10. fejezet - Mert még mindig tudunk mit írni

Shinji megkönnyebbülten sóhajtott fel, mikor végre leült az egyik sarokba egy vendég.
- Na végre... - csóválta meg a fejét, mikor lelépett a lány felvenni a rendelését. - Szóval, itt melózol? És, hogy tetszik?

- Most már eléggé - biccentett Hiroshi. - Bár az eleje elég gáz volt, mivel lényegében mindenféle mixeres múlt nélkül bedobtak a mélyvízbe. Na de most őszintén... Tudom, hogy te úgyis kimondod, ha szar. Tehát, milyen, amit kaptál? Egy ismeretlen vendégtől azért mégsem kérdezhetem meg. De ha lehet, őszintén, és ne mindenképpen azt mondd, hogy ihatatlan. Tekintsd közvéleménykutatásnak.

- Sajnálom, el is felejtettem, hogy el kell mennem... - nézett bocsánatkérően a fiúra Yuuka. - Csak tegnap, mikor megígértem, hogy beszélek vele, akkor... még nem tudtam, hogy ma végre ráveszem magam arra, hogy ide jöjjek... Viszont miattam még te sem tudtál ebédelni. Ha nem gond... elkísérsz még egy darabig...?

- Őszintén? - pillantott fel kiismerhetetlen tekintetével Shinji. Egy darabig hallgatott, mielőt tújra megszólalt volna. - Egyáltalán nem rossz. Egyáltalán nem... Nem gondoltam volna - rázta meg a fejét. - Na és meddig kell még ma melóznod? Gyakran vagy ezzel a csinos csajszival? - pillantott hátra, azt is csekkolandó, mikor jön vissza. Épp hallgatta a rendelést, na remek... Nem túl sokat beszéhettek, na de majd amíg kiviszi az italt, még pár szó...

Benawi bólintott.
- Hát persze. Azért... még látlak valamikor? - érdeklődött, miközben kelletlenül felkászálódott az ágyról. - És ugye megígéred, hogy nem kószálsz egyedül? Soha. Jobb, ha Natsuki is visszakísér egy darabig. Ha Morinaga elkap téged... Hozzá semmiképp se menj egyedül! Ígérd meg!

- Tényleg? - suhant át a meglepetés Hiroshi arcán, majd újra magabiztos arckifejezést öltött magára. Király! Azért nem kell, hogy a fejébe szálljon... - Hmm... mindjárt végzek. Sőt, nagyon mindjárt. Kösz, hogy emlékeztették rá. Ő meg... úgymond a mentorom - lett valamivel szelídebb Hiroshi mosolya. - Hozzá lettem beosztva Morinaga jóvoltából. Várj csak... - vonta fel a szemöldökét. - Miért is...?
Na ne... Csak nem vetett rá szemet...!

Midori elgondolkodva napozott egy sziklának dőlve. Szerette a napfényt. Nem is tudta mennyi ideje ül itt lehunyt szemmel. Ahogy először megérezte az enyhe szellőt, hagyta, hogy magával ragadja a gondolatait, és hihetetlenül hamar sikerült felednie hol van és mikor... És, hogy... egyedül... Ahogy azokat a végtelenül gondtalan napokat idézte fel, valami más is a fejébe tolakodott. Mi lett volna, ha nem Tesshin talál rá? Illetve... nem ő először? Ha Tesshin már arra ér oda, hogy valaki megpróbálja megölni és... látta volna, hogy sok esélye nincs ilyen sérülten. Hagyta volna, hogy más végezzen vele helyette? Nem, ez nem valószínű. Beszélni akart vele. Az orra alá dörgölni azokat a dolgokat, ezt viszont... csak úgy tehette volna meg egy ilyen szituációban, ha megmenti. Viszont, ha... megmenti egy régi barát életét... az nem ébresztett volna fel benne más érzéseket? Talán... csak ilyen kicsin múlt, hogy ő most nem lehet itt. Vagy talán, ha... nem védi ki a támadását... ha nem emel fegyvert ellene, ha úgy dönt, nem akar harcolni. Ha úgy dönt, nem árulja el a fiúnak, hogy számított a támadásra, ha... Tesshin azért kezdett ölni, mert tudta, hogy harcolni fognak ellene. Hogy nincs más választása. És nem tévedett. Még ő is felemelte azt a kardot... Még ő is... Ki másban bízhatott volna, ha nem a gyerekkori barátjában? És tudta, hogy benne nem bízhat. Ismerte eléggé ehhez. Hát senki másban sem bízott. Ő a hibás a fiú haláláért... Akárhogyis próbálja tagadni...
Ezalkalommal nem is próbálta elfojtani a könnyeit.

- Megígérem... - bólintott Yuuka. Talán... Hayate majd elkíséri, ahogy Emikot is. - Én sem szeretném, ha egyedül találna meg. De a többiek sem valószínű, hogy hagynának egyedül menni, és... nem is akarok. És persze, hogy találkozunk...! Én lényegében egész nap ráérek...

Shinjinek sajnos nem állt módjában válaszolni, mert a lány visszaért, s leadta a rendelést Hiroshinak.
- Hihetetlen, mindenki kiment a partra? - csóválta a fejét a fiú. - Talán nekem is körbe kéne néznem. Dehát egyáltalán nem vagyok ismerős a környéken. Félek, vezető nélkül csak eltévednék - mondta hihetetlenül csalódott hangon, s a lehető legszánandóbb arcot vágva. Ayumu szomorúan pillantott fel rá. - Meg hát társaság nélkül azt hiszem, mindegy is, hogy itt vagy ott vagyok - rántotta meg a vállát, s bánatosan pillantott le a poharára.
- Szerintem mindenképp érdemes körbenéznie... - jegyezte meg halkan a lány, s igyekezett azon gondolkodni, hogyan is vidíthatná fel szegény fiút. Ijedten rezzent meg, mikor észrevette a fiú fájdalmas tekintetét.
- Jó ég, ilyen öregnek nézek ki, hogy magázni kell? Nos, azt hiszem így nem csodálkozom, hogy egy csinos hölgy sem óhajt a kisérőm lenni. Talán, ha kissé sármosabb lennék...
- Dehát... egyáltalán semmi baj sincs ö... izé... öhm... veled... - nyögte ki nem tudva, mit szabadna mondania. Ó a fenébe, ezt nagyon elszúrta!!!
Shinji elnézően mosolygott a lányra.
- Tényleg? Ha így lenne, gondolom nem utasítanád vissza, ha arra kérnélek, kalauzolj el a parton. Dehát... mért mondana egy ilyen kiemelkedő gyönyörűség igent egy efféle kérésre...
A lány vörösebb lett, mint valaha. Csak zavartan nyöszörgött valamit, aztán ahogy lepillantott észrevette, hogy kész az ital, úgyhogy sietve elnézést kért, hogy kivihesse.

- Csak ki kell találni valami ürügyet - nevetett Benawi. - Tegyétek tönkre a tévét, vagy valami...

- Sejtettem... - Hiroshi szúrós pillantást küldött Shinji felé. A kezében tartott pohár enyhén megremegett, ezért sietve lerakta. - Ahol te felbukkansz... Szívesen megkérdezném, hogy mi a szándékod, de van egy olyan sejtésem, hogy nem szeretném tudni. Vagyis de, mégis. Elárulnád, mégis mit művelsz?

- Mért, a tiéd? - nézett fel meglepetten Shinji. - Még megfordíthatom a dolgokat, ha te szeretnéd felszedni - rántotta meg a vállát. - De tényleg csinos. Szívesen megismerném közelebbről - merengett el. - Ezt művelem. És, hé... úriember vagyok! Nem kell féltened a kislányt...

- Rendben - nevetett fel hosszú idő után végre Yuuka is. - A szobánk számát úgyis tudod, mert gondolom, nem tudnálak közvetlenül téged hívni. Ó, és ha most így kifelé esetleg belém kötnének... akkor eltévedtem macskakeresés közben, és segítesz megmutatni a kiutat, rendben?

- Macska? - vonta fel a szemöldökét a fiú. - Hogyne... macska...

Hiroshi még szívesen mondott volna valamit, de visszafogta magát és helyette Ayumura lesett. Miért is érdekli ennyire? Nem szabadna, hogy érdekelje, hisz meg is fogadta magának. Nem, nem az övé, és nem is lesz az. Amúgy sem lehetne. Shinji úriemberségét viszont szívesen megkérdőjelezte volna.
- Ajánlom is... Ha bántod, annak több tekintetben sem lesz jó vége.

Yuuka elpirulva vont vállat. Hát Benawin nem jutottak volna olyan könnyen át.
- Végül is elhitték... - mosolyodott el zavartan. - Valamit ki kellett találni...

- Mért bántanék valakit, akivel semmi bajom? - pillantott fel Shinji. Alig láthatóan keserű mosolyra húzta a száját. - Nem lettem szadista, és... bármit is gondolsz rólam, még mindig ember vagyok...
Sietve igyekezett elhessegetni az arckifejezését, hogy megint betoppant a lány.
- Épp azt beszéltük, az úriemberrel, hogy milyen szépen kitért a válaszadás elől - intézte a szavait Ayumuhoz. - Elnézést, hiba volt az előbb letegeznem, igaza van, csak udvariasságból magázott le. Sajnálom, nem kellett volna Önre hárítanom a rossz kedvem... - felállt, jelezve, hogy távozik. - Felejtse csak el az egészet...
- Ne értsd, értse... - Ayumu már teljesen össze zavarodott - félre, csak... Nem tudom megtehetem-e. Igazán szívesen mennék! De nem hinném, hogy kapok engedélyt...
- Ha csak ezen múlik, nem hinném, hogy ez gond lenne, ha egy utas kéri meg, hogy a kísérőm lehessen, nem? Végülis így ez mindkettőnknek megéri, hisz Ön kijöhet, nekem meg lesz egy csodálatos kísérőm.
Ayumu ismételten elpirult.
- Nos... ami azt illeti... Tulajdonképpen, perceken belül végzek... Már... végeztem volna is, ha nem késne a váltás...
- Jól hangzik... - bólintot Shinji és visszaült. - Akkor megvárom - mosolyodott el.

- Az a lényeg - bólintott Benawi. - Na és merre is találkoztok Natsukival? Apropó... Azt hiszem egészen el is kísérlek addig, én is rég láttam már! Fogalmam sincs mi van vele! Mit csinál a hajón?

Hiroshiban szinte forrongott a düh, de ezt nagyon igyekezett titkolni Shinji, de főleg Ayumu elől. Pedig már kezdett megkönnyebbülni, mikor a srác menni készült, de nem, szépen sarokba szorította Ayumut! Ő is szívesen lement volna a partra, de így már nem sok kedve lett volna hozzá. Sőt, rohadtul elment tőle a kedve. Most tényleg a kísérője lesz...? Pont Shinjié?! Na és mi a helyzet Sayurival, hmm, Shinji? Ennyi volt? Hupsz, már nincsen, keressünk akkor mást. Gratulálok...
Vészes hosszúságúnak érzett ezután minden egyes várakozással töltött percet, és a vele szemben mosolygó Shinji kicsit sem javított hangulatán...

- Az étteremnél - felelte Yuuka. - Amúgy is ott dolgozik most, mint felszolgáló. Tegnap végre már láthattam, eddig beteg volt, de még mindig nem igazán tudom, hogy mi volt a baja... De talán most majd elárulja. Tegnap csak egy cetlit tudott adni, hogy ma találkozzunk, hogy nehogy észrevegyék, szóval még kérdezni sem tudtam.

Ayumu hihetetlenül boldognak érezte magát, alig bírta visszafojtani mosolyát, mikor megérkezett a délutános páros. Te jó ég, megjelenik a semmiből, egy gazdag, fiatal, és hihetetlenül jóképű pasas, aki nem csak, hogy elintézi, amit szeretett volna, és egyébként közel lehetetlen lett volna, hanem még szépnek is nevezi! Sőt! Gyönyörűnek! Te jó ég, ez valami... álom...
Sietve vett búcsút Hiroshitól, s zavartan követte Shinjit. Oké, engedély, aztán gyorsan megkéri a fiút, hogy várjon rá pár percet a kijáratnál, míg ő elszalad átöltözni valami hétköznapi ruhába. Huh, nagyon sietnie kell, nem várahthat emg egy ilyen rangos embert!!

- Beteg? - kérdezett vissza Benawi ijedten. - Remélem... nem volt komoly... Hm, remélem Natsuki tud egy jó helyet, mert akkor talán mégis élvezhetem még a társaságod egy darabig. Hacsak nem csajos beszélgetést akartok...

Hiroshi nem kicsit volt ideges, mikor sietve a szobája felé indult. Ilyen nincs... Ilyen nincs! Az a mosoly Ayumu arcán nem volt hamis, nagyon is igazi volt...! A francba... De hogy pont egy Shinji! Talán ha nem ő lenne, akkor nem zavarná ennyire. Talán... Vagy mégsem. Ha már valaki, akkor miért nem jöhetett valami rendesebb pasi? Na hát ez is egy csodás nap... Tegnap Morinaga, ma Shinji... Még valami esetleg?

- Csajosat...? - pirult el Yuuka. Hát... valamilyen szinten talán azt, de... - Biztosra veszem, hogy téged is szívesen látna - mosolyodott el, és remélte, hogy így van, mert akkor legalább egy kicsit tovább láthatja Benawit. De azért kettesben is jó lenne beszélni a lánnyal... Majd kiderül, mi lesz. - Rég beszéltünk már vele, biztos kíváncsi, hogy mi lett velünk azóta.

- Hát dicsekedni azt nem fogok tudni... - sóhajtott fel ismételten a fiú. - És ahogy Natsukit megismertem, lehet, hogy kapok egy szép kis pofont. Amúgy is adósom még eggyel... Huhh, pokolian puccos ez a rész. Jöttem már itt át munkába menet, de... El tudnám viselni itt utasként...

- Tényleg szép... - bólintott helyeslően Yuuka. - De mégis a fedélzetről a legszebb, mikor a vízen vagyunk. Egyszer úgy megmutatnám...! Bár lehet, hogy csak én szeretem ennyire nézni a hullámokat... Ó, közben ez lesz az... Remélem, nem kellett túl sokat várnia, nem tudom, meddig tart a szünete.

Ayumu meglepődött, hogy milyen hamar rábólintottak. Sietve elnézést kért hát a fiútól, s ígérte, hogy perceken belül visszatér. Szeretett volna tényleg olyannak kinézni, ahogy a fiú állította, gyönyörűnek, de nem volt most ideje csinosítani magát. A fiú mégis lehengerlő mosollyal várta vissza, s úgy kísérte le maga mellett a lépcsőn, mint valami királynőt. Még mindig nem merte elhinni ezt az egészet.
Hamar kiegyeztek aztán a tegezésben, és a lány is meglepődütt rajta, hogy örül ennek. Így, hogy már csak kettesben voltak nem is esett oylan nehezére kimondania. A fiú pedig sokat beszélt, sokat mesélt, teljességgel elkáprásztatta, s érezte, hogy így ő is szívesebben bezsél magáról, a munkájáról, a hajóról... A szigeten pedig csak össze-vissza, céltalanul járkáltak.

Shouri még mindig várt és figyelt. Egyszer majd csak előbújik az egér a lyukából. Hogy mi késztette arra, hogy végül itt figyeljen meg, azt még nem tudta. De az ösztönei ilyen esetekben még nem hagyta cserben. Remélhetőleg most sem fogja.

- Hihetetlen ez a nap, de tényleg! Rég éreztem ilyen jól magam! - mondta lelkesen Miharu. - Remélem ezzel nem csak én vagyok így - tette aztán hozzá. Felült a derékmagasságig érő kőfal tetejére, s onnan figyelte a hajót. - Szerintem itt sokkal szebb, mint otthon... - mondta elgondolkodva.

- Egyetértek... - függesztette a hajóra a tekintetét Ichiro is. - Itt most valahogy... olyan nyugodt vagyok, vagy legalábbis valami hasonló. Nem félek annyira... Jó, hogy kicsit lemozdultunk a hajóról. És igen, én is jól érzem magam - mosolyodott el.

- Mégis hogy lehettem ekkora idióta?!
Hiroshi már nem először szegezte magának ezt a kérdést. Igen, elszúrta. De mégis hogy akadályozhatta volna meg anélkül, hogy ne keltsen gyanút, főleg Ayumuban nem? Ő nem is biztos, hogy kapott volna engedélyt, így a lány legalább jól érzi magát és... Jól? Normális vagy?! Elfelejted, hogy kit kísért le a partra!
- Rohadj meg, Shinji...! - mondta még üres szobájának, és nagyokat sóhajtva próbálta lenyugtatni magát. Mivel nem igazán ment, jobbnak látta, hogy legalább a szobájából kimozdul, ha a partra nem is megy le. És igen, egyre jobban tudatosodott benne valami, hiába is próbálta tagadni.
- Igen, féltékeny vagyok! - szólt vissza a szobának indulatosan. - Kibaszottul az vagyok!

Miharu meglepetten pillantott a fiúra.
- Nem félsz... annyira...? - ismételte elgondolkodva. - Ezt nem értem. Mármint... Egyébként félsz? Mitől? - észbekapott. - Úgyértem... pontosan mitől? Én azt hittem... - lesütötte a szemét. - Mindegy...

- Ezt egy kicsit... nehéz megfogalmazni... - sóhajtott a távolt kémlelve Ichiro. - Igazából én sem tudom, mitől, hisz már nincs sok hátra, és túl vagyunk a menekülés részén a dolognak. Talán pont attól félek, hogy mi lesz utána. Például nem akarom, hogy szét kelljen szakadnunk, nem tudom, hogy lennék képes egyedül boldogulni. Valószínűleg sehogy... Igazából... a jövőtől félek, az ismeretlentől. De ez nem túl egyedi problémám, valószínűleg szokásos tinibaj... De azért mégis... És... félek, hogy hiába próbálom feldolgozni a történteket, de mégsem fog sikerülni. Ehh, olyan nyomoronc vagyok. Csak egy nyafogós kölyök...

Daisuke végre befejezte az utolsó tányért is, és mikor valaki megint felé indult egy nem túl bizalomgerjesztő edénnyel, tüntetőleg az ajtó felé indult. Nincs az az isten, hogy ő még egyszer tovább maradjon! Oldják meg maguk, úgyis kevesen ebédeltek az étteremben. De legalább mára vége. Mennyi az esélye, hogy Nami nem ment le a partra, hanem a szobájában van? Hát, megpróbálni megpróbálhatja.

Shouri már csak akkor kapta fel a fejét, mikor az ismerősnek vélt figura már eltűnt a lépcső felé. Lehetséges lenne...? Tehát mégis jó helyre jött. Csak rossz ajtóhoz... Egy kicsit eldugták azt a kijáratot, meg nem mondta volna, hogy az vezet a konyhába. A francba. Mindegy, most már itt van az orra előtt. De miért az utasszint felé tart? Vajon kivel akar találkozni?
Ellökte magát a faltól és elvigyorodott. Most indul csak az igazi vadászat.

Miharu fekelt, Ichiro elé lépdelt és komolyan nézett a fiú szemébe.
- Nem vagy az - jelentette ki csípőre tett kézzel. - Nem maradhatok melletted, de mindig mikor itt járok fel foglak keresni! Ha egy napra kötünk ki, csak beugrok, ha többre, hát akkor el is tudunk tölteni együtt egy kis időt! És mesélsz, hogy mi van veled, tanácsot kérhetsz, elvégre felnőtt nő vagyok, vágok egy-két dolgot, ami neked túl hirtelen szakadt a nyakadba! És ahogy megígértem, főzök is! Ha pedig bármire szükséged van, szólni fogsz - érted? - és én legkésőbb a legközelebbi látogatásomig elintézem! Nem kell félned... Havonta egy-kétszer biztos látni fogsz! És ha mindenkivel nem is maradhatsz együtt Hiroshi sosem hagyna cserben, tudod? Ezért vannak a barátok! És neki is szüksége van rád! Ez egy abszurd helyzet, de... ti erősek vagytok, különben nem lennétek most itt! Ha pedig egy kicsit gyakorlatiasabb támogatás kell, itt vagyok! Most is, amikor majd kikötünk és megérkezel az ismeretlenbe, én itt leszek. Nem vagy egyedül... És ha haza is kell majd mennem... egy pár napig azért, míg a legsürgetőbb dolgok rendeződnek... még nem kell hazamennem... Keresünk valami szállást, meg... meg valahogy kitaláljuk miből élj, legalább amíg újra vissza nem jövök! Megoldjuk! Ha... ha más nem, akkor az ezen az úton megkeresett pénzem itt van, talán... elég egy darabig... Nem azt mondom, hogy az egész osztályodra, de... Téged ki tudlak segíteni...

Nami még mindig tüntetőleg duzzogott az ágyon. Nem tehetett róla se ő, se Nobu, nem is akarta a közös medencézést forszírozni, főleg a fiú lőtt sebeivel nem, de... úgy szeretett volna fürödni egyet. Talán soha többé nem lát ekkora medencét! És ha... éjjel kiszöknek? Akkor senki se fogja látni őket... Nobu a parton őrködik, az ő sebei meg már bírják a strapát! A sötétben Nobunak se fog feltűnni, hogy az egyik túl friss...
- Nami... - sóhajtott Nobu. - Nem kéne... szóval... tudom, hogy csalódott vagy, de még annyiféleképp élvezhetjük a luxust... Itt van példuál ez a sziget. Pálmafák, tengerpart... Nem nézünk ki?
- Ma még vissza se néztem Shinjihez... - felelte a lány. - Te nem akarnál ránézni, él-e még?
- Egy óra múlva indul tovább a hajó! - érvelt rá se figyelve Nobu. Nami felsóhajtott, s felkelt a fiú alvóhelyéről.
- Oké. Nézzük meg. Utána visszamegyek a szobámba!
Nobu felsóhajtott. Minek őrködik ezen? Úgyse változtathat rajta, fürdés nincs, kész. De annyi minden más van még, ehelyett ő, úgy morgolódik, minthacsak az ő hibája lenne! Haragszik rá, hogy ilyen sebekkel nem hajlandó bemenni? Nyápicnak tarja? Fenébe Nami, neked se lenne egészséges... Egyszer az életben lehetne eszünk...

Morinaga elégedetten lépdelt vissza a hajóra. A mai nap megint sikerült egy rakat értékes információt beszereznie. Többek közt. És kivételesen a vak véletlennek - na meg egyesek pletykásságának - köszönhetően. Na, akkor már csak egy dolgot kell elintéznie, és mára hátradőlhet.

Ichiro elkerekedett szemekkel meredt fel Miharura. Miért mondja mindezt? Tényleg ennyire érdekli, mi lesz vele? De hogy kérhetné el azt a pénzt, mikor ő ráadásul semmit sem csinált?! Nem csak neki van szüksége rá.
- Neked is vannak álmaid, neked is szükséged van a pénzre, hogy megvalósíthasd őket - csóválta meg a fejét. - Ne mondj le róla csak azért, hogy kisegíts egy majdnem teljesen idegent, akit alig pár napja ismertél meg. Ne, még ne, hagy fejezzem be! Nagyon... tényleg nagyon sokra becsülöm mindazt, amit az előbb elmondtál, amit megígértél, de csak akkor szeretném elfogadni a felajánlott segítségedet, ha ez nem megy a saját életed rovására. Ez nem azt jelenti, hogy ne akarnálak én is látni, mikor kikötsz felénk, vagy hogy nem szeretném, hogy segíts nekünk valamennyire elhelyezkedni, mert nagyon is szeretném és örülök neki. Sőt, hálás vagyok! Tényleg olyan, mintha a nővérem lennél... és erre... igenis nagy szükségem van.

- Egész kellemes idekint. És még vagy egy óránk. Merre nézzünk még körül? - Hayate kérdőn nézett Emikora, miután egyelőre sikertelenül ismerősök után kutatott a tekintetével. Pedig biztosan mások is lejöttek közülük...

- Nem azon a pár dolláron fog múlni - csóválta a fejét sietve Miharu. - És nem hinném, hogy az életem rovására menne, mert... - kezdte hevesen, és észre se vette, hogy beszéd közben a mellkasára teszi a kezét mintha fogadkozna - én... már nem vagyok biztos benne, hogy ugyanazok az álmaim... - kicsit megakadt. Megijesztette, amit kimondott, mert gondolkozni róla egy dolog, de... Felfedni a bizonytalanságát valaki más előtt...! - Sok mindent... mutattál, amit eddig... nem éreztem ilyen fontosnak, és most... most... gondolkodnom kell... Nagyon-nagyon sok dolgot újra kell súlyoznom magamban. Nem egészen értem, de... kicsit én is félek. Eddig olyan magabiztosan haladtam előre, de most megtorpantam, mert... nem tudom jó irányba rohantam-e egész végig. Mégsem érzem ezt rossz dolognak. Ez a legfurcsább - kérdőn pillantott a fiúra. Mintha csak tőle várna segítséget, hogy megmondja, mi történik vele. - Idegen vagy... De... nem érezlek annak. Hihetetlenül könnyen beleéltem magam abba a szerepbe, és nem tudom levetkőzni. De vajon van ennek bármi köze ahhoz, hogy jó színésznő lennék, vagy... ez egész más?

- Igazából... - gondolkodott el Emiko. - Csak jó itt sétálni, ellenni. Tetszik ez a levegő. Talán túl egyszerűenek hangzik, de... tetszik... olyan... más... meleg van és... finom illata van - elnevette magát. - Ez most hülyén hangzott ugye? Nem vagyok jó az ilyenekben... Mármint kimondani, amit gondolok. Nem tudom körbeírni. A lényeg, hogy... szerintem csak üljünk le valahova. Mondjuk ahonnan rálátunk a tengerre. Menjünk kicsit vissza a hajó felé.

- Nem tudom... én... nem érzem színészkedésnek... - Egy kicsit Ichiro is elakadt. Hogy okozhatott alig pár nap leforgása alatt ekkora változást Miharuban? Csak amiatt, mert elmondta neki mindazt, és ez valóban elgondolkodtatta...? Pedig... ő szinte csak panaszkodott... Meg elmondta, mi mindenen ment keresztül, legalábbis nagyvonalakban. Talán ez a kulcs...?
- Viszont te is... valamilyen szinten könnyítettél a terhemen... Sőt, lehet, hogy jobban, mint először gondoltam. Ma nem voltak rémálmaim, hosszú idő óta először. Talán... kölcsönösen rávesszük egymást, akarva vagy akaratlanul, hogy átértékeljük a dolgokat. Most már... én is kezdem másként látni az eddigieket. Kezdem belátni, hogy nem jó a sok 'mi lett volna, ha'. Nekem is... új célokat kell találnom.

- Azt hiszem, egy cipőben járunk - jelent meg egy félmosoly Hayate arcán, ahogy visszafelé indultak el. - Én még ennyire sem tudom kifejezni magam. Bár már dolgozom az ügyön, de... hát majd kiderül. De minimálisan már kezdek felengedni... vagy csak én érzem úgy?

- Lehet, hogy egyszerűen csak... jó érzés, hogy van valaki, akit meg akarok védeni. Még ha nincs is rá okom. Tetszik, és... nem akarom abbahagyni. Jó elfoglaltság - Miharu most már inkább a hajót szemlélte, s csak néha egy-egy oldalpillantással figyelte meg a fiút. - Muszáj lesz valahogy kiengesztelnem Hiroshit, mert nem fog tetszeni neki, ha sokat látogatlak benneteket. Kivéve, ha... ha majd ő is... meg fog bízni bennem, és belátom, hogy sok okot nem adtam erre. Úgyhogy azt hiszem ma még őt is meglátogatom. Már ha... nem gondolod kifejezetten rossz ötletnek, hogy beszéljek vele...

- Csak amennyire kell - mosolygott rá Emiko, s bizonytalan mozdulattal nyúlt a fiú kezéért. - Ha valami nem tetszik, úgyis rákényszerítelek, hogy felolvadj. Valamilyen... módszerrel. Ami épp bejön.

Natsuki szinte futva robbant ki a folyosóra. Egy pillanatra tekintete meglepetten akadt meg Benawin.
- Ne haragudj... - lihegte. - Direkt szivattak. Az utolsó tányért is velem hozatták be... Csak mert hiányoztam az elején... Persze... nekem már nem lesz szabadnapom, ráadásul nem nyaraltam, hanem nem voltam jól, de azért csak rámsózzák az összes szart... Szemetek... - megcsóválta a fejét, aztán Benawira mosolygott. - Örülök, hogy végre téged is látlak.
- Én is - bólintott a fiú, s egy kis mosoly az ő arcán is megjelent, majd el is komorodott. - Mi bajod volt?
- Semmi komoly - legyintett. - Morinaga kicsit jobban kikészített, mint... gondoltam volna... De már jól vagyok.
A fiú idegesen szorította ökölbe a kezét.
- Morinaga...? - szűrte ki a fogai között. Natsuki ijedten pislogott rá.
- Tényleg, most már semmi baj...! - jegyezte meg óvatosan, s Yuukára pillantott. - Nem kell aggódnotok...

- Elmennél hozzá...? - nézett fel meglepetten Ichiro. - Hmm... még akár jól is kisülhet a dolog... Bár azt mondta, rám bízza, de ha tényleg látja, hogy segíteni akarsz, talán megenyhül.
És talán a féltékenysége is enyhül... - tette hozzá gondolatban.
- Szerintem ez egy jó ötlet. Főleg ha megtudja, hogy önként jutott eszedbe ez az eshetőség. Majd... utána a többieknek is elmondom a dolgot, hogy annyira ne lepődjenek meg, de nekik is be kell látniuk, hogy örülnünk kell minden egyes segítségnek, amit kapunk. És ez most nem is akármilyen segítség részedről.

- Állok elébe - fonta egybe ujjait a lányéval Hayate. - Kíváncsi vagyok, milyen módszereket tartogatsz még számomra. Talán a végén még megszeretem a meglepetéseket is.

Midori az órájára pillantott. Lassan indulnia kell vissza, úgyhogy jobb, ha összeszedni magát... Mélyeket sóhajtott, s igyekezett eltűntetni a könnyek nyomait is. Már nem tud változtani semmit, nem kéne gondolkodnia... De ettől az érvtől csak újra fojtogatni kezdte valami. Nem tud... Mért olyan borzasztó ez az érzés? Hogy tehetsz akármit, már... vannak dolgok, ami sosem lesz úgy... Túl sok dolog... Mert... nem azért szeretett a puha fűben feküdni, mert szereti a napfényt, az illatát... Mindezt azért szerette, mert Tesshin mellette volt. De most hogy mindezt nélküle próbálja ki... csak hiányt érez, semmi mást. Semmit...