcsa lenne ha egy helyre lennének beosztva. Valahogy ami Emikohoz illik, az Hayatéhez egyáltalán nem, Yuukához pedig... Hárman teljesen mások... Azért remélte, hogy jól kijönnek, vagyis....! Yuuka elviseli Hayatét, Emiko meg... Emiko meg azért kicsit haragudhatna a fiúra... Csak egy egész kicsit... Kicsit jobban, mint eddig...

Nobu hamarabb kifáradt a sétában, mint remélte, de megígérte, hogy nem erölteti túl a lábát, így visszavonult a kibainjába némi péksütemény és egy üveg üdítő kíséretében. Remek délelőtti program: tömni a fejét a tévé előtt...

- Ne is vedd magadra. És reménykedni még lehet, hogy leszokik róla - szólt Hayate. - Bár igencsak halvány az a reménysugár, de azért még ott van. Azelőtt nem volt ennyire ilyen, talán lesz egy azután is, mikor változtat a viselkedésén.
"Vajon mindezt Sayuri halála hozza ki belőle...?" - gondolkodott Yuuka. - "Vagy eddig is ilyen volt, csak nem tűnt úgy fel? Nem tudom..."
Bár nemrég még ő ragaszkodott hozzá annyira, hogy ő is jönni akar, nem lesz semmi gond, azért kicsit megkönnyebbült, hogy Namit nem találták a szobában. De így most csak megint halogat.
Halkan felsóhajtott.
- Hová megyünk most...? - kérdezte végül.

Hiroshi próbálta kipislogni szeméből az álmot, de nem nagyon ment még neki.
- Na mennyi az annyi...? - próbálta kivenni órája számlapját. - He...? Még csak ennyi? Minek keltem én föl?!
Visszahanyatlott az ágyra és egy órával későbbre állított ébresztőt. Igen, ez jó lesz. Mire Ayumuval megy ebédelni, egész jól gatyába tudja szedni magát.
Ayumuval... ebédelni... Ez csak egy baráti együtt-evés, izé, olyan kollégás! Azelőtt még nála is aludt, na tessék!
Jobb, ha visszafekszik...

- Ó - torpant meg Emiko, s lassan rájött, hogy kicsit feltűnően húzta fel magát a történteket. Enyhe pír jelent meg az arcán. - Hát... Hayate...? - nézett rá bizonytalanul.

- Jó reggelt! - köszönt vidáman Nami, ahogy észrevette, hogy Shinji is ébren van már. Az borús tekintettel nézett vissza rá. - Te meg mit reggeliztél, hogy iylen fejed lett? - pislogott. - Midori volt erre?
- Igen, volt... - morogta a fiú. - Elküldtem. Aztán befutottak Hayatéék, pár perce... Őket is leráztam. De kivételesen nem téged kerestek... Viszont Morinaga üzeni, hogy vár a szobájában. Tess... Azért szerintem még mindig inkább Nobu, mint egy iylen öreg fasz... De ha semmiképp sem akarsz visszamenni hozzá, hát itt vagyok én is...
Nami nem is figyelt rá.
- Mit akar Morinaga?
- Mit t'om én... - rántotta meg a vállát. - Na megyek, lezuhanyzom... Te meg tájékoztasd a barátaid, hogy nem vagyok a komornyikod...
- Te kérted meg a kezem, viseld a következményeit... - nyújtotta kia nyelvét. - Sok barátom van, egyesekkel ellentétben, mert én bűbájos lány vagyok.
- Az... bűbájos gyilkos... - tűnt el a fiú a fürdőszobaajtó mögött. Nami egy pillanatra visszafolytotta a lélegzetét, aztán megrázta a fejét és sietve elindult a megadott szobaszámhoz. Na, essünk túl rajta.

Miharu egész ébernek érezte magát, mégis mikor megpillantotta, mennyi az idő visszadőlt. Még felesleges felkelnie... Kazuma ébren van már? A fiú felé pillantott. Vajon meddig császkált este? Nem látta egész nap... Remélte azért néha beszélnek is, ha már szobatársak lettek... Még mindig nem árulta el, ki is ő voltaképpen...

Hayate arcán különös tekintettel gondolkodott Shinji megjegyzésein, mikor észrevette Emiko pillantását. Egyből változtatott az arckifejezésén és igyekezett úgy tenni, mintha egyáltalán nem zavarta volna a fiú korábbi produkciója.
- Hogy merre? - kérdezte a fiú is. - Nem tudom, érdemes-e most átmenni Nobuhoz, talán ő sincs a szobájában. Vagy ha ott is van, nem biztos, hogy Shinjinél többet tud mondani. Majd később azért benézek hozzá, csak nem tudom, mennyire díjazná a hármuk által alkotott vendégsereget.
"Meg azért Yuukát sem árt elfelejteni..."
- Apropó, Yuuka, hogy vagy? Nem fáj a fejed, vagy valami még reggel miatt?
- Nem - rázta a fejét a lány. - Egyelőre úgy tűnik, jól vagyok.
- Akkor jó - bólintott megkönnyebbülve Hayate. - De azért figyellek. Amúgy van valakinek ötlete, hogyan csalhatnánk ki Midorit a kapitányiból? Már ha nem lófrál ő is valahol a hajón...

- Hát... tudnunk kéne hol van, hogy kicsalajuk, nem? - felózott Emiko. - De nem tudjuk... Fogalmam sincs... - kicsit csalódott volt. - Ez zsákutca, mi? Azért majd benézek mégegyszer Shinjiékhez később... Nami tudja merre van Midori. Akkor meg már... onnan könnyebb lesz, na. És hátha Midori emg tud valamit Benawiról is! Ki tudja...

- Szia! - köszönt mosolymentes arccal Nami, akármilyen gusztustalan bájmosollyal fogadta is a pasas. - Meg sme lepődtem, hogy itt vagy. Jöttél felügyelni a kegyeltjeid? Nem, várj... had találjam ki... - mondta már befelé menet - inkább szórakozni jöttél... Nem egy olcsó mulatság, de pénzed, mint a tenger, és felbérelni egy csapat ribancot, már túl unalmas, nem igaz? - kényelmesen hátradőlt a fotelon, s kersztbevetette a lábait.
Morinaga a fejét csóválta.
- Mást alig tudok rábeszélni, hogy ne féljen leülni, de meg csak így ledobod magad... Tudod mit, akkor meg sem kínállak, szolgáld ki magad... - bökött a bárpult felé. Nami arra pillantott.
- Hát igen, szükség is lesz rá... - kelt fel, s töltött magán egy kis pohárka Bacardit. Bár gondolkodott rajta, hoyg színpofátlanságból valami drága italhoz nyúljon, de... - Halljam, mit szeretnél? Nem érek rád egész nap...
- Sok a dolgod? - érdeklődött kedvesen a férfi.
- Vagy legalábbis csak érdekesebb programjaim vannak nálad, igen...
- Nocsak? Újra összejöttél a barátoddal?
Nami összehúzta a szemét.
- Most rólam akarsz beszélni?
- Nem lenne rossz téma - jelentette ki Morinaga -, majd sort kerítünk arra is. De nem. Most még nem. Inkább Natsuki érdekelne.
- Mért nem őt kérdezed?
- Nincs abban az állapotban...
Nami elsápadt. Szóval igaz, tényleg...
- Mi baja?
- Hát látod, ez engem is érdekelne...
A lánynak rengeteg önuralmra volt szüksége, hogy ne pattanjon fel.
- Azt hallottam, beteg, de... Tényleg...?
- Ez egy elég tág fogalom. Összeesett a konyhában, de akkor még csak azzal foglalkoztak, hogy nehogy valami fertőző betegség legyen... Később megkértem, hogy komolyabban vizsgálják meg, de fogalma sincs az orvosnak, mi lehet. Mondd csak, megsérült a szigeten? Úgy értem, komolyabban?
- Mi számít komolynak? - ráncolta a homlokát Nami. - Hayatét hasbalőtték, Nobu pár centrire kapott golyót az ütőerétől, én is kaptam egy csinos kis golyót a hasamba... Őt csak kicsit megvagdostam... Többnyire én... Azért az is fájhatott, de... Volt ő is orvosnál, tudnánk róla, ha baja lenne. De ha volt nála orvos nyilván észre is vesz egy nyílt sebet.
Morinaga bólintott.
- Igen. Ez logikus. De akkor tényleg nem egészen...
- De mi a baja egész konkrétan?
- Belázasodott, rendszertelen a légzése, erőtlen... Most is itt alszik.
- Itt? - húzta fel a szemöldökét meglepetten Nami. - Miért itt?
- Szerettem volna, ha szem előtt van.
- Képzelem...
- Gondolj amit akarsz, de így legalább megakadályozhatom, hogy megint nyugtatókat szedjen be!
Csend borult a kabinra. Nami döbbenten nézett maga elé. Hogy mit? Natsu... Lassan felkelt, s letette az italát.
- Hol van? - kérdezte halkan.
- Előbb szeretném, ha segítenél nekem.
- Hogy miért vett be nyugtatót? Tőlem akarod megtudakolni?
Morinaga várakozón nézett a lányra. Az próbálta összeszedni a gondolatait.
- Találkoztál vele mielőtt... rosszul lett...? - próbálkozott óvatosan. Morinaga bólintott.
- Mit mondtál neki?! - Nami már nem bírta visszafojtani vádló hangsúlyát. Rossz érzése volt, mint végig ezzel az egésszel kapcsolatban.
- Meg akartam tőle érdeklődni, miért titkolta el, hogy összejött a szigeten azzal az Eizan nevűvel...
Nami lehunyta a szemét, hogy lenyugtassa magát. Sejtette. Mások dolgait kiteregeti, a sajátjáról meg nem beszél... Szép...
- És?
- És valahogy Eizan jelenlétében sem lett beszédesebb. Egyikük sem. Kissé felidegesített.
- Bántottad?! - csattant fel Nami. Morinaga elmoslyodott.
- Ugyan... Csak felhívtam rá a figyelmét, hogy drága ez az út...
Nami dühösen indult meg a férfi felé. Hoznia kellett volna valami fegyvert. De sebaj... Puszta kézzel is meg tudja fojtani...
- Ha olyasmire kényszerítetted, amit nem akarna megtenni, én... - sziszegte.
- Nézd. Én nem mondtam emg neki, mit kell tennie. Ő mondhatta volna azt is, hogy haladékot kér, majd dolgoztok, és együtt hosszú évek alatt fizettek, de... Neki egyből a saját megoldása jutott eszébe... Tudod... Azt hittem megváltozott. Tetszett amiket mondott, tetszett, hogy láttam rajta bűnbánatot, aggódást, de... De még mindig ugyanolyan ribanc. Neki csak egy féle megoldás létezik...
Nami remegett dühében, de még az az egy lépés távolságot tartotta.
- Szereti Eizant... Ugye nem... ugye nem tette meg... - elakadt a szava.
- Időt kért, és megadtam neki. De mikor találkoznunk kellett volna, ő már használhatatlan volt...
- Használhatat... - Nami képtelen volt befejezni a szót. - Na kezeld Natsukit úgy, mint valami... valami... - megint elakadt. - Mivel zsaroltad meg?! Azt mondtad kicsinálod Eizant?! Persze... hisz még oda is hívtad őt, hogy sarokba szorítsd... Hogy lehetsz ilyen aljas, rohadt...
- Fékezd a nyelved! Ha felidegesítesz, nem fogom vissza magam!
- Már engem is zsarolsz?! Nem fogom megválogatni a szavaimat! Natsuki... Natsu... - alig tudta összeszedni a szavait a dühtől. - Nem tudod mit csinálsz... - sziszegte.
- Nézd, én semmi olyasmit nem mondtam neki, hogy megöletek bárkit is... Tettem pár ködös megjegyzést, a többi... a képzelete műve...
Nami idegesen járkálni kezdett a szobában.
- A képzelete...? Basszus... te... a francba... Fogalmad sincs, milyen Natsuki képzelete...
- De jó neked, hogy belelátsz, engem is érdekelne...
A lány remegve torpant meg.
- Látni akarom! Most!
Morinaga megadón bólintott.
- Erre...
Nami lábujjhegyen osont be a szobába. Akárhogy is sejtette, hogy fogja látni Natsukit, megijesztette az egész... Olyan rég volt, mikor utoljára... Annyi évig azt hitte, hogy nem lesz többet ilyen... Összeszorította a fogait, s leült az ágy szélére. Alszik? Alighogy feltette magában a kérdést, Natsu összerezzent, s kinyitotta a szemét.
- Nami... - súgta halkan, aztán ijedten felült. - Baj van? Valaki....? Valakinek baja esett? Jól vagy?! Eizan... Eizan jól van?! Jézusom Nami, mondd hogy Eizan...
Nami sietve átölelte Natsukit, hátha le tudja nyugtatni. De már semmi sem olyan volt, mint régen...
- Semmi baj, semmi. Senkinek sincs semmi baja. Eizan is jól van. Semmi baj. Nyugodj meg.
Natsuki azonban, bár elhallgatott, semmivel sem tűnt nyugodtabbnak.
- Tűz forró vagy... - mondta aggódva, s eleresztette a lányt. Natsuki lassan megrázta a fejét.
- Semmi bajom, én... Jól vagyok... - tiltakozott, de... hát nem hallja a saját zihálását? Hogy lenne jól?!
- Csak aludj, oké... Pihend ki magad, hogy jobban legyél - féltőn simogatta meg a lány haját. - Én ezt elintézem... Elintézem Morinagát, rendben? Minden rendben lesz... Hiszel nekem, ugye? Bízol bennem?
Natsuki bizonytalanul bólintott, s hagyta, hogy Nami visszafektesse a párnákra.
- Jól van... - odébbsimította a csatakos tincseket a lány arcából. Kéne valami vizes borogatás, vagy... vagy valami... Kapott egyáltalán valami lázcsillapítót? A fenébe... Hogy lehetett olyan idióta, hogy nyugtatót vett be? Nem emlékszik rá, mit mondott Kaori? A francba... Persze hogy is várhatna el logikus cselekvést Natsukitól... Ilyenkor... Meg kellett volna mondania Eizannak. El kellett volna mondania... Ez msot nagyon durva... Most tényleg nagyon durva... Most hogy fogja rendberázni Natsukit? Már Kaori sincs itt... Érezte, hogy ő maga is kezd kétségbeesni... Nem kéne... Úgy hogy nyugtatja meg Natsukit?
Várt míg a lány elalszik, aztán visszasietett az ajtóban várakozó Morinagához. Nyilván minden szavukat hallgatta... Meghalsz te rohadék... Csak várj, úgy kicsinállak, hogy bánni fogod, hogy megszülettél...
Továbbsétált, minél messzebb Natsukitól. Morinaga halkan becsukta az ajtót, s követte a lányt.
- Mi baja? Tudsz valamit, amit én nem... Ahogy vártam a legjobb barátjától...
Nami összeszorította a fogait. Tudni akarja? Tudni akarja mi baja? Hát oké... Hát jól van, Morinaga... De segíteni fogsz nekem rendbehozni! Segíteni fogsz, vagy kicsinállak!

- Egyelőre akkor azt javaslom, hogy folytassuk a tegnap megkezdett felfedezésünket - javasolta Hayate. - Bárhol lehetnek a többiek, talán a szerencse és a véletlen mellénk áll. Meg amúgy is körbe akartunk nézni, így össze is köthetjük a kettőt. És jól mondtad, később még visszanézhetünk Namiért is. Hát akkor...?
- Most döntsön Emiko - ajánlotta fel Yuuka. - Tegnap én kértem, hogy menjünk a tetőre, most hagy válasszon ő.
- Rendben - bólintott Hayate és egyből Emiko felé fordult. - Merre vágysz elnézni?

Eizan közömbös arckifejezéssel mosta meg a kezét. Csak egy kis dugulás... meg ráadásnak egy enyhe csőtörés. Még jó, hogy tényleg csak enyhe, egy tömítést még ő is helyre tudott rakni. Tessék, megcsinálta. Ez is kész.
Mikor végzett a kezeivel, arcát is alaposan átmosta hideg vízzel. Ahhoz képest egész jól felébredt már... Most mehet is vissza valami újabb melóért. És még mindig nem látta sehol sem Namit, hiába meresztgette a szemét. A rohadt életbe...

- Ö, hát... - Emiko elbizonytalanodott. Igazából fogalma sem volt mit akarhat megnézni egy ilyen hajón. Egyáltalán mi van itt. Mármint, oké végigbújta a prospektust, meg ilyesmi, de... Egyszer be akart nézni abba csúcsszuper 3D moziba, de az nem épp az a hely, ahol bárkivel is össze fognak futni. Bárba majd estefelé kéne menni, a medencét... khm, igen arra is kíváncsi, de majd csak az út végefelé...
- Igazából nem tudom... - vallotta be. - A legtöbb dolog itt este izgalmas, nem? Mármint színház, meg mozi, bárok, diszkó... Bár nem tudom melyik mennyire tetszene nekem... De kíváncsi vagyok... Azt hiszem... Nézzünk el az eddzőtermek felé. Úgyis érdekelte Hayatét.
Legalább meglátja mi felé kacsingat Hayate és jól rászólhat, hogy meg ne próbáld... De tényleg mit szabad most neki? Mármint nem tilthatja meg, hogy Hayate sportoljon, ha ezt szereti csinálni, de valami kompromisszumot biztos tudnak kötni. Mi terhelné meg a legkevésbé? Az biztos, hogy felüléseket nem fog csinálni... Pff...

Midori unottan sétálgatott egy folyosón. Már jóval több ember mászkált mindenfelé, mint reggel, de senki ismerőst nem látott. Shinji elég harapósnak tűnt, nem volt kedve mégegyszer lemenni hozzá, Kentát meg mégsem rángathatja állandóan, végülis neki se, meg a kapitánynak se tetszett az ötlet.
Érdeklődve állt meg egy kisebb terem mellett. Ez meg? Színes papírhalmok kis asztalokon, pár egyenruhás ember, de utasok alig lézengtek. Az ajtóra ragasztott papírlapra pillantott. Angol felirat persze, de azért tudta értelmezni. Na jó, ez jól hangzik, origami meg lampionkészítés. Nem fog unatkozni, meg mostantól az épp itt dolgozók se...

Hayate igencsak díjazta Emiko ötletét, főleg mert így nem éjszaka kellett kilógnia. Bár attól függetlenül lehet, hogy ki fog, mármint csak abban az esetben, ha a lány esetleg tiltana bármi olyan tevékenységet, amiről ő viszont úgy ítéli meg, hogy még elbírja a szervezete.
Első ránézésre nem látott senki olyat errefelé, akit kerestek volna. Bár végül is miért pont egy edzőteremben lennének... Annyira még talán Midori sem izgága, hogy pont ide jöjjön. Kár, pedig könnyebb lett volna, ha máris elkapják a lányt.
Viszont ez az edzőterem... milyen jól felszerelt! És pont most kellett így kikészítenie magát. Sóvárogva nézett a futópad és az ahhoz hasonló, egész testet átmozgató eszközök felé. Amik most természetesen ki voltak zárva... - legalábbis amíg Emiko itt van. Tényleg, milyen hatást kelthet itt a két lány? Bár nem vészes, vannak itt nők is.
Hmm... azt sem lehet... ezt sem. A francba... A végén még tényleg csak a súlyzó marad.
Yuuka is érdeklődve nézett körbe, bár őt azért kevésbé kötötték le az itt látottak, mint testőrüket. Meg nem is nagyon tudta elképzelni magát, amint ezen eszközök valamelyikét használja...

- Hát nem tudom... - nézett körbe Emiko elgondolkozva. - Szerinted futnod szabad? - érdeklődött Emiko. - Mármint, ha úgy érzed, hogy elfáradtál, márhogy úgy elfáradtál, hogy fáj vagy megterhel, persze kizárólag a sebed miatt, vagy kellemetlen az a mozgás, abbahagynád?
Szigorúan nézett Hayate szemeibe.

Shouri elégedetten nézett végig a kisfiú arcán. Nocsak, nocsak... csak nem használ a taktika?
- Egy szót sem értettél abból, amit most mondtam, ugye? - kérdezte mézes-mázos hangon, mellé mégis olyan félelmetesen vigyorgott, legalábbis a gyerek szemszögéből. A kisfiú szemei még jobban elkerekedtek és tekintetével segítség után kutatott.
- Kitűnő - bólintott elégedetten Shouri. Külföldi vagy sem a gyerek, a hangsúlyból azért sokat ért. - Akkor add vissza azt a játékot... Most! - kitartotta a kezét és szándékosan megnyomta az utolsó szót. A nyomaték kedvéért még a szeme is fenyegetően villant egyet, persze mindezt a negédes mosoly mellett. A kisfiú sietve az 'ijesztő bácsi' kezébe nyomta a kisautót, amit nemrég vett el még mindig sírdogáló társától. Miután Shouri az eddiginél is elégedettebben tartotta ujjai között a játékot, a gyerek rémülten keresett menedéket a többi játék között.
- Megy ez - vigyorgott továbbra is Shouri, és egy másik fiúcskához lépett, hogy a kezébe nyomja a kisautót. - Nesze. Élvezd ki, amíg lehet.

- Ha megígérem, hogy igen, akkor engeded, hogy fussak? - kérdezte kissé meglepetten, de egyben reménykedve Hayate. Na, lehet, hogy mégis fel tudja majd mérni az állapotát? Mert ha csak fekszik és pihenget, akkor még jó, hogy fáj mindene, mert punnyad. Neki viszont a mozgás a lételeme, csak eközben tudja rendesen felmérni, milyen károkat is szenvedett el.

Ichiro lassan kinyitotta a szemeit és különösmód úgy érezte, egész jól kialudta magát. A kérdés már csak az volt, hogy meddig tart ez az állapota. Sőt, most még annyira nem is volt éhes, mint ébredésnél szokott. Jé, csoda történt... Vagy csak álmodja az egészet? Hmm, nem, ébren van. Ha Hiroshi ezt tudná! El sem hinné, az biztos.

Tatsuya már a teáját is megitta, de Haruka még mindig nem kelt föl és nem volt szíve felkelteni a lányt. Viszont már igencsak éhes volt... Jobb híján kerített egy cetlit és azon hagyott üzenetet, hogy elment reggelizni.

Emiko bizonytalanul méregette Hayatét.
- Hát...
Azért jobb lenne, ha láthatná, hogy tényleg bírja. Ha rászólhatna, ha Hayate mégse áll le. De ha felidegesíti ilyenekkel a fiút, úgy is ki fogja játszani. Nincs joga semmit sem megtiltani neki, és ezt a fiú is tudja. Az, hogy eljátsza a szófogadó testőrt, az csak... Az egész más dolog. Bizonytalanul nézett Yuukára.
- Igazából, nekem is elkéne egy kis mozgás... - mondta végül. - Esetleg felmehetnénk megint a tetőre, az a röplabdapálya jól hangzott. Te hogy érzed Yuuka? - érdeklődött. Egyszerre célzott arra is, hogy a lány velük tartana-e meg arra is, hogy vajon ez a felé mozgás jót tesz-e Hayatének? Bár, ha ugrálnia kell... Azzal is meghúzhatja magát... És Yuuka? Bár a lánynak még könnyebb, majd nézi őket, vagy az óceánt, azt múltkor is élvezte...

- Hihetetlen, hogy korábban ébredtem fel, mint te... - könyökölt fel Miharu, bár azért kicsit túlzás volt, ezt mondani, hisz még mindig az ágyban feküdt. - Meddig császkáltál az este?

Hayate magában csóválta a fejét. Mégiscsak szemmel akarsz tartani, mi? Ügyes... Viszont a röplabdával is próbára tudom tenni a képességeimet, és addig sem tévesztelek titeket szem előtt. Nem szívesen maradnék itt egyedül, amíg ti ki tudja, hol csámborogtok. Pont testőrhöz illő szerep lenne...
Hmm... Még életemben nem röplabdázozz. Annyira csak nem lehet nehéz, majd... majd azért megkérdezi előtte, hogy mi is a cél - mármint a labda ütögetésén kívül.
- Szeretek röpizni... - bólintott Yuuka. - De nem tudom, mennyire bírnám és... lehet, hogy most inkább nem kockáztatnék. De azért felmegyek veletek én is, majd elfoglalom magam meg hol egyikőtöknek, hol a másiknak drukkolok - mosolyodott el.
- Akkor legyen röplabda - egyezett bele Hayate. - És felfelé menet valaki elmagyarázhatná a szabályokat... - tette hozzá halkabban.
Hát az rendesen átmozgatja majd, az biztos. Legfeljebb kiáll, ha nagyon nem bírja tovább és akkor Emikonak sem kell tovább aggódnia.

- Hát... nem sokáig... - fordult a nő felé Ichiro. - Annyira nem akartam elmászkálni, úgyhogy egész hamar visszajöttem. Legkésőbb olyan... éjfél körül... - felelte elgondolkodva, és elfojtott egy kitörni készülő ásítást. - És hogy ment a nyitóest? - próbált udvariaskodni.

- Jól sikerült - mosolygott a lány. - Úgy érzem jó hétnek nézünke elébe. Van kedved megnézni egyik este? - érdeklődött.
Másnak talán furcsa lett volna, de Miharu valahogy nem zavartatta magát, hogy hálóingben fekszik, s közben egy idegen sráccal beszélget. Egyébként is fiatalabb... Ő meg színésznőnek készül, szóval jó kis vizsga az öccseként kezelni egy idegent. Az öccse előtt pedig ugyan mért lenne zavarban? Meg kell hagyni, egész jól csinálta.