10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

Emiko közben lelkesen fogott bele a magyarázatba. Gondolkodott azon is, hogy át kéne előbb öltöznie, de viszonylag kényelmes ruhában volt, meg kimondottan sportos holmit nem is hozott. Csak azok az elegáns ruhák... Komolyan egy ilyen hölgy nem is mozog? Lehet, hogy be kéne szereznie majd valamit. Annyi bolt van itt, mért ne árulnának márkás sportruházatot? Erre annyira nem is sajnálta kiadni a pénzt. Bár nem az ő pénze... De azért megteheti, nem? Nem húsz ruhát vesz, csak egyet. Meg valami cipőt, ami fogja a bokáját...

Ichiro annyira még nem látott ki a fejéből, hogy benne is tudatosuljon Miharu hálóingje. Már az is csoda, hogy ilyen korán önálló gondolatokra volt képes.
- Mehetek? - lepődött meg Miharu ajánlatán. Pedig épp ő mondta, hogy kerülje a gazdagabb helyeket. Bár úgy, hogy az öccse, bizonyára könnyebb elintézni és kevésbé kelt feltűnést. Meg ez mégiscsak jó lehetőség arra, hogy büntetés nélkül felnézhessen az utastérbe. - Ebben az esetben van kedvem, köszönöm...!
Hehe... és utána mondjuk Hiroshihoz is benézhet egy koktélért. Már a gondolatát is élvezi.

Hayate egész gyorsan memorizálta a szabályokat. Szerencsére közel sem volt olyan bonyolult a dolog, mint gondolta. Ez a sport megköveteli a gyors reflexeket és azért az erőt is. Kitűnő! Már pozitívabban állt hozzá a dologhoz, mint pár perccel ezelőtt. A harcművészeteken kívül eddig nem sok sporthoz volt szerencséje. Itt az ideje, hogy másban is próbára tegye magát. Megtiszteltetés lesz Emiko ellen küzdeni, még akkor is, ha csak játék az egész. Legalább meglátja, mire képes a lány.

Tatsuya azt hitte, ennél jóval kevesebben lesznek a reggelinél. Lehet, hogy csak ő találja ezt kései időpontnak egy reggelihez? Hát mindegy, nem fogja elzavarni őket...
Közben hiába meresztgette a szemét ismerős után, most senkit sem látott. Hiába mondta Haruka, mennyi mindenkit látott vacsoránál, most egyszerűen nyomuk sem volt. Na majd később, és akkor jobban figyel majd ő is.
Lássuk csak. Mit kéne ennie? Ez mi...? Mindegy, jó lesz.

Miharu barátságosan elmosolyodott. Úgy értelmezte neki szól az öröm.
- Menjünk reggelizni? - érdeklődött, s elhatározta, most szán egy kis időt a fiúra. Most egy kicsit tényleg a testvére lesz... - Vagy még szeretnél pihenni?

Emiko egyből két labdát is megkaparintott, biztos, ami biztos.
- Tényleg nem játszottál még ilyet? - érdeklődött. - Akkor meg kell mutatnom az ütésfajtákat is - átpasszolta az egyik labdát. - Vigyázz az ujjaidra - tanácsolta. - Alkarérintésnél meg... Próbáld ne csuklóval ütni, az fáj... Bár az alkarral is fáj... De legalább jó irányba megy a labda.

Nemrég még azt hitte, nem éhes, a reggeli említésére mégis mozgolódni kezdett Ichiro gyomra. A pihenés lehetősége szintúgy csábító volt, de végül győzedelmeskedett a másik életösztöne.
- Nem, most kivételesen nem... - felelte a pihenés felvetésére. - Úgyhogy inkább a reggelire szavazok.
Mikor elkezdett kikászálódni a takaró alól, akkor jutott eszébe, hogy egy szál gatyában feküdt le is Miharun is még hálóing van. A felismeréstől enyhén elkerekedett a szeme. Ugye nem előtte kell átöltöznie? Szinte rögtön a fürdő felé tekintett, mint utolsó mentsvár felé. Nem, majd a fürdőben. Még jó, hogy Miharu nemrég megszólalt, mert ha nagy álmosan hirtelen nem vette volna észre, simán elkezdett volna minden gondolkodás nélkül átöltözni mellette. Na basszus...

Miharu halkan nevetett Ichiro zavarán, aztán diszkréten befordult a fal felé.
- Nyugi, kisöcsém... - mondta neki. - Nem leskelődöm...

- Nem, még nem - felelte Hayate, majd próbaképpen beleütött a labdába. Ez nem is olyan kemény, mint várta. Szóval ne csuklóval, ugye? És mennyi erőt vigyen bele? Bizonyára nem teljes erővel kell megütni, mert az még ilyen tunyult izmokkal is kicsit messzire menne.
Az elütött labda kicsit eltért attól az iránytól, ahová eredetileg tervezte ütni, de legalább a hálóban landolt. Na még egyszer akkor. Legalább az irányítást jó lenne gyorsan elsajátítani. Második próbálkozásra már kicsit jobban ráérzett a dologra. És akkor így felfelé is?
- Tűrhető? - reménykedve nézett Emikora. Furcsa, ilyen fiatal mestere még nem is volt, lány meg pláne nem... Hirtelen újra érezte azt a régi megfelelési kényszert, amit az edzői váltottak ki belőle, de ebben most valami más is volt. Ezt nem vette véresen komolyan, kicsit még el is engedte magát. A különbségen még maga is meglepődött.

- Kösz... - szűrte ki a fogai között Ichiro, miközben próbálta előásni ruhadarabjait. Na ha már így alakult, akkor azért sem fürdőszoba. Nem is feltétlenül a szégyenlősségével volt a baj, inkább azzal, hogy bármilyen rendesnek is tűnt most Miharu, nem akart az első találkozásukkor hallott újabb becsmérlő szavakat hallani a részéről. Még a végén kitalálja, hogy semmi izom nincs rajta meg hogy néz már ki. Az aztán tényleg jót tenne az önbecsülésének...

A lány bólintott.
- Nézd, én így szoktam gyakorolni... - mutatta, s a feje fölé ütögette a labdát. - Bár én is rég csináltam. Ez a kosárérintés, ezt használod a magasabb labdáknál... - magyarázta közben. - Hupsz... - sietve az elruguló ladba után vetette magát. - Mondtam, hogy rég játszottam ilyet... - tette hozzá zavartan.

Miharu azonban tényleg nem leselkedett, csak türelmesen várta, hogy a fiú szóljon, mikor végzett. Amúgy is jólesett még kicsit a párnán nyugtatnia a fejét. Közben már azon agyalt mit is egyen. Pirítós? Egy kis baconnel jó lenne... Meg majonéz... Hmmm... És meleg teával, nem inkább kávé, az a biztos. Csak azt meg a baconhöz nem szereti. Legyen csak sima tej.

Yuuka a pálya széléről nézte, miként tanítja Emiko Hayatét a röplabda alapjaira. Halkan felsóhajtott, hogy ő mégsem játszhat, de legalább ők ketten megint kicsit egyedül lehetnek.
Hirtelen tüsszentett egyet. Hupsz... Ugye nem fázott meg mégis? Még csak az kéne, hogy még itt is ápolgatni kelljen...! Inkább mostantól jobban figyel arra, mit eszik vagy mit csinál. Tessék, a röplabdáról is nehéz volt lemondani, mégis be kellett látnia, hogy most így a legjobb. Később majd annyit játszhat, amennyit akar, csak előtte jöjjön rendbe.
Tovább figyelte a párost, és észre sem vette, mikor kezdett dúdolgatni. Hmm... vajon van itt karaoke terem?

- Végeztem... - szólt Ichiro, miután hihetetlenül rendes módon még meg is ágyazott maga után. - Még gyorsan megmosom az arcom, utána rendben is leszek.
"Majd jó lassan mosom, hogy te is át tudj öltözni" - tette hozzá gondolatban. Nem, ő sem fog leskelődni, ha már Miharu sem tette. Meg amúgy is... Tényleg, hány éves lehet? Bár most róla is azt hiszi, hogy tizenhét... De hisz Miharu mondta, ő csak rábólintott.

- Oké - vette Miharu az adást, és kikászálódott az ágyból. Villámgyorsan átöltözött, s mire Ichiro visszajött már csak a haját igazgatta a szekrény belső tükrét nézve.

Ichiro próbálta leplezni meglepetését Miharu gyorsaságát látva. Anyás... Pedig egy csaj sokat szokott szöszmötölni, erre ő már szinte teljesen kész van!
- Huhh... - bukott ki belőle mégis, ezért gyorsan a táskájához lépett és magához vette hamis iratait. - Mehetünk is.
"És mutasd az utat, mert én nem jegyeztem meg... De hogy pont a kajáldához ne találjak oda! Szégyen és gyalázat..."

Miharu mosolyogva indult meg előre. Rég volt ilyen jó kedve. Hát igen, tegnap este tényleg jól alakultak a dolgok.
- És mi mindent csináltál eddig? - faggatta a fiút. - Nem is beszéltünk, mióta leléptél Ayumuékkal. Mi mindent néztetek meg?

Tatsuya direkt kerülővel ment vissza, ezzel is esélyt adva magának, hogy egyrészt jobban felderítse a környéket - nem mintha előző nap nem járta volna be a nagy részét Harukával -, másrészt hogy összefuthasson valaki nem idegennel. Talán ő lepődött meg legjobban, mikor tényleg így történt. A vele szemben érkező Eizan szinte mintha kicsit meglepődött volna.
- Szia! - lépett hozzá közelebb mosolyogva Tatsuya. - Na végre valaki.
- Szia... - köszönt vissza Eizan is, és igyekezett udvariasabb lenni, mint tegnap Hiroshival.
- Hát te merre vagy?
- Én dolgozok - vont vállat Eizan.
- Ó... - hangolódott le egy kicsit Tatsuya. Akkor ebből sem lesz hosszú beszélgetés. - Akkor hajrá! Amúgy találkoztál mással is?
- Igen - bólintott a másik. - Hiroshival, meg... meg futólag Natsukival az elején. De mivel folyton mozgásban vagyok, nem olyan könnyű engem elcsípni. És te? - nézett reménykedve Tatsura.
- Én nem igazán - csóválta a fejét Tatsu. - Csak ugye Harukával. De ő az mondta, jó pár embert látott tegnap vacsoránál.
- Kiket? - csapott le mohón a lehetőségre Eizan.
- Midorit, Hayatééket, Namiékat... azt hiszem, mást nem mondott. Ja de még talán Nobut is.
- Namit is?!
- Öhm... igen... - bólintott zavartan Tatsuya, nem tudva hova tenni Eizan reakcióját.
- A vacsoránál, azt mondod? És azt nem tudjátok véletlenül, merre van?
- Nami? - ráncolta a homlokát Tatsuya. - Nem, egyikükről sem tudjuk. De ma megpróbálunk lecsapni valamelyikükre.
- Kösz - biccentett Eizan, és már indult is tovább a folyosón. Nem érdekelte, hogy a keresés most szintúgy rögeszméjévé vált, mint a szigeten. Most kicsit más célok vezérelték, mint ott. - Bocs, mennem kell, mert vár a munka.
- Nincs mit... - motyogta Tatsuya a fiú hátának.

- Egyrészt azokat a részeket, ahova nem tanácsos mennem - felelte Ichiro a lány nyomába eredve. - Bejártuk az utasoknak fenntartott részt, a színházat, edzőpályákat, bárokat, hasonlókat. Azért nem semmi ez a hajó. Sőt, még a kapitány lányával is összefutottunk Utána Ayumu-san még mutatott néhány fontosabb dolgot, ahova viszont már szabad mennem, például megmutatta, merre van a személyzeti büfé, a mosdók, ilyesmik. Este meg összebarátkoztam pár korombeli sráccal, akik itt dolgoznak. Ők is egész szimpatikusak voltak. Egy ideig velük beszélgettem, mikor lejárt a műszakuk, utána csak úgy lófráltam.

- Te aztán gyorsan ismerkedsz... - csóválta a fejét hitetlenül Miharu, de látszott, hogy tetszik neki a fiú talpraesettsége. - És mekkora mázlista vagy! A kapitány lánya! Hallottam pletykákat, hogy itt van, és... tényleg.. hihtetlen! És milyen ő? Milyen lány? Fiatalabb vagy idősebb? Remélem nem próbáltad meg az ő fejét is elcsavarni - vigyorgott viccesen. - A lányok oda vannak érted, és Ayumu is úgy lesett rád mint valami... Ehh... Pedig az a srác se rossz, aki vele volt. A bárnál dolgoznak, igaz? Lehet, hogy fel kéne keresnem kicsit Ayumut, olyan kis lelkes szegény, ha megemlíteném, hogy érdekelne a srác... - elgondolkodott. - De ő is fiatal még sajnos... Az idősebb pasasok viszont mind foglaltak... - megcsóválta a fejét.

A franc, hogy nincs itt ilyenkor! Ha ezt Hiroshi hallotta volna! Nem is feltétlenül a rá vonatkozó részeket, hanem egészen pontosan azt részt, hogy a lányok odavannak érte. Értem, hallod, Hiroshi! Kár, hogy egyik sem... Na mindegy. Maradjunk annyiban, hogy egy ideig még nem állt szándékában becsajozni...
- Nem is tudom, egy kicsit fiatalabbnak tűnt, mint én... - célzott a kapitány 'lányára'. Tényleg... Alapjáraton vajon ő az idősebb, vagy Midori? Még ezt sem tudja... Mindegy, tényleg fiatalabbnak néz ki, ez igaz. - És persze szabadon járhat-kelhet a hajón. Ő is épp akkor volt felfedezőtúrán, mikor mi. A színháznál futottunk össze. Meg is lepődtünk, hogy egy fiatal lány csak úgy magában csámborog, de utána bemutatkozott. Amúgy egész szimpatikus, már az alapján a pár perc alapján, amíg beszélt velünk.
Pár perc, mi? Inkább pár év ismeretség... Mindegy, nem feltétlenül kell most ezt ecsetelnie...
- Akira volt a srác neve, ha jól emlékszem - tett úgy, mintha valamin nagyon gondolkodna. Pedig ő már sokkal előbb tudta Hiroshi álnevét. - Igen, a bárnál vannak, meg is mutatták azt a szintet, ahol ők vannak.
"Ha gondolod, megmutathatom. Hagy örüljön neked Hiroshi, sőt! Menjünk együtt és jól szivassuk meg valami nehéz koktéllal! Na jó, közepesen nehéz is megteszi. Bár... lényegében fogalmam sincs, hogy egyáltalán milyenek léteznek..."

Nami inkább töltött magának még egy kis italt, mielőtt belekezdett volna. Elgondolkozva nézegette a poharát, ahogy helyet foglalt. Észre sem vette magát, mennyire rutinosan mozog egy ilyen közegben, míg a többiek, még akát Shinjit is beleértve, azért gondban vannak. Igyekeznek megfelelni, és nem is feltétlenül lógnak ki a sorból, de látszik, hogy zavarban vannak. Ő meg teszi a nagylányt és a Morinaga tásaságára illő lenéző testtartással iszogat, mert hát alkoholizálni társadalmi alapkövetelmény... No jó, de jelen pillanatban valamivel le kell kötnie magát, és talán a helyzetén is könnyít, ha pont olyan modort vesz fel, amit Morinaga elvár. Persze beszólni be fog, ebből nem enged. Nem fog neki nyalni, azt lesheti...
A férfi türelmesen várt, hogy a lány kényelembe helyezze magát, s összeszedje a gondolatait. Namit meg is lepte, hogy nem sürgeti őt. Arra viszont fogadni mert volna, hogy ebből a szobából nem engedi ki, míg mindent meg nem tud, amit akart, úgyhogy a férfinek éppp elég oka van ilyen nyugodtnak lenni...
- Ez egy elég régi történet... - magyarázta mielőtt bármit is mondott volna. - Igazából... nem nagyon számítottam rá, hogy eljön még. Illetve... na igen, azért a szigeten... ott eszembe jutott, mikor már együtt voltak Eizannal, mert... mert történt valami, de... valahogy igyekeztem kiverni a fejemből a gondolatot...
- Mi történt? - érdeklődött. Nami tanácstalanul kereste a szavakat.
- Hát... nem tudom, pontosan nem. Azt, hogy mi történt... De mikor már a szigetről hajóztunk el... Natsuki belázasodott, illetve... szerintem még előtte az utolsó harcnál... De... kétlem, hogy a sebei miatt, szerintem ez... Szerintem ez a betegsége miatt volt. Csak nem tudtam kideríteni mi történt. Azt is nehéz volt kihúzni belőle, hogy beleszeretett Eizanba, hát még mikor elkezdtem firtatni... Persze ki kérte magának. Ő igenis jól van, semmi baja... Ehh... Hazudott... Dehát... tudtam, hogy hazudott...
- Betegsége? - ráncolta a homlokát Morinaga. - Nem tudtam, hogy Natsuki beteg, sose láttam, hogy rosszul lett volna.
- Nem is - rázta a fejét Nami, valamiért nevetségesnek érezte ezt a felvetést. Miért is lenne Morinaga társaságában baja? - A te partijaidon nem sok veszteni valója volt... Mondhatni, egy tökéletes taktika volt számára abba a társaságba kerülnie. Nincsenek kötelékek, nincsenek problémák...
A férfi egyre értetlenebbül meredt Namira.
- Ezt lehetne esetleg... logikusabban felépítve?
A lány zavartan nézett fel a férfire.
- Oh, hát... Natsuki... - vett egy nagy levegőt. Ezt nem lehet körbeírni, ki kell mondani. - Natsuki tulajdonképpen pánikbeteg.
Morinaga hitetlenül pislogott a lányra.
- Hogy értve? - húzta el a száját. - Nekem nem úgy tűnt, hogy gondja lenne a nagy társasággal vagy...
- Mert ez nem olyan! - vágta rá Nami. - Ő... nem a tömegtől fél, vagy a bezártságtól, vagy... nem ilyen általános dolgok... Nem tudom egészen megfogalmazni, mitől. Csak azt tudom, hogy... mikor gyerekek voltunk... ha... ha összeismerkedtünk valakivel Natsu mindig... Mindig megbetegedett hirtelen... Úgyhogy én... Én elkezdtem elkergetni körüle az embereket. Elég jól ment. Natsu nem sajnálta, ott voltam neki én, és... nekem is jó volt, vigyázni akartam rá, és ha ezt csináltam, akkor ő... Teljesen egészséges volt. Csak aztán... Megjelent Kaori... És... én... Az valahogy más volt. Talán nem is Natsukinál, hanem nálam. Kaori halkszavú, szerény lány volt, és nekem... nekem nem volt szívem gonosznak lenni vele... Natsu pedig... azt hiszem ezt csak én magyaráztam be magamnak... Azt akartam hinni, hogy jobban viseli ez alkalommal. De nem. Ugyanúgy ágynak esett és... Én még akkor se csináltam semmit. Ha elküldtem volna Kaorit, jobban lett volna, de én... Én... Én megmondtam neki hol lakik Natsuki, és hagytam, hogy átmenjen hozzá... Natsu szülei nagyon dühösek voltak rám utána... Valahogy sose gondolkoztam el rajta, hogy Natsuki miért visel el engem, egyedül engem, de a szülei bíztak bennem, hogy én megvédhetem őt, attól amitől ők nem tudják... Aztán Kaoritól mégsem védtem meg... A fejemhez vágták, hogy magam miatt csináltam, és tudtam, hogy igazuk van, mert én... Szerettem volna Kaori barátja lenni. Gondolkoztam rajta, hogy nincs mit tenni, elküldöm Kaorit is, de... Natsuki megkért, hogy ne tegyem... Könyörgött, megígérte, hogy jobban lesz, csak ne bántsam meg Kaorit, kérte, hogy vegyük be őt is a "csapatba". Szóval... ahelyett, hogy kitaláltam volna valami újabb hülye hazugságot én... elmondtam Kaorinak, hogy Natsuki beteg. És... jó, hogy elmondtam. Kaori már akkoris jelentős társaságokban mozgott, és szerzett egy iszonyúan jó orvost. Natsuki hülye orvosa mindenféle nyugtatókat, meg altatókat szedetett vele, akit Kaori hozott viszont eltiltotta minden gyógyszertől és... És egész másféle kúrákat "írt fel" neki. Sokáig tartott míg rendbeszedtük, de... utána... utána már nem félt annyira. Egyre ritkábban voltak pánikrohamai és... nagyon hálás voltam Kaorinak. Ő talán még jobban le tudta nyugtatni Natsukit, ha valami baja lett. Olyan dolgokat mondott neki, ami nekem eszembe se jutott. Mindig tudta mi kell enki éppen. Natsukit általában... nem lehetett meggyőzni racionális érvekkel, hogy nincs semmi baj. Néha... olyanokat képzelgett, hogy Kaori veszélyben van, vagy hogy gyűlölni fogja őt, mert... mert... Ezt nem lehet elmagyarázni, Natsukinak nagyon idióta dolgai voltak. Néha... velem kapcsolatban is... Mindenkivel, akihez ragszkodott. Borzasztóan félt... Érted már?! Most van is oka félni, szerinted... szerinted... Ha így bepánikolt, mikor oka sem volt most... most...? Most mi lesz vele?!
Morinaga nem akarta elhinni, amit hall.
- Nem két napja ismerem Natsukit, soha semmi baja nem volt a partikon!
Nami gőgösen felhúzta az orrát.
- Pedig bizonyára nagyon komolyan ragazkodhatott hozzád, vagy a többi idióta pasijához...
A férfi sértett arcot vágott, de nem szólalt meg.
- Natsukinak egy kiváló módszer volt ezt az utat választania... Nem tudom mennyire volt tudatos, de ahogy megalakult az ötösfogat... Natsukinak teljesen elmúlt a betegsége. Teljesen normális lányként viselkedhetett Sorano mellett, és... már Akeno sem tudott a betegségéről. Csak mi hárman. Az más kérdés, hogy az új Natsukit gyűlöltem... De tény, hogy egy egészséges lány lett. Szeretném azt hinni, hogy azért hanyagolt el engem, mert... mert nem akart túl közel állni hozzám, hogy ne essen vissza, de... Ez... - szomorúan elmosolyodott - nem hinném, hogy így történt. Hirtelen más dologk lettek neki "fontosak", és... és ezek nem váltották ki azokat a reakciókat. Talán el is könyvelte magában, hogy azok a dolgok jobbak, mert nem lesz tőle beteg... Aztán jött Eizan... - elmosolyodott. - Az új Kaori, ha lehet ezt mondani... Szerettem volna azt hinni, hogy nem lesz baja... - összehúzta a szemét. - De nem is lett volna, ha te nem támadod be! Azonnal meg kell neki mondanod, hogy békén hagyod! Ha nem akarod bántani őt... minket... akkor... akkor ne szórakozz vele! Meg akarod ölni?!

Hiroshi kikapcsolta az ébresztőt. Jól van, jól van, fent vagyok...!
Kényelmesen kinyújtóztatta karjait. Hát eljött a második nap. Nagyon remélte, hogy ha kicsit is, de ma azért jobban fog menni a kiszolgálás. Még lefekvés előtt is átolvasta a füzetet, biztos ami biztos. Hát a szorgalom megvan hozzá, már csak magát a koktélkeverési képességet kéne fejleszteni. Viszont egy hangos panasz sem érkezett tegnap... Ez jó jel azért, nem? Mondjuk Ayumu nélkül ez az arány is enyhén máshogy alakult volna...

- Valóban? Hmmm... Végülis... Az előadás után elnézhetünk feléjük. Nos... igen, elvileg nem szabad fenn lennem, de... a művészek esetén ezek a szabályok igen lazák... Ünnepeltünk már a lányokkal a bárban... Meg kell adni az utasoknak az esélyt, hogy szóba elegyedhessenek a bálványaikkal...
Közben beértek az étterembe.
- Itt jóval nagyobb a választék, mint a büfében - világosította fel az öccsét. - Csak nincs midnig nyitva. Reggel szerencsére mindenki máskor kezd, így hosszabban van nyitva. De lassan zárnak is, úgyhogy sietnünk kell. Általában reggel nem sikerül elcsípnem... Csak ebédelni szoktam itt, meg néha a korai vacsorát megejteni... Egyébként az utasoknak is van fenn hasonló, rendszerében. Az is önkiszolgáló, csak ők ritkán cseverésznek el a szakácsokkal - kacsintott a fiúra, majd angolul kezdett csevegni. - Jó reggelt, Greg, van még abból az isteni baconös pirítósodból? Imádlak, te vagy a kedvencem! Meg persze a kajáid is...

Ayumu kapkodva vette fel a ruháit. Hogy aludhatott el ennyire?! Sose volt szüksége ébresztőre, most meg... Vajon elment nélküle reggelizni Akira? Jajj, hogy szalaszthatta el... A fenébe... Most akkor csak a büfénél egyen? Az órájára pillantott. Ha nagyon siet még odaér, csak nem dobják ki, ha pár perccel zárás után eszik még...

Ichiro jó, ha minden második-harmadik szót megértette. Hiába, Hiroshival együtt sohasem fektettek annyi energiát a nyelvtanulásba... Szóval ez a fószer itt Greg. Eddig világos. Meg a jó reggelt is. És valószínűleg valami kajáról van szó, ami csak jó lehet. Hát jó, akkor ő is azt eszik, akármi is az.
Közben örömmel gondolt Hiroshi leendő arckifejezésére, mikor hirtelen felbukkannak majd a pultnál. Sosem gondolta volna, hogy egyszer így kiszolgálják majd, nemhogy Hiroshi! Ó, már tényleg csak Kazu hiányzik, hogy teljes legyen a kép. Na őt is jól eldugták, még csak színét sem látta.
Vetett egy pillantást Miharura. Ő meg most egész jó arc, lehetne mindig ilyen. A mosolygás kifejezetten jól áll neki. Remélte, hogy a nő többi előadása is hasonló sikeres lesz, mert akkor garantált lesz a jó hangulat.

Hayate egyre inkább kezdett ráérezni a játék lényegére, már az ütések is egész jól mentek neki.
- Értem, tehát így érdemes nyitni... - ütött bele a labdába. Egész jó! Jó tudni, hogy azért még funkcionálnak az izmai.
- Próbáljunk meg egy játékmenetet - javasolta Emikonak. Úgyis ott dől el minden.

- Rendben - bólintott a lány. - Vigyázz, mert minden nyitásod megfogom ám, ha rossz helyre ütöd! - kacsintott rá. - Úgyhogy csak taktikásan!
Átpasszolta a kezdés jogát a fiúnak, s vetett egy gyors oldalpillantást Yuukára.
- Hé, leszel a bírónk, hugi? - kérdezte. Remélte élvezi az előadást.

Yuuka abbahagyta a dúdolgatást és elmosolyodott a kérdést hallva.
- Naná! De egyikőtök se várja el, hogy kedvezzek neki! Szigorú leszek és minden egyes megmozdulásotokat árgus szemekkel figyelem.
Hayate megforgatta egyszer kezeiben a labdát és ütéshez készülődött. Az alapokat tudja, most lássuk, mennyire tudja mindezt a gyakorlatba is átültetni. Feldobta a labdát és szervált.

Emiko elmosolyodott. Félt tőle, hogy Yuuka nem fogja jól érezni magát, de most vidámnak tűnik. Ez az! De most... koncentrálj! Még épp időben szedte össze a figyelmét, hogy fogadni tudja a labdát. Nem volt olyan nagy a pálya, és a háló sem magas, nem volt furcsa így ketten játszani. Nem akarta kapásból így megszivatni Hayatét, de mivel nem figyelt épphogy csak beejtette a háló mögé a lapdát. Azért felkészülten várt, helyezkedett, hátha mégis visszajön...

- Ó, felébredtél? - kérdezte Tatsuya az egyik fotelben ücsörgő Harukát. - Bocsi, már lementem reggelizni.
- Jó reggelt, izé... napot - köszönt Haruka. - Semmi gond, még úgysem vagyok annyira éhes. Ebédig már kibírom. Na és, történt valami érdekes?
- Találkoztam Eizannal - emlékezett vissza a nemrég történtekre Tatsu. - De olyan... fura volt a srác.
- Fura? - ráncolta a homlokát Haruka.
- Aha... - bólintott a fiú, de magyarázat nélkül hagyta a dolgot. - Amúgy dolgozik, olyan mindenes-szerűség vagy mi.
- Akkor plusz egy fő megvan, remek - dőlt hátra Haruka.

Hayate nem volt felkészülve egy ehhez hasonló csapdára. Mikor rájött, mi is történik, már megkésett a védekezéssel, a labda rövid távon a földön kötött ki, ő meg szinte mellette. Áhá, szóval ilyet is lehet?
- Cselezgetünk, cselezgetünk? - kapta fel a labdát és visszahúzódott egy újabb nyitásra. Csak ennyi kellett hozzá, hogy teljesen elöntse a versenyszellem.
Újra megküldte a labdát, ezúttal kissé erősebben és az egyik sarok felé próbált célozni vele.

Morinagán látszott, hogy ideges. Bár hátat fordított Naminak, de ahogy töltött magának egy italt, ahogy mozgott minden arról árulkodott, hogy nem a számításai szerint zajlanak az események.
- Akkor végtére is Eizan az oka, hogy Natsuki most ilyen állapotban van.
- Te... tessék? - kérdezett vissza döbbenten a lány.
- Mióta csak ismerem egy magabiztos lány. Távol álltak tőle az efféle... idegösszeomlások. Most meg olyan, mint valamiféle pszichiátriai mintalany...
Nami döbbenten kerekítette el a szemét. Talán csak az fogta vissza a dühkitöréstől, hogy túl hirtelen érte az efféle reakció.
- Most... most komolyan Eizant hibáztatod? Olyat... olyat tett, amire... amire én se voltam képes... Rádöbbentette Natsukit, hogy... vannak... vannak dolgok, amiket elfelejtett, amik...
- Nagyon okos húzás volt. Sokat ért vele. Csinált egy tajgetosz-pozitív alanyt, egy talpraesett lányból.
- Megmutatta neki, hogy vannak dolgok, amiért érdemes szenvedni! - pattant fel Nami. - Lehet, hogy Natsukinak ez nem egy könnyű út, de... Általában nem éri meg a könnyebbik utat választani! Általában akkor van értéke a dolgoknak, ha feladsz érte valamit!
- Te már csak tudod...
- Én... - Nami dühösen fújtatott - Nagyon jól tudom, mert... Nekem is vannak, akik fontosak, és próbálom az ő érdeküket nézni! Próbálok úgy viselkedni, ami... ha nekem hátrányos is egy kicsit, de ők boldogabbak lehessenek, sosem csináltál még ilyet?! Kipróbálhatnád, egész érdekes érzés...
- Mi értelme segíteni máson, ha közben olyan helyzetbe sodrod magad, hogy nem tudod élvezni a gyümölcsét?
A lány csak tátogni volt képes. Ez az ember...
- Most mit akarsz csinálni? - kérdezte halkan.
- Kivárom, amíg Natsuki lép. Nem vagyok én jótündér. Kérjen, ha akar valamit...
Nami hitetlenül meredt a férfire.
- Nem figyelsz rám?! Natsuki nem tud...
- Az kellemetlen...
- Dehát... Te sodortad ilyen helyzetbe!
Morinaga megrántotta a vállát.
- Ő értelmezte így a dolgokat... Én csak alkalmazkodtam a döntéseihez...
- Na, ne add az ártatlan!
- Én mindenkivel úgy bánok, amit megérdemel! - emelte fel a hangját a férfi. - Ha Natsuki képtelen másban gondolkodni, minthogy ilyen módon fizessen ki, akkor viselje a következményét! És ugyanez vonatkozik Eiaznra is... Mennyire szeretheti Natsukit, ha ilyen könnyen elengedi? Mikor nyilvánvalóan látszott, hogy nem akarja? Hogy fél tőlem... És ő mégsem tett semmit. Nem sietett annak a nőnek a segítségére, akit állítólag, szerinted, annyira szeret...
Nami döbbenten nézett maga elé. Biztos meg van az oka... Kell, hogy legyen erre is logikus magyarázat.
- Én viszont megvédem őt! - húzta ki magát határozottan. - Én szeretem Natsukit, és nem engedem, hogy tönkretedd!
- Hajrá... Mindenesetre én nem könnyítem meg a dolgát...
Nami remegett a dühtől. Ezt ilyen nyíltan ki is mondja?! A francba... Bármi más esetben csak annyit kéne tennie, hogy megmondja Natsukinak, semmi baj, Morinaga nem ragaszkodik hozzá, hogy... hogy ilyeneket tegyél, de... Natsuki nem fogja megérteni, amiket mondd, ha Morinaga ezt nem támasztja alá...
- Ha csak egy ujjal is hozzáérsz... - sziszegte a férfi felé.
- Ó? Ha megengedi megérdemli, nem?
- Natsuki beteg, nem tudod ezt felfogni?! Hogy van képed visszaélni...?
- Úgy vélem épp eléggé tudatában van a tetteinek, hogy döntést tudjon hozni.
- Talán erről egy orvost kéne megkérdezni! - veszekedett a lány.
- Miért? - nézett rá értetlenül a férfi. - Tudatában van, hogy egy olyan országból menekültök, ahol mindannyian halálraítéltek vagytok. Tudatában van, hogy az én segítségemmel juthattok ki innen. Tudatában van, hogy bármikor leállíthatom a dolgot. Tudatában van, hogy én ezért rengeteg pénzt kapnék... Tudatában van, hogy mindezt csak a kellő szórakoztatásommal ellensúlyozhatja... És te Nami? Vajon ki az aki kevésbé érti a helyzetet? Te vagy Natsuki?
Nami döbbenten meredt a padlóra. Ez... Ezért hozza ki őket? Ez... Vett magának egy csapatnyi programtúlélőt, és rajtuk szórakozik? Azzal játszik, hogy...?
- Ha nem... ha nem vagyunk elég... szórakoztatóak...?
- Akkor visszakérem a pénzem - mosolygott bűbájosan Morinaga. - Fogalmazhatunk így is. Visszaváltom a jegyemet...
Nami a fejét ingatva hátrált el.
- Nem mondhatod komolyan, hogy megöletsz bennünket, ha nem felelünk emg az elvárásaidnak...
- Miért is nem? Nagyon sok pénzt öltem ebbe a dolgba... Mért nem várhatom el jogosan, hogy megkapjam, amit akarok?
- De... de mit...? Mitől leszel elégedett?
Nem csak Natsukira megy ki a játék, igaz? Ez csak az egyik vonulata. Natsuki azt hiszi, hogy őt akarja... holmi kis luxuskurvaként felhasználni, de... De ez egyáltalán nem erről szól...
- Ugyan már, hova az izgalom, ha lelövöm a poént?
- Ez így nem igazság! - fakadt ki Nami. - Nem igazság, hogy benyögheted a történet végén, hogy hát nem volt rossz, de azért ég veletek... Kellenek feltételek! Te így... így akár azt is megteheted, hogy kiszórakozod magad, aztán ugyan elérted, amit akartál, de mégis feladsz bennünket!
- Hmmm... - Morinaga elmélázott. - Igen, megtehetem...
- Rohadék... - sziszegte a lány.
- ... és? Akkor most mit csinálsz?
Nami tehetetlen dühében csak fogát összeszorítva meredt férfire. Az elégedetten elmosolyodott.
- Nem kell aggódnod... Te is sorrakerülsz... Natsuki perpillanat előnyt élvezett, de az út hosszú, ha kezd unalmassá válni a történet, beletúrok kicsit a te magánéletedbe is... Adott egy srác, akibe halál bele vagy zúgva és mégis dobtad? Hát ki ne akarna a mélyére mászni egy ilyen értelmetlen történetnek?
Nami zihálva vájta a tenyerébe a körmét.
- Én nem fogom felajánlani, hogy lefekszem veled, hogy ne bántsd Nobut!
- Nahát, miylen szomorú... Pedig azt is élvezném... De elhiszed, hogy vannak más ötleteim is?
Nami résnyire szűkítette a szemét.
- Meguntam ezt a beszélgetést! - csapta le a poharát. - Nem fogsz azon szórakozni, hogy felidegesíthess engem! Én nem félek tőled!
- Valóban? - mosolyodott el a másik. Egyre elégedettebb arcot vágott.
- Alábecsülöd a képességeinket... - sziszegte Nami. - Lehet, hogy nem jó ötlet veled ujjat húzni, de az a csapat gyerek, akivel most szórakozol, kinyírt egy rakat jólképzett katonát. Te meg... Csak egy öltönyös-nyakkendős baromarcú vagy! A pénzkötegeid nem fognak megvédeni!
- Álok elébe, kedves Nami. Ezt is izgalomnak hívják nem? Tudod egy idő után... Minden unalmassá válik, ha bármit megvehetsz... Ha nem kockáztatom kicsit a saját életem is... mitől lenne élvezetes, hogy még élek?
Nami azt hitte rosszul hall.
- Te... te beteg vagy...!
- Ez nem menti meg az életed... - csóválta a fejét. - Lehet, hogy őrült vagyok, de sokan lesik a kívánságaim... Épp elegen. És egy cseppet sem érdekli őket az elmeállapotom, amíg megkapják a pénzüket...
Nami még mélyebben vájta a körmét a tenyerébe. Hát legyen... legyen harc, ha ezt akarod... Kicsinállak!
- Még látjuk egymást! - sziszegte, és kisietett az ajtón.
- Alig várom... - felelte halkan az üres szobának.

Emiko számított rá, hogy Hayate hasonló trükkel fog próbálkozni a kudarc után. Könnyűszerrel elérte a labdát, s bár normális esetben jó erősen hátraküldte volna, most visszafogta magát, s lassított inkább kicsit a dolgon. Hayate kezdő, meg egyébként se kéne, hogy lesérüljön. Azért nem adta fel neki feltűnően a lasztit, de a közelébe célzott.

Eizan kihasználta pillanatnyi szünetét, és a mosdóba vonulva újra alaposan felfrissítette az arcát. Jól van, megy ez, egész jól bírja a szervezete. Kár, hogy olyan későn jutott eszébe ez az eshetőség, de valahogy nem tudott reálisan gondolkodni. Most viszont letesztelte a korlátait és talán túl is tudja őket lépni. Bár az igazi hátrányok csak hosszútávon mutatkoznak majd. Már ha lesz rá lehetősége. Lehet, hogy már így is elkésett... Ha így lenne, azt sosem bocsátaná meg magának...!
Miután ellenőrizte az újra viselt karpereceket, visszahajtotta ruhája ujjait. Hamarosan kicsit hosszabb szünetet fog kérni...

Hayate már készült, és ezúttal egész pontosan fogadta a labdát. Na, végre két ütésen túl jutottak. Jó lenne minél tovább húzni, annál jobban fokozódik az izgalom.
Már ezután a pár mozdulat után érezte, hogy vére ismét pezsegni kezd az ereiben. Lassan túl is lesz a bemelegítésen és a szervezete teljesen felébred. Kicsit mondjuk tovább tart, mint szokott, de ez talán érthető.

Nami dühösen csörtetett be a szobájába.
- Mi a baj? - érdeklődött Shinji. - Morinaga? Mivel hergelt fel ennyire? Csak nem Noburól érdeklődött?
- Többek közt - sziszegte dühösen. - Nagyon egyformák tudtok lenni... Te is folyton olyanokba ütöd az orrod, amihez semmi közöd...
Shinji nagyot sóhajtott.
- Inkább megyek reggelizni... vagy ebéd, vagy valami hasonló... Remélem még valahol adnak kaját.
- Szerintem már étterem nincs, de a napozóknál ezer százalékre lesznek hamburgeresek, meg hotdogosok - tanácsolta a lány.
- Ennyire el akarsz üldözni? - ráncolta a szemöldökét a fiú.
- Haladjál már! - ripakodott rá a lány. Shinji nem kérette magát. Amúgy is menni készült. Mért tartaná vissza a lányt? Valamit csinálni akar, ami ő nem láthat. Könnyebben kiderítheti mi az, ha a lány azt hiszi, nem is érdekli... Sietve elhagyta a szobát.
Nami fel-alá járkált, hogy kissé lehiggadjon. Oké... Na lássuk... Midori... Megtalálta őt, Kenta segített neki, akkor tehát... Midori vagy Kenta kell neki. És... Ha elvitted, amire szükségem van, Shinji, kapsz a fejedre! Bűntudat nélkül nyitott be a fiú szobájába, és kinyitotta a bőrönjét. Óvatosan lesett a ruhadarabok alá, igyekezett, hogy az eredeti állapotába tudja majd visszahelyezni őket. Itt is van... Zsebrevágta a pisztolyt. Velem te ne szórakozz, Morinaga!

Emiko meglepődött Hayate játékán. Csak viccel... Biztos nem totál kezdő! Akárhogyis nagyon szép labdameneteik voltak. Emiko pedig kifejezetten élvezte ezt, jobban mintha, szivatta volna a fiút, hogy na ezt se éred el, ezt se... Passzolgatni egymásnak a labdát sokkal jobb, legalábbis amíg csak kevesen vannak... Csapatban már egész más kérdés, na ott meg kell küzdeni érte, hogy végre leessen az a nyamvadt labda és ne a te térfeleden!

Hiroshi hamar eldöntötte, hogy reggelizni már nem fog, ahhoz most már úgyis késő lenne, inkább az ebédre gyúrt. Tényleg... mit is mondott Ayumu? Mondott egyáltalán időpontot azon kívül, hogy majd elkíséri kajálni?
Bárhogy is erőltette az agyát, nem emlékezett rá. Kérdezze meg róla? És ha esetleg még alszik vagy nincs is itt? Na mindegy, úgyis éppen arra megy - micsoda véletlen! -, ha odaér, majd eldönti.

Hayate szándékosan kivárt a következő labda érkezéséig. A legfontosabb az időzítés! Na még egy kicsit... most!
Már vetődött is, hogy mentse a menthetőt. Ahogy elrugaszkodott, abban a pillanatban rájött, hogy ezt nagyon nem kellett volna. Visszafojtotta fájdalmas szisszenését, de amint biztonságban tudta a labdát, mégis pár pillanatig meg kellett pihennie. Kezét a hasára szorítva, zihálva szedte a levegőt. Oké, tehát ilyet nem szabad... Ha szerencséje van, Emiko csak a folytonos mozgásnak tudja majd be a zihálását. Újra kiegyenesedett és lassan leengedte kezét a gyomráról, hogy várja a lány következő lépését. Rendben, akkor nem vetődik. A franc, lehet, hogy a következőt így most nem tudja visszaütni...

Midori vidáman szorongatva szerzeményeit tért vissza a szobájába.
- Apa! - köszöntötte vidáman a kapitányt, aki kedvesen elmosolyodott. Nem számított rá, hogy "lánya" tényleg ennyire ragaszkodni fog a szerepére. Nagyon jó érzés volt, hogy egy ilyen ragaszkodó lányt kapott kölcsönbe, ha cska pár napra is.
- Szia Midori! Mit szereztél?
- Egész csinosak, nem? - terítette ki az asztalra a főleg zöld-kék-lila színben pompázó madarakat és a nagy piros-narancs lampiont.
- Határozottan. Szóval ilyen kreatív vagy?
- Határozottan - vigyorgott a lány. - Kreatív osztály vagyunk.
- Az biztos - bólintott a férfi. - Korán keltél...
- Nehezen tudok nyugton maradni... - vallotta be. - Felébresztettelek?
- Nem - rázta a fejét a férfi. - És egyébként is, csak nyugodtan... Az egyetlen amire kérnélek, hogy... Alkalmazkodj jobban a szerepedhez. Ne keresd az osztálytársaid! Nem akarom, hogy ne érezd jól magad, ne érts félre, csak... féltem a biztonságod! Rengeteg utas van itt, és ha valaki valahogy rájön... Nem gondolod, hogy nem tenne feljelentést félelemből vagy anyagi érdekekből? Még nem vagyunk elég messze a parttól... Még nem...
- Igyekszem óvatos lenni! - bizonygatta Midori. - De vannak dolgok, amiket... Egyszerűen utána kell néznem! Natsuki rosszul lett, és... és nem tudom, mi a baja... Mi... körülöttünk nem történnek véletlenek... Ha valami baja van, az azért van aki... És meg kell védenünk egymást!
- Ezt értékelem - bólintott a férfi. - De Morinaga-san vigyáz rá, nem kell aggódnod!
- Vigyáz rá?
- Igen. Nála van jelen pillantban.
Midori elbizonytalanodott.
- Értem... - felelte halkan. Ha ez szerinte jó, akkor... Akkor nem aggódik tovább.

Emiko ahelyett, hogy visszaütötte volna a labdát most inkább elkapta. Sietve átbújt a háló alatt.
- Meghúztad magad? - kérdezte aggódva. - Mégse volt jó ötlet potn ez a sport... Talán... A futás biztonságosabb...

- Na, hogy ízlett? - érdeklődött Miharu visszafelé menet a szobájukba. - Nem éppen egy hagyományos japán reggeli. Ettél már egyáltalán ilyen húst?

Ezek szerint nem valami jó színész... Tényleg ilyen nyilvánvalóan kiült az arcára?
- De ez jobban átmozgat - törölte meg izzadt homlokát Hayate, és ezzel egyúttal ki is tért a válaszadás alól.
Látva, hogy megállt a játékmenet Yuuka is melléjük lépett.
- Mindjárt folytathatjuk, csak kérek pár perc szünetet... - a fiú végül magának is beismerte, hogy az előző védés végeredménye kicsit rosszabb lett, mint gondolta. - Csak amíg kifújom magam. Legalább most már tudom, hogy mit nem szabad.
- Biztos jó, ha tovább folytatod? - kérdezte Yuuka.
- Persze. Nem lesz semmi bajom - felelte Hayate, bár maga sem volt túl biztos a mondat igazságtartalmában. Lehet, hogy Emikonak mégiscsak igaza van és egyik ideig még hanyagolnia kéne a sportot? Legalábbis a hasonló kaliberűeket...

- Sok mindenhez volt már szerencsém, de ez nem rémlik... - csóválta a fejét Ichiro. - De meglepően finom volt, jobb, mint vártam. Van egy olyan érzésem, hogy kicsit nehéz lesz végigkóstolni az összes ismeretlen ételt itt a hajón, ahhoz túl sok van belőlük. Azt hiszem, le kell mondanom erről a célomról...

- Ez tényleg rossz ötlet volt... - ült le a pálya szélére Emiko, s aggódva nézte Hayatét. - Ez a sport megköveteli, hogy ugrálj, különben nem éred el a labdát, akkor pedig elkerülhetetlenül megsérülsz. Neked még fel is szakadhat a sebed a hirtelen mozdulatoktól. Valami kiszámítható mozgás kell... Egy futópad nem fog megharapni... És hidd el az is pont így átmozgat...

Miharu nevetett.
- Nagyon szereted a hasad, igaz? Tudod mit? Ha hazaértünk majd egyszer meghívlak még vendégségbe. És csinálok neked valami igazán különleges külföldi specialitást. Nagyon szeretem az olasz konyhát, van egy rakat érdekes receptem. Szeretni fogod! Legalábbis remélem...

- Meglehet... - ismerte el Hayate. - De legfeljebb csak holnap, vagy pár órával később. Azért jó kis meccs volt, nem? - mosolyodott el. - Nem hittem volna, hogy ennyire élvezni fogom és így beleélem magam. De nem kellett volna a végén tesztelgetnem, akkor mehetett volna tovább. Igazán kár... Azért elvárom, hogy ha rendbe jövök, akkor megismételjük. Akkor majd nem kell egyikünknek sem visszafogni magát - kacsintott Emikora, majd Yuukához fordult. - És a tisztes bírónak mi a véleménye?
- Hát unatkozni nem lehet rajtatok - felelte Yuuka. - Még így is jó meccs volt. Bírói hatalmammal élve pedig döntetlennek nyilvánítom az eredményt, így tényleg kénytelenek lesztek majd a jövőben visszavágózni.

- Tényleg? - csillant fel Ichiro szeme, de amint belegondolt, mit is mondott Miharu, szomorúan elmosolyodott. Ha hazaérünk? Hát ez bukta, pedig szívesen megkóstoltam volna... Nem is olyan gáz csaj ez a Miharu. Kár, hogy nem tudja majd beváltani az ígéretét. - Már várom nagyon...
Ezek szerint Morinaga nem szólt a lánynak, hogy 'Kazuma' jegye bizony csak odafelé szól...

- Döntetlennek?! - háborodott fel Emiko, s közelebb hajolt Hayatéhez. - Akkor tényleg meg kell még ezt ismételnünk... - nézett rá szúrós szemmel. Hiába, veszíteni akkor sem tud, ha csak játékról van is szó...